A ’94-es választásra a rendszerváltásba belefáradt szavazók mindent elsöprően hozták vissza a régi rendet megtestesítő szocialistákat, és a választás után az a mondás terjedt el, hogy ha egy zsák krumplira ráírták volna a szocialista címkét, akkor is azt megválasztották volna. Valójában persze a helyben ismert volt szocialista vezetők taroltak, mert egy-egy párt országos hírneve, a benne való bizalom csak javít az egyéni képviselőjelöltjük helyzetén, de „krumpliszsákok” valójában nem tudnak győzni helyben elfogadott ellenfelekkel szemben.

Így az országgyűlési többség, pláne a kétharmad attól függ, hogy melyik párt tudja a legtöbb egyéniben a helyben ismert, elfogadott jelöltet állítani, és melyik zömmel csak puszta krumplis­zsákokat. A 106 egyéni képviselő mellett csak 93 listás képviselőt lehet bejuttatni az Országgyűlésbe, és az akár 45 százalékos Tisza-fölény a 35 százalékos fideszessel szemben is csak 43 tiszás képviselőt adna a száz főt kívánó kormánytöbbség helyett.

Csak minimálisan lehet bízni a közvélemény-kutatók számai­ban, mert be vannak kötve ide vagy oda, és mindkét oldal stratégiai kérdést csinál a valódi számok elrejtéséből. De fogadjuk el – feltéve, de meg nem engedve alapon –, hogy 45 kontra 35 százalék létezik majd a választások napján a Tisza javára, és nyolc a Mi Hazánk, hat-hat pedig a Kétfarkúak és a DK felé megy. Ezzel körülbelül 43 mandátumot a Tisza, 33-at pedig a Fidesz kapna, hét a Mi Hazánknak, öt-öt a két bal felé húzó kis formációnak menne. Ez utóbbiak esélytelenek az egyéniben győzelemre, így ők több mandátumot nem is tudnának szerezni, és csak a két nagy bővülhet a 106 egyéniből.

Emellett az információk szerint a fő szempont a toborzásukban, hogy nehogy titkos fideszes beépítettek legyenek, vagy túlzottan szoci- vagy DK-s múlttal terheltek. Így nagy valószínűséggel kissé krumpliszsák jellegűek lesznek a helyi szavazók szemében, szemben a Fidesz jól kipróbált és régen ismert jelöltjeivel szemben.

A Tisza képviselőjelöltjeinek toborzásában beágyazottságra törekvés esetén felmerül még az a probléma is Magyar Péter szempontjából, hogy ilyenek már egy korábbi politikai formációban közösséget alkothattak, és így ezek a mandátum elnyerése után spontán módon is összekapcsolódhatnak vele szemben. Az ő eddig megismert stílusa pedig szinte bizonyosan már a kezdeti időktől konfliktusokat hozhat létre alvezéreivel és frakciótársaival szemben, ami vele szemben belső ellenállási csoportokat gerjeszthet, és hamar frakcióból kiválásban és önálló frakcióalakításokban végződhet. Így ő főszabályként csak közéleten kívül állókat és magányosan csellengőket toborozhat abban bízva, hogy úgyis csak az ő neve és a Tisza Párt nimbusza számít majd a szavazófülkében. 

Így az egyéniket együtt nézve a listás mandátumokkal akkor a 45 kontra 35 százalék a Tisza javára nemhogy kétharmadot nem hozna nekik, hanem inkább csak 70 körüli mandátumot, és a Fidesz még ilyen számok mellett is 105 mandátumban, vagyis egyszerű kormánytöbbségben reménykedhetne. Szóval a balos politológus elemzők és médiá­juk tendenciózusan letakarják ezeket az összefüggéseket, és a közvélemény-kutatóik megrendelésükre készített számait egyből tiszás kétharmadra fordítják le.

Ezzel a most felvetett témával az egyéni választókerületi választást illetően az országos listás választás mellett az egész voksolás kettős menetben lezajlását is szerettem volna megfogalmazni. Ugyanis a Tisza kontra Fidesz viadal két, jórészt külön szférában fog lefolyni, míg a már hónapok óta erről folyó viták és becslések a választási küzdelmek aspektusairól és ebben a győzelmi esélyekről eddig csak az egyiket, az országos listás választásokat tekintették alapul a 2026-os választásoknak.

Vagy ennek elkerülésére a már politikai múlttal és más közösségekbe korábban már beágyazott politikusok beemelésének nehézségei Magyar Péter mellé; Magyar Péter személyiségének ismert jellemzői, a totális kooperációképtelensége, a tomboló dühkitörései bármely kompromisszumos helyzetben. Vagyis a kettős választás egyik szférára leszűkítése alapvetően hibás.

A szerző professor emeritus