Emlékezés az áldozatokra

Az ellenzék egyebek mellett a gázáremelés mértéke és a jóléti rendszerváltás kapcsán intézett kérdést tegnap a parlamentben Medgyessy Péter kormányfőhöz. A Fidesz ismét bírálta Keller László „feljelentésügyi államtitkár” tevékenységét. Az SZDSZ politikai vitanapot kezdeményezett az adócsökkentés ügyében. A nácizmus és a kommunizmus rémtettei kapcsán a kettős mérce elvetésének szükségességét hangsúlyozta Szájer József (Fidesz) a parlamentben a kommunizmus emléknapja alkalmából.

Munkatársainktól
2004. 02. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tállai András (Fidesz) arról érdeklődött, hogy a kormányfő megkapta-e ebben a hónapban a gázszámláját, és az mekkora öszszegről szólt. Hangsúlyozta, a kormány korábbi ígéretével ellentétben jóval az infláció fölötti mértékben növekedett a földgáz ára: a kisfogyasztóknál 9,5 százalékkal, háromezer köbméter éves felhasználás esetén pedig több mint 30 százalékkal növekednek az árak. Medgyessy Péter válaszában tagadta a politikus szavait, és kijelentette: a kisfogyasztóknál áfával együtt 6,8 százalékos a gázáremelés. Elismerte, hogy a nagyfogyasztók esetében jelentősebb az áremelkedés, de mindezért az előző kormányt okolta, amely szerinte szándékosan halogatta a probléma megoldását. Viszonválaszában Tállai úgy fogalmazott: ha a kormányfő beismeri, hogy nem tartotta be ígéretét, akkor akár húsz évre is megígéri, hogy nem kérdez többet ebben a témakörben. Medgyessy erre úgy felelt: azzal is megelégedne, ha az elkövetkező két évben nem firtatná a képviselő a gázárak kérdését.
*
Frajna Imre (Fidesz) a kormányfő országértékelő beszédében elhangzó „nagy ívű” ígéretre utalt, amely szerint 2010-ig három évvel növelni szeretné a kormány a magyar emberek élethosszát. A képviselő úgy véli, ezzel a célkitűzéssel ellentétes az, hogy az idén kevesebb pénzt ad a kormány a népegészségügyi programhoz, a gyógyszerárak pedig jelentősen emelkedtek. A miniszterelnök, elismerve, hogy a népegészségügyi programot az Orbán-kormány indította el, elmondta: a kabinet szeretné folytatni, amit elődje megkezdett, de az emberek élettartamának meghosszabbításához szükség van az egészséges életmód, étkezés elterjesztésére, és fontosnak nevezte a szűrőprogramokat is.
Lengyel Zoltán (Fidesz) kérdésében úgy fogalmazott: hiába hirdetett jóléti rendszerváltozást a kormány, egyre több ember érzi magát roszszul. – A kabinet folyamatosan azt kommunikálja, hogy az agrárium soha nem látott mértékű támogatásban részesül, miközben a gazdák napok óta az utakon tiltakoznak kilátástalan helyzetük miatt – hangsúlyozta. Szerinte az áfatörvény megváltoztatásával a kormány visszaveszi a gazdáktól azt a támogatást, amit adott. Medgyessy Péter arra hivatkozott, hogy az áfa visszafizetését az uniós jogszabályok írják elő bizonyos EU-támogatások esetén, viszont lehetőség lesz arra, hogy a költségvetési pénzekből kompenzálják a gazdákat.
– Az SZDSZ parlamenti politikai vitanapot kezdeményez az adócsökkentésről – ezt Eörsi Mátyás (SZDSZ) közölte napirend előtt arra reagálva, hogy tegnapi nyilatkozatában a Fidesz elnöke, Orbán Viktor kijelentette: támogatja a szabad demokraták ezen elképzelését. Eörsi nemzeti összefogást szorgalmazott az adócsökkentés ügyében, amely az SZDSZ szerint az ország versenyképesebbé tételéhez vezető utat jelenti. Itt említette, hogy eddig az MSZP elvben mindig egyetértett az adócsökkentéssel, ám döntéshelyzetben ez rendre „megbicsaklott”. Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár válaszában azt mondta: támogatja az adócsökkentéssel kapcsolatos nemzeti konszenzus igényét. Hozzátette: azonban ehhez az is szükséges, hogy a pártok támogassák a költségvetés kiadási tételeinek visszafogását.
Herényi Károly MDF-frakcióvezető a miniszterelnök közös EP-választási listára vonatkozó javaslatát kommentálta felszólalásában, hangsúlyozva: a fórum képviselőit nem azért küldték a választók a parlamentbe, hogy 24 ember problémájával foglalkozzanak, hanem azért, hogy tízmillió emberével. Bárándy Péter igazságügy-miniszter válaszában kiemelte: Medgyessy Pétert nem PR-szempontok vezérelték, amikor javaslatát megfogalmazta.
Pályájának leszálló ágához érkezett Keller László – mondta interpellációjában Répássy Róbert (Fidesz). Kifejtette: a sokak által csak feljelentésügyi államtitkárnak nevezett Keller határozottan menetelt a közélet megtisztításának rögös útján, amely mentén „se szeri, se száma a letartóztatott családanyáknak, lefoglalt iratoknak és elbocsátott köztisztviselőknek”. Keller 24 ügyben tett feljelentést, míg mások az ő figyelme mellett 21 esetben – fejtette ki Répássy –, mind a negyvenötször az előző kormány tevékenységével kapcsolatban. A bíróság, a rendőrség vagy az ügyészség 18 üggyel kapcsolatban már megszüntette az eljárást – ismertette a képviselő, majd azt kérdezte: mennyibe került az államtitkárság működtetése, ki fizeti az ártatlanul megvádoltak kártérítését? Kiss Péter kancelláriaminiszter arra kérte a képviselőt: változtasson azon, hogy őt tekinti az államtitkárra vonatkozó kérdése alanyának. Elmondta: tavaly már válaszolt arra, mennyibe került Keller titkárságának működtetése. A többi kérdésre vonatkozóan elmondta: Keller László személyiségi jogi pert nem veszített, így kártérítést sem kellett fizetnie. Kifejtette: munkaköri kötelességeit a MeH szervezeti és működési szabályzata írja le. A képviselő nem, a parlament elfogadta a miniszteri választ.
A politikában is megtalálhatók a félelem helytartói – mondta interpellációjában Szijjártó Péter (Fidesz). Ha kell, 23 millió románnal riogatnak, vagy éppen szélsőséges elemeket találnak meg. A polgári kormány megtalálta a módját annak, hogy a szélsőséges, nemzetellenes, kirekesztő nézeteket hangoztató csoportok ne demonstrálhassanak Magyarországon. 2003-ban, az MSZP–SZDSZ-kormány idején újra lehetőséget kapott a Vér és Becsület. Lamperth Mónika álságosnak nevezte a Fidesz viselkedését. Kijelentette: Magyarország demokratikus ország, ahol mindenki gyakorolhatja a szólás- és gyülekezési szabadságot. A képviselő nem, a parlament elfogadta a miniszteri választ.
Megkezdte a Ház a vitát a Szabó Zoltán MSZP-s képviselő által kezdeményezett vizsgálóbizottságról, amely az előző kormány idején felvetődött ügyekben járna el. A Fidesz szerint a testület felállítása alkotmányellenes lenne.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.