A kétszáz éves szíjfényesítő

A legszembetűnőbb különbség hajdani, századfordulós női lapok, háztartási újságok és mai „leszármazottaik” között a „háztartási ötletek” típusú rovatokban mutatkozik. Míg a régi lapok szinte hemzsegtek a gyakorlati jó tanácsoktól, eligazításoktól, kései utódaikban alig találunk valami hasonlót. Ugyan ki követné a Háztartás című folyóirat száz esztendeje R. Józsefné úrnőnek küldött üzenetét a törött porcelán összeragasztásáról? Ki venné a fáradságot, hogy oltott meszet keverjen tehéntúróval a leejtett tányérok javítására? Inkább kidobjuk az egészet, nem bajlódunk vele. Megváltozott a világ; a technikai fejlődéssel – és a fogyasztói szemlélet következtében – kevesebb lett az otthoni tennivaló. Az olvasók figyelmét ma más köti le, más az igényük, mint néhány évszázaddal korábban volt.
A „társasági híreket” a megnövekedett terjedelmű, mindent elöntő „sztárpletyka”-rovatok váltották fel, hiszen a nagyközönség erre vevő. Manapság sokkal több az öltözködési és a lakberendezési tanács is: alighanem gyakrabban történik változás a környezetünkben, mint dédszüleink idejében. Az elbizonytalanodott, talajvesztett és unatkozó olvasók kiszolgálására születnek az úgynevezett „életmódrovatok”, s ez anynyira új jelenség, hogy gyakorlatilag semmilyen előzményét nem lehet felfedezni régebbi női magazinokban. Természetesen gyökeresen átalakult a hangvétel is, minek következtében egyre kisebb különbség van a „női” és a „férfi”-magazinok szexualitást tárgyazó írásainak terjedelme és stílusa között. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
A „háztartási tanácsok” eltűnése nagyon is érthető. A XIX. században még valóságos tudomány volt az otthon igazgatása, melynek elsajátítása csak hosszú éveken keresztül tartó tanulás eredménye lehetett. Régi humoreszkek, anekdoták, sőt népmesék kedvenc figurája a háztartás ellátására képtelen fiatalasszony, aki tudatlansága vagy lustasága okán végromlásba sodorja urát. Pár száz évvel korábban ugyanis nemcsak azt kellett tudni, hogy a bonyolult háztartási gépezet hogyan mozgatható gazdaságosan, hanem azt is, hogy miképpen lehet a személyzet vagy az egyéb segítők, családtagok tevékenységét összehangolni, hogyan juthatunk takarékosan jó minőségű nyersanyaghoz vagy munkaerőhöz. A megoldandó feladatoknál gondolhatunk egy-egy hagyományos vasárnapi ebédre vagy nagymosásra – gáztűzhely, mikrohullámú sütő, fritőz, mosó- és mosogatógép nélkül –, de a tennivalók között fontos szerepe volt egy mára csaknem teljesen eltűnt tevékenységnek, az otthoni tárgyak karbantartásának is. Ehhez pedig hallatlan leleményesség, számtalan ismeret kellett. A szükséges segédanyagok, tisztítószerek gyakran csak házilag voltak előállíthatók, legyen szó az ezüstkészlet vagy a rézkilincsek fényezéséről vagy a lábbelik tisztításáról. A kevésbé fogyasztói szemléletű világban nagyobb becse volt egy-egy tárgynak. A nagy falióra, az étkészlet, a báli ruha és sokszor az ünneplőcipő is több nemzedéket szolgált ki a polgári családokban.
A magányosan élő agglegény, pap vagy szerzetes helyzete volt a háztartási munkák tekintetében a legrosszabb. Egyéb feladataik miatt sokszor nehezen boldogultak saját környezetükben; életidegenségükkel éppúgy a tréfák középpontjába kerülhettek, mint a háztartási kérdésekben járatlan asszonyok. Hiába, a „szingli” életformában rejlő üzleti lehetőségeket csak a közelmúltban ismerte fel a piac, s csak napjainkban lett követendő, sőt divatos minta a fogyasztásserkentő magány.
De mit tehetett a néhány száz évvel korábban élt magányos ember? Mindenekelőtt meg kellett tanulnia a háztartás ellátásának alapjait, még akkor is, ha nem személyesen végezte a tennivalókat. Azután jöhettek az apró kis praktikák, fortélyok, ötletek, melyek segítségével kényelmesebbé és élhetőbbé tehető az ember környezete. Söjtöri Illés, az életét az ország déli részén leélő szerzetes például szorgalmasan gyűjtögethette a tudnivalókat, és hol ide, hol oda fel is jegyezte a fontos háztartási praktikákat. 1819-ben Alexovics Vazul pálos szerzetes ünnepi prédikációkat tartalmazó népszerű szentbeszédgyűjteményének előlapjára rótta fel a szíj fényesítésére és konzerválására szolgáló készítmény receptjét: „Szijvixot tsinyálni. 3 gr szappant. 3 gr viaszkot. 4 gr fekete port egy másfél itzés pohárba vizet 1mo meg forgyon a vizz – az után bele kell tenni a viaszot öszve metélve, a szappantot is öszve apritva a fekete porral és egy kevesset fórralni – az után meg aluszitni magában.”
Hol lenne nekünk ennyi gondosságra időnk, mikor tudnánk környezetünk tárgyait így megbecsülni! Könnyebben élünk. De boldogabban?