Bombagóllal nyitott a PSG, esélyt sem adott az Arsenalnak a BL-elődöntőben

A PSG már Londonban megtette az első lépést afelé, hogy története során másodszor bejusson a BL döntőjébe, azzal, hogy 1-0-ra legyőzte az Arsenalt. Szerdán a hazai közönsége ellen beteljesítette a küldetését, a párharc második meccsét is megnyerte, ezt 2-1-re, így készülhet az Inter elleni fináléra.

2025. 05. 07. 22:59
Fabián Ruiz gólját ünneplik a PSG játékosai Fotó: AFP/AFP/Thomas Samson
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De nem szomorkodtak sokáig a franciák, a nem sokkal korábban becserélt Dembélé és Asraf Hakimi összjátéka után utóbbi tizenöt méterről a bal alsóba talált. Az Arsenal ezúttal nem késlekedett sokáig a válasszal: Leandro Trossard beadása után a hazai védők nem tudták eltakarítani a labdát, ami Saka elé került, aki közelről a kapuba passzolt. Röviddel később az angol szélső egy nagy helyzetet puskázott el, közelről fölé bombázott.

Mindkét oldalon akadtak még helyzetek, de az eredmény már nem változott. Kettős győzelemmel 2020 után újra BL-döntőbe jutott a nagyfülű trófeáról eddig csak álmodozó PSG. A francia csapat ellenfele tehát a háromszoros győztes Inter lesz a május 31-i döntőben.

 

Bajnokok Ligája, elődöntő, 2. mérkőzés

PSG (francia)–Arsenal (angol) 2-1 (1-0)
gólszerzők: Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)

Továbbjutott a PSG, 3-1-es összesítéssel.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.