Rémálmodj otthont magadnak

Medgyessy Péter az ingatlanhirdetéseknél föllapozott újsággal a kezében szabad telefonfülkét keres. Ha volt is ilyen pillanat a miniszterelnök életében, emlékét már bizonyosan tovasodorta a jóléti rendszerváltozás. Másként nem fordulhatna elő, hogy a magát baloldalinak, családbarátnak, fiatalságpártinak hirdető kormány mindjárt működésének kezdetén a nullával tegye egyenlővé mindazt, amit az első lakáshoz jutás ügyében az elődje megvalósított. Persze a Szekeres Imre szerint történelmi küldetését betöltött Magyar Szocialista Párt elmúlt tizennégy esztendei működéséből egyvalamit már mindannyian megtanulhattunk. Tudniillik, hogy mindig van lejjebb, és nincs az az MSZP-s országvezetés, amelynél ne jöhetne rosszabb. (Pedig Horn Gyulánál erre gondolni sem mertünk.)
Megkésettnek tűnhet a felháborodás, mert hol van már a lakáshitelezési rendszer megkurtítása, amikor manapság a szocialistásan hatszázalékos gázáremelés (amely, mint tudjuk – ráadásul lassan is mondták –, húsz évig nem is lesz) borzolja a megvezetett társadalom idegrendszerét? Ám a téma sajnos újfent aktuális, márciustól ugyanis több bank ismét emeli a kedvezményes lakáshitelek kamatát.
De hagyjuk egyelőre a rossz híreket, mártózzunk meg inkább a nosztalgia langymeleg mocsarában. Bizonyos választói körökben ez úgyis divat. A 2002-es kormányváltást követően a lakásügyben érintett politikusok egymással versenyezve igyekeztek eloszlatni az állami támogatású hitelezési rendszer átalakulásáról, megszűnéséről meglehetős gyakorisággal szárnyra kapó híreszteléseket, s még a júniusi, első szigorítás után is hetente jelentették be, hogy e téren további lépések nem várhatók. Október 30-án Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott a nemzeti lakásprogram társadalmi vitájának zárásaként megrendezett műegyetemi tanácskozáson például a következő optimista hangvételű nyilatkozatot tette:
„Vége a meglepetések korának. A lakástámogatási rendszer ezentúl kiszámítható és tervezhető lesz. A hitelek állami támogatásának csökkentése, illetve az adókedvezmények igénybevételének szigorítása révén sikerült fenntarthatóvá tenni a támogatási rendszert.”
Olyasfajta kinyilatkoztatás volt ez, mint amikor a 2002-es országgyűlési választás kampányfinisében Kovács László pártelnök a Pokorni Zoltánnal folytatott vitában tréfásan megjegyezte: a diákhitellel egyetlen probléma van, méghozzá az, hogy magas a kamata.
A meglepetések korának persze nem lett vége, sőt ezután következett a feketeleves. December 5-én olyan szakértői vélemények jelentek meg az újságokban és hangoztak el az elektronikus médiában, amelyek azt hangsúlyozták, hogy logikus és szükséges lépés lenne a lakástámogatási rendszer újragondolása. Az állítólagos szakértők nem felejtették el megemlíteni, hogy az Orbán-kormány által meghirdetett kedvezmények hozzájárultak a pénzügyi egyensúly romlásához, mert a lakosság pénzügyi megtakarításait vészesen csökkentették, eladósodását viszont növelték. A szocialista–szabad demokrata kormány pedig hiába szigorította a feltételeket, ez a legkisebb mértékben sem fogta vissza az eladósodási kedvet.
(Utólag azonban kiderült, hogy a kormány júniusi intézkedése s az azt követő, gyakran egymásnak is ellentmondó bejelentgetések gerjesztették soha nem látott mértékben a lakosság lakáshitel-felvételi kedvét.)
December elején szóba került az is, hogy a pénzügyi tárca teljes mértékben megszüntetné a használt lakások megvásárlására, korszerűsítésére, bővítésére felvehető hitel állami támogatását, amelynek kamata hat százalékról így egyik napról a másikra tizenöt százalék fölé emelkedett volna. A felvetés egy egész napig tartotta magát, ám a kormány a várható heves reakciók miatt elállt az elképzelés megvalósításától.
December 10-én viszont már valódi szigorításokról számolhatott be a média, mert Gál. J. Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatóján a következőket mondta az újságíróknak: az új lakások kamattámogatása az ötéves állampapírok mindenkori legutolsó három havi másodpiaci hozamának 60 százaléka lesz, a használt lakások esetében ez a mérték 40 százalék. A támogatott hitelek plafonja új lakásnál 15 millió forint marad, használt lakás esetében a 15 millióról ötmillió forintra csökken. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a lakáshitelek állami kamattámogatásának csökkentése rövid távon nem elsősorban a költségvetési kiadások visszafogása miatt fontos – az intézkedés a 2004-es költségvetésben 7–10 milliárd forintos és jövőre is mindöszsze 25 milliárd forintos megtakarítást eredményez –, hanem a lakosság eladósodottságának megállítása miatt elengedhetetlen – fontos ugyanis, hogy a lakosság ismét nettó megtakarítóvá váljon.
Nem sokkal később a miniszterelnök is rendkívüli sajtótájékoztatót tartott.
„Nehéz szívvel, de tiszta fejjel hozta meg a kormány a döntéseket, a pillanatnyi népszerűség helyett a jövőt előtérbe helyezve” – mondta Medgyessy Péter, hozzátéve: a lakásépítési hitelek kedvezményeit már nem fedezi a magyar gazdaság teljesítménye, ezért, ha nem változtatnának a támogatások mértékén, a költségvetés kiadásait csak külföldi kölcsönből lehetne fedezni.
Majd, az össznemzeti felháborodással szembesülve – mivel Bolgár Györgyön kívül mindenki csalódottságának adott hangot – a kormánypárti politikusok nem mulasztották el azt is elmagyarázni, hogy amint a gazdasági helyzet olyan lesz, rögvest csökkenni fognak a kamatok.
Csakhogy a gazdasági helyzet nem olyan, hanem még olyanabb lett: Draskovics Tibor mindent elvesz, amit László Csaba esetleg még meghagyott; Medgyessy Péter sikersztorijáról, az euró bevezetéséről már csak azt tudni, hogy semmi sem biztos, az elkeseredett gazdák az utakon, a többiek pedig odahaza elmélkedtek azon, hogy családjuk vajon miként fogja megoldani a jóléti rendszerváltás finanszírozását. A kamatok pedig, mit tehetnek ilyen helyzetben, elindulnak fölfelé.
Márciustól tehát több bank tovább növeli a kedvezményes lakáshiteleinek kamatát, amely így néhány esetben a kezelési költséggel együtt meghaladhatja a 11 százalékot. A pénzintézetek az átlagosan 1–1,5 százalékpontos drágulást a forrásköltségek emelkedésével indokolják. Lassan tehát már nem is érdemes „kedvezményes hitelt” emlegetni. A nálunknál szerencsésebb országok polgárai például minimum megmosolyognák, ha arról kezdenénk értekezni, hogy a gondoskodó állam jótéteményeinek gyümölcseként csupán 11 százalékos kamattal juthatunk lakásvásárlási hitelhez.
Történik mindez akkor, amikor a felmérések szerint a következő két évben 17 százalékkal csökken a lakásvásárlók aránya és 13 százalékkal azoké, akik felújítást terveznek, egyes pénzintézeteknél pedig 85 százalékos a hitelkérelem-visszaesés az előző év azonos időszakához képest. Nem beszélve arról, hogy az 1999–2000-es ingatlanár-robbanás következtében még az Orbán-kormány idején jellemző 5-6 százalékos kamatterhek mellett sem volt egyszerű valóban otthonnak nevezhető lakást találni. A fővárosban például már a rosszabb hírű gigalakótelepek másfél-két szobás panellakásaiért is legalább hét-nyolc millió forintot kérnek, ahol pedig néhány fa és egy homokozó is hozzátartozik az összképhez, nem ritka a négyzetméterenkénti kétszázezer forintos ár sem. És akkor hétmillióból már meg is van álmaink garzonja. Ezen a ponton pedig hadd idézzek egy klasszikust: Tanuljunk meg végre kicsik lenni!