„Orrba vágjuk a civileket”

Szoros kapcsolatot igyekszik kiépíteni a kormányzati szervekkel a többszöri sikertelen kísérlet után létrejött Gyermek- és Ifjúsági Konferencia (GYIK), amely Gyurcsány Ferenc instrukciói szerint kívánja összefogni az ifjúsági szervezeteket. A GYIK február 17-i vezetőségi ülésén elhangzottak – amelynek jegyzőkönyvére a www.gyik.ngo.hu internetes honlapon találtunk rá – azt bizonyítják, hogy pénzbeli támogatást várnak a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól (GYISM), továbbá megállapodást kötnének a Miniszterelnöki Hivatallal (MeH), amelynek törvény-előkészítő munkájába is betekintést nyerhetnek. A zárt tanácskozáson a GYIK vezetői leplezetlenül beszéltek jó média- és bírósági kapcsolataikról, valamint arról, hogy alapítványt kell létrehozni a más minisztériumi pénzek befogadására. Szerintük a civil szervezetekkel való egyeztetésre nincs idő, inkább orrba kell vágni őket.

Kis Ferenc
2004. 03. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három ifjúsági szervezet a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium háttérirányításával a múlt év végén létrehozta a magyar ifjúságot országosan képviselő csúcsszervezetet, a Gyermek- és Ifjúsági Konferenciát.
Több ifjúsági szervezet tiltakozott a szerintük antidemokratikus és diszkriminatív formában megnyilvánuló kormányzati akarat ellen. Kétszeri nekifutásra, tavaly december 8-án sikerült tető alá hozni a GYIK-et, de a második gyűlés sem maradt visszhangtalan, mivel számos érintett civil szervezetet kizártak a tanácskozásról, így ők továbbra is megkérdőjelezik a csúcsszerv legitimitását. Mindkétszer szocialista országgyűlési képviselőre bízták a főkoordinátori szerepet, előbb Újhelyi István, majd Zuschlag János vezényelte a tanácskozást. A GYIK-ülésen nem volt megválasztott mandátumvizsgáló és szavazatszámláló bizottság sem. A mandátumvizsgálóktól nem lehetett megtudni, hogy hány szervezet regisztráltatta magát. Az ülés szervezése a legnagyobb titokban folyt, több ifjúsági szervezetet meg sem hívtak, de igen sok átláthatatlan jogi és társadalmi státusú szervezetet regisztráltak. Körülbelül harminc szervezet, köztük a Magyar Cserkészszövetség és a Keresztény Értelmiségiek Társasága képviselője felháborodva hagyta el a legitimitás nélküli tanácskozást.
Az Áprilisi Ifjak nevű szervezet megengedhetetlennek tartotta, hogy az első gyűlésen részt vevő és regisztráló szervezetek jelentős, jól körülhatárolható része nem kapott meghívást az ismételten összehívott fórumra. A mandátumvizsgálatnál nem volt személyazonosság-ellenőrzés, tehát bárki nevében bárki regisztrálhatott. Azok a szervezetek, amelyek hangot szerettek volna adni a szervezés hiányosságainak, nem kaptak szót. Az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament – mint a GYIK-et meghirdető egyik ifjúsági ernyőszervezet – elhatárolódott az „önjelölt szervezők akciójától”. A GYIK mindezek ellenére gőzerővel folytatja a szervezőmunkát, ami az internetes honlapjukon található február 17-i zárt vezetőségi ülés jegyzőkönyvéből is megállapítható. Az ifjúsági szervezeteket irányítani, összefogni hivatott „csúcsszerv” képviselői a nyilvánosság előtt természetesen pártsemlegesként próbálják feltüntetni magukat, de az alábbi szó szerinti idézetgyűjteményből kiderül: igen szoros kapcsolatot ápolnak nemcsak az ifjúsági tárcával és más kormányzati szervekkel, hanem a kormánypártokhoz közel álló sajtóval, sőt az egyik megyei bírósággal is. A tiltakozó ifjúsági szervezetek egyik legfőbb kifogását látszik igazolni, hogy a vezetőségi ülésen többször hangsúlyosan elhangzik: jelentős pénzösszegeket várnak a GYISM-től, ez pedig megkérdőjelezi a GYIK függetlenségét.
A 2004. február 17-i ülésen – a jegyzőkönyv tanúsága szerint – 10 fő volt jelen. A levezetőelnök egyhangú döntéssel Nagy Ádám lett. A jegyzőkönyvvezető egyhangú döntéssel Hajdu-Kis Diána lett. A megvitatott napirendi pontok: a négy társelnök, a két kommunikációért felelős személy, valamint az öt munkacsoport beszámolója és az „egyéb” ügyek. Az alábbiakban szó szerint következnek az idézetek a jegyzőkönyvből, kezdve a társelnöki beszámolókkal.
„Ganyecz Tamás: Feladatom volt a két minisztérium megtalálása, ebből a MeH az, ami sikerült. Karácsony Mihály főtisztelendő úr. Megállapodást kötni a GYIK-kel, mint törvény-előkészítő szerv, betekintést nyerni a dolgokba. Gazdasági/szociális tanácsba jelentkezni. Ha nem, akkor visszatérni a MeH-es megállapodás kérdésére. Levél elment. Hivatalosan 15 napon belül kell válaszolniuk.
(…) Internetes portál. Elkezdődött a folyamat tervezése. GYISM: pénz kell! Információs társadalom műhely kell házon belül.
(…) Ganyecz: honlapterv – kiküldeni a tagoknak – visszajelzés. Gyik.ngo.hu feltuningolása annyira, hogy le lehessen vezetni rajta egy vitát arról, hogy hogyan nézzen ki ennek az utóda. Jövő héten megvan az előkép és a vitaanyag, aztán GYISM-finanszírozás.
(…) Külügyek: Zsidó Magyarországi Fiatalok belépési nyilatkozata jött. A HÖOK viszont nem kíván együttműködni még partnerként sem.
II. A 2 kommunikációért felelős személy beszámolója
Pongrácz Tádé + Szakál Tibor
(…) Sajtó: Népszava, havi 1 cikk. Magyar Hírlap: Amikor mondanivaló van, 1–2 napon belül, egy rövid mínuszos hír pedig bármikor befér. GYISM: Beszéltünk Szigetvári Viktorral (sajtófőnök), aki szintén megígérte, hogy segít.
Poszpischil: Kht.-jogász szerint ha nem akarunk gazdasági tevékenységet végezni, akkor jobb lesz az alapítvány. Van egy 4–5 éve működő közhasznú alapítvány. Probléma a neve, amit nem lehet megváltoztatni: Jövőkép Alapítvány. 30% adó-visszatérítés miatt javasolja.
Kérdés, hogy meddig fontos ez az alapítvány? Mert ha hosszú távon (a finanszírozás miatt), akkor ez probléma lehet. Mi lenne, ha lenne egy szerződő fél? Pl. ha a GYISM ad pénzt.
Saját alapítvány előnye: nincs előélete. Lehet több ember is, mint 13, meg kell hirdetni. De 90 nap, az sok idő.
Ganyecz: Új alapítvány elindítása, nem Budapesten, de addig másik alapítványt átvenni, hátha GYISM pénzt akar adni. Ezen a procedúrán minél előbb túl akarnak lenni. (info)
Szakál: … Más: Bács-Kiskun megyei bírósággal jó a kapcsolat.
3. Kormányzat
Pongrácz: Szabados a héten jelentkezik – jövő hétre.
Fábián: Esélyegyenlőség jövő hét.
Poszpischil: Fogl. ügyi minisztérium: témavezetők a fiatalok/kismamák munkaerőpiacra (vissza) integrálásához.
Nagy: Oké, de legyen pénz.
Fábián: Meg kell futtatni a tagszervezetek között.
Mádai: Fogyatékos ügyet az ESZCSM vállalta fel, nem jó ez. GYIK az egészségügyi hegemóniát ez ügyben megtörhetné. – Kökény…
Esély: Göncz K. Lévai utódja?
Nagy Mariann – vele is jó az együttműködés. (ápr. kampányhoz)
Pongrácz: OM leszervezés oké, de mit mondjunk, hogy pozicionáljuk magunkat?
Poszpischil: Szakszervezet nyomást tud gyakorolni. (MSZOSZ-en belül.) Segítség.
4. GYISM
Nagy: Témák kapcsán botrányt csinálni. Ha nem is pénz + feltételrendszer.
Ganyecz: GYIK-képviselet nevében holnap egy levél.
Elfogadva, Tamás megírja, – Szakál/ Pongrácz – Tamás kiküldi.
Ganyecz: előbb levél, aztán küldöttség.
Szakál: 28-ra pályázat-megjelenések. Civil véleményezésre kevés az idő. Nem levél kell ide már, hanem orrba kell vágni őket.
Nagy: Küldjük el azért a levelet. Le legyünk fedezve…”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.