A koccintás szelleme

Visszajöttek a hetvenes-nyolcvanas évek: a Magyar Nemzet főmunkatársát kitiltották Romániából. Lapunk publicistája péntekről szombatra virradóan érkezett az Ártánd–Bors határátkelőhöz, ahol a román oldalon félórányi várakozás után közölték vele a határőrök, hogy nem léphet be az országba. Az udvarias, de határozott tisztek nem közölték a tiltás okát, szerintük a döntést Bukarestben hozták, és vagy ott, vagy a budapesti román nagykövetségen kell érdeklődni a miértről.

Bayer Zsolt egy szovátai konferenciára igyekezett, ahol a székelyföldi autonómia volt terítéken. A rendezvény szervezőit nem akadályozta meg a kényszerű távolmaradás abban, hogy meghallgassák véleményét a kérdésről: kihangosított telefon segítségével szót adtak az anyaországi újságírónak. Budapesten időközben kiderült, hogy a Külügyminisztériumnak (a szóvivő szerint) semmi köze sem Bayer Zsolthoz, sem ahhoz, hogy Bayer Zsolt éjszaka mit csinál, így nem várható hivatalos magyarázatkérés, netán tiltakozás a magyar kormány részéről. Fontos megjegyezni azt is, hogy az ismert író nem követett el bűncselekményt Romániában, és a kitiltásáról őt nem értesítették.

A külügytől az utóbbi időben megszokhattuk, hogy semmi közük ahhoz, ami a magyar nemzeti érdek. De a székely mondás szerint ha a problémákat nem is tudjuk megoldani, legalább tartsuk észben őket: azért mégiscsak felháborító, hogy egy ismert magyar állampolgár elleni hatósági visszaéléshez nincs köze a magyar diplomáciának. Igaz, az Irakban lelőtt magyar fiatalember esetében is az volt az első reakciója a külügyi államtitkárnak, hogy az amerikaiaknak volt igazuk. A jelenlegi magyar diplomáciával kapcsolatos illúzióink a Kempinski Hotelben 2002. december 1-jén megtörtént koccintással foszlottak végérvényesen szét, de attól még fájnak a menetrendszerűen érkező pofonok és kudarcok.

Bayer Zsolt esete elgondolkodtató a jövőre nézve. Azokra az időkre emlékeztet, amikor egy hátizsákba rejtett Bibliáért, István, a király-kazettáért vagy történelemkönyvért leparancsolták a magyar turistákat a vonatról. Diktatúrába ez még belefért, de NATO-tagállamtól vagy az unióhoz az elképzelések szerint három év múlva csatlakozó országtól nehezen fogadható el. Arra pedig gondolni sem merek, hogy mindez apró szívesség lenne, amelyet a bukaresti hatalom tett a parlamentben őt kívülről támogató RMDSZ kérésére. Bayert ugyanis szeretik Erdélyben – legutóbb a Magyar Polgári Szövetség alakuló kongresszusán, Székelyudvarhelyen követelte ki a tömeg, hogy kapjon ő is szót a pulpituson. Az MPSZ az RMDSZ ellenében indul a júniusi helyhatósági választásokon, és az egyre jobban balra tolódó Markó-féle politikai alakulatot nagyon zavarja a jobboldali magyar közéleti személyiségek iránti erdélyi szimpátia. A kitiltás komoly segítség a kampányban, mert Markóék csak adóforintokat kaphatnak Budapesttől, személyes jelenléttel való támogatást annál kevésbé. Mióta Kovács Lászlót kifütyülték Marosvásárhelyen, a nagy ritkán Erdélybe látogató szocialista és liberális politikusokat óvják a tömegrendezvényektől, a pártirodákba, különtermekbe szervezett eseményekre csak meghívóval lehet belépni. És attól sem kell tartani, hogy az RMDSZ-kampány részeként Erdélybe induló Lagzi Lajcsiknak és Heti hetes-sztároknak vissza kellene fordulniuk a román–magyar határtól, rájuk ugyanis vonatkozik a magyar külügy illetékessége.

Lapunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az alapvető emberi jogokat és a sajtószabadságot is semmibe vevő esetnek legyenek nemzetközi következményei. Bízunk benne, hogy e küzdelemben nem maradunk egyedül.