Szavai szerint a borsi átkelő román határőrei kérdésére nem tudtak tájékoztatást adni arról, hogy miért került tiltólistára. Bayer Szovátára készült, ahol a székelyföldi autonómiáról tartott volna előadást, és Csíkcsobotfalván Gergely István plébánossal készített volna interjút. Az újságíró ma a román nagykövetségtől követel hivatalos magyarázatot, végső esetben pedig a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul.
Tóth Tamás, a Külügyminisztérium szóvivője szerint ellentmondásos hírek érkeztek az incidensről; ma tájékozódik, és ezután dönti el, hogy van-e teendője. A román nagykövetség sajtókapcsolatokért felelős titkára elmondta: nem alakítottak ki hivatalos álláspontot a történtekkel kapcsolatban, mivel azokról nincs pontos információjuk.
*
Orodán Sándor, a határőrség szóvivője szerint minden ország saját belügye, kit enged be a területére. Halász János (Fidesz) szerint az EU-tagsággal kacérkodó Romániának a régi kommunista időkre emlékeztető gyakorlatával fel kell hagynia. Mint mondta, a Magyarország tekintélyét is csorbító eset ellen a magyar diplomáciának fel kell lépnie. Nyakó István (MSZP) közölte: addig nem kívánnak reagálni, amíg el nem készül a Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatója. Politikai megfontolásból senkinek nem lehet megtiltani, hogy beutazhasson Romániába – szögezte le Markó Béla, az RMDSZ elnöke a Magyarkapuson Lamperth Mónika belügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén. Lamperth nem nyilatkozott az ügyről. Tőkés László református püspök szerint Bayert egyértelműen azért tiltották ki Romániából, mert az autonómiát és a polgári szervezetek létrejöttét illetően a szólás szabadságával élt. Smaranda Enache neves romániai emberjogi aktivista kifejtette: ha valaki nem követ el bűncselekményt egy adott országban, akkor nem korlátozhatják a beutazási szabadságát. Eötvös Pál – mielőtt megválasztották a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökévé – úgy nyilatkozott: az, hogy egy országba valakit nem engednek be, általában skandalum.
Az illető neve ne szerepeljen azoknak a névsorában, akiket nemkívánatos személynek nyilvánítottak, vagy aki ellen belépési tilalmat rendeltek el – áll egy román kormányrendeletben. Eszerint nem léphet be Romániába az a külföldi, akit a nemzetközi szervek a terrorakciók elkövetőiként, támogatóiként, finanszírozóiként vagy előkészítőiként jeleznek; nemzetközi bűnözői csoport tagja, vagy támogatja azokat; vagy alapos gyanú alapján emberiség elleni bűntetteket vagy háborús bűnöket követett el. Elutasítható az is, aki előző romániai vagy külföldi tartózkodásai alatt az állam vagy egy román állampolgár ellen bűncselekményt követett el.

Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség