Az észak–déli, háromezer kilométer hosszú vasútvonal gondolata valójában már 1855-ben megszületett Ausztráliában, az építkezés azonban csak 1878-ban kezdődött meg, a nagy vasútépítési láz idején, azzal a reménnyel, hogy a kontinens közepén fellendíthető az állattenyésztés és a bányaipar.
A sínpár 1881-ben elérte Baltanát, két év múlva Farinát, 1891-re Oodnadattát, majd csaknem negyven évet kellett várni ahhoz, hogy eljusson nem egészen félútig, Alice Springsbe. Itt is maradt a végállomás egészen mostanáig.
Az új, transzkontinentális vasútvonal neve Ghan lett. A név azoknak az afgán tevehajcsároknak állít emléket, akik a XIX. század nagy dél-ausztáliai vasútépítkezéseihez szállították az eszközöket és anyagokat. Az első tevék 150 évvel ezelőtt érkeztek afgán hajcsáraikal együtt Ausztráliába, és csakhamar karavánjaik biztosították az összeköttetést a partvidékek és a kontinens közepe között. Ezek szállították az árut, vitték az utánpótlást az időközben kiépült távírdaállomásokra vagy a világtól szinte teljesen elzárt pásztoroknak, gyakorlatilag ők tartották életben Közép-Ausztráliát. Talán nem sejtették, hogy ez a segítség az életükbe, az egzisztenciájukba kerül. A XX. század elejére, a vasút megindulása után, az afgánok ugyanis feleslegessé váltak.
Nemhogy megbecsülést kaptak volna évszázados szolgálataikért, de 1925-ben a délausztrál kormány még kilövési parancsot is kiadott azokra a tevékre, amelyek tilosba tévedtek vagy hatósági engedély nélkül közlekedtek. A fekete krónika szerint 1935-ben e rendelkezés eredményeként egyetlen nap alatt 153 tevét lőttek ki. Az utókor szerencsére nem maradt ilyen hálátlan. Ausztrália legnagyobb vasúti beruházása, késői tisztelgésül az afgán tevehajcsárok előtt, a Ghan nevet kapta.
Bár 1901, Ausztrália függetlenné válása óta minden miniszterelnök ígéretet tett az észak–déli vasútvonal befejezésére (a kelet–nyugati, Sydney és Perth közötti 4353 kilométer hosszú vasútvonal már évtizedek óta működik), az építkezés elsősorban nem hanyagságból késlekedett. A kontinens belsejében igen nehéz körülmények között lehet csak dolgozni, különlegesek a terepviszonyok, sivatagokon kell átverekedniük magukat az építőknek, iszonyú a hőség, kiszámíthatatlan az időjárás, és gyakoriak az özönvízszerű áradások is. Emiatt az Adelaide és Alice Springs közötti vasúti járat is mindig megbízhatatlan volt, olykor napokig döcögött a kietlen tájon.
A most elkészült, Alice Springs és Darwin közötti utolsó, 1420 kilométer hosszú szakasz építői gyakran kényszerültek arra, hogy éjszaka dolgozzanak, mert a nagy melegben nappal képtelenek voltak a munkára. A tervezők egyeztettek a kontinens belsejében élő őslakos törzsekkel is, nehogy a vasút megsértse valamelyikük szent területét. Az eddigi legnagyobb ausztrál mérnöki bravúrnak minősített építkezésen az utolsó szakasz megépítése két évig tartott, és nyolcszázmillió eurónyi összeget emésztett fel. Az egyelőre csak egy sínpáron közlekedő vonatot elsősorban teherszállításra használják, de az üzemeltető, a Great Southern Railway társaság megindította a Ghan luxusjáratát, amelyre elővételben tizenegyezer jegy kelt el. A társaság a háromnapos út alatt nemcsak kényelmet, hanem fantasztikus látnivalókat is ígér az utasoknak, akik betekinthetnek Belső-Ausztrália páratlan szín- és élővilágába.
Az első járaton helyet foglaló négyszáz utas többsége VIP-vendég volt – meghívottak és a sajtó munkatársai. Fizető utasainak a Ghan többféle minőségű és árú szolgáltatást is kínál. A legolcsóbb ülőjegyek a felnőttek számára 440 ausztrál dollárnál (334 USA-dollár) kezdődnek – a diákok és gyerekek ennek a feléért utazhatnak. A Gold Kangoroo Service a legdrágább, ez egy felnőttnek 1740, egy gyermeknek vagy diáknak 1183 ausztrál dollárjába kerül. Az ennél egy fokozattal olcsóbb Red Kangoroo hálókocsis szolgáltatásért felnőttől 1390, ifjabbaktól 834 dollárt kérnek. A szerelvény negyvenhárom vagonból áll, amelyet két mozdony húz.
A Ghan megépülése nem csak azért fontos, mert beteljesült egy régi álom. A vasút megjelenése bizakodással tölti el azokat az őslakosokat is, akik addig elzárva, elszigetelődve s egyre szegényebben éltek a kontinens közepén. Nemcsak abban reménykednek, hogy a vasút munkát s ezzel rendszeres keresetet biztosít számukra, hanem abban is, hogy megindulnak végre a turisták Ausztrália belsejébe, és az őslakosok kultúrájának bemutatása, széles körű megismertetése is kereseti forrást jelenthet.
Tekinthetjük tehát az észak–déli nagy ausztrál vasútvonal építésének befejeződését műszaki sikernek vagy az ember természet fölött aratott egyik újabb diadalának, de legnagyobb jelentősége talán abban áll, hogy eltüntetett egy régi fehér foltot a világban. Megnyitotta Belső-Ausztráliát. A felmérések, tudományos vizsgálatok majd néhány évtized múlva megmutatják, mennyit nyernek és mennyit veszítenek az aboriginek, az évezredekig szinte változatlan életformát folytató őslakosok a „civilizáció” megjelenésével.
origo.hu
Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított
