A klasszikus meghatározás szerint amit a mindenkori hatalom el akar titkolni, az az államtitok. Kétségtelen, hogy az ilyen „bizalmaskodást” az átlagosnál nagyobb érdeklődés is övezi, főleg azután, hogy napjaink híradásaiban egyre gyakoribbak az olyan esetek, amelyekben azért nem kaphatunk információkat, mert azokat a hatóságok államtitoknak minősítették. Ennek érvényességi ideje több évtizedet is jelenthet. Bizonyára a napokban sokakban felvetődhetett a kérdés: vajon miért kellett 85 évre titkosítani a vesztegetéssel vádolt, „Papa” fedőnéven is szereplő rendőrtiszt, Sándor István ügyét? Így felmentésének körülményeit egyelőre nem ismerhetjük meg, sokak szerint félő, hogy csak azért, mert azok egyéni érdekeket sértenek. A hivatalos verzió ennél egyszerűbben szól, vagyis: azért kellett titkosítani, mert a feljelentés és a nyomozás során olyan adatok kerültek a nyomozó hatóság birtokába, amelyeket a hatályos jogszabályok szerint titkosként kell kezelni.
Amikor a „minősítő” dönt
1995 óta hazánkban új törvény szabályozza az államtitokká minősítést. Ez a titokköri jegyzék alapján határozza meg azokat a szerveket és helyzeteket, ahol államtitoksértés gyanúja merülhet fel. Ilyen jegyzékben szerepel például: a Nemzeti Bank esetében a bankjegypapírban lévő biztonsági elemek leírása, jelentős árfolyam-politikai dátumok stb. Ugyanakkor a jogszabály felhatalmazza az érintett szerveket – például a rendőrséget –, hogy alkossák meg saját szolgálati titokköri jegyzéküket, és ezeket a Magyar Közlönyben tegyék közzé.
Titkosításokra az eljárások különböző szakaszában kerülhet sor. Ha például a bírósági eljárás alatt titokra derül fény, akkor a bíró írásban megkeresi a „minősítőt”, és információt kér arról, hogy az adott esetben szereplő adat titoknak minősül-e. Minősítő lehet az a szerv, amelynek munkája során államtitkot képező adat kerülhet szóba. Ilyenek például országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank stb., vagy munkaügyi perben a munkáltató, esetleg a felettes – magyarázza a jogszabályt Horváth Zsolt, a Fővárosi Bíróság titokvédelmi felügyelője. Ha a minősítő szerint bizalmas adatokról van szó, akkor a továbbiakban a titkos ügyek tárgyalásakor megfelelő intézkedéseket vezetnek be. Ilyenkor a büntetőeljárás általános szabályai érvényesülnek, és csak meghatározott személyek, engedéllyel tekinthetnek az iratba. Az ügyben zárt tárgyalást rendelnek el, ugyanakkor a határozathirdetés nyilvános, de természetesen államtitkot tartalmazó információk nem hangozhatnak el. Az államtitok leghosszabb érvényességi ideje 90 év.
Cégek esetében mindenki maga állapítja meg, hogy saját rendszerében melyek azok a kérdések, amelyek bizalmas adatoknak számítanak, így titkosnak minősülnek. Például külföldi kapcsolattal is rendelkező különböző vállalkozásoknál esetlegesen a gyártási technológiákra vonatkozó információk is szolgálati titkot képezhetnek, de van úgynevezett üzleti titok is.
Az igazság arcai
Szankcionálás szempontjából különbséget kell tenni az államtitok és a szolgálati titok között, ugyanis ha valaki államtitkot megszerez, akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, ugyanez szolgálati titok esetén egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés. A titokfelhasználás legsúlyosabb esetét jelenti, amikor államtitok külföldi személy részére válik hozzáférhetővé. Ilyenkor akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat az elkövető.
Ha a nemzetközi titkosítási gyakorlatot nézzük, az adatkezelést illetően szembetűnő különbségek figyelhetők meg. Általánosan elfogadott eljárás, hogy államtitoknak minősítik azokat az információkat, melyek idő előtti nyilvánosságra hozatala, jogosulatlan megszerzése vagy felhasználása, illetéktelen személy tudomására hozása sérti vagy veszélyezteti az adott állam nemzetbiztonsági érdekeit.
A titkosítási gyakorlat szabályozása sokak szerint azért igazán fontos, mert az elzárt információk által gyakran egy egészen más igazság láthat napvilágot, mint amelyet a szelektálva közreadott és így-úgy kiszivárgott adatok alapján korábban elképzeltünk. Mindezt napjainkban is jól tanúsítja, hogy egyes intézmények, főként a kül- és belügyminisztériumok egykor titkosított iratainak elérhetővé válását követően a történelem olykor egészen más megvilágításba került. A feloldott iratok feldolgozása során nemegyszer kiderült: az azokban olvasható adatok, összefüggések nem feltétlenül az állambiztonságot veszélyeztető értesülések voltak, titokban tartásuk sokkal inkább szolgálta bizonyos politikai vagy gazdasági körök érdekét. Nem is olyan régen például az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) feloldott a titkosítás alól néhány dokumentumot, melyek első ízben bizonyították egy amerikai kémprogram létezését, amely – mint kiderült – magánjellegű telefonok, faxok és elektronikus levelek világméretű lehallgatását szolgálta. Az Egyesült Államok talán legnevezetesebb titkosítási ügye a Kennedy-gyilkosság adatai körül bontakozott ki. Az elnök halálának titokzatos kérdéseire számos izgalmas könyv és népszerű film próbált már választ kapni, a titkosszolgálatok által birtokolt információk azonban – a fél évszázados zárlat értelmében – legkorábban egy évtized múlva kerülhetnek napvilágra.
Amit nem lehet elkendőzni
A szigor kérdésében országonként kisebb-nagyobb különbségek figyelhetők meg. A cseh jogrend például nem fogalmaz meg általánosításokat, a hivatalos szervek esetenként azonban kérhetik egy-egy ügy titkosítását. A német igazságszolgáltatás számára ugyanakkor szinte ismeretlen fogalom a titkosítás. „Elvileg elképzelhetetlen, hogy elkendőzzünk eljárásokat, azok részleteit, vagy ítéleteket” – hangoztatta a kölni ügyészség sajtófőnöke, Appenroth aszszony. A „titkosítás” lehetősége csak abban az esetben alkalmazható, ha azt az állambiztonságért felelős szervek, így a Szövetségi Bűnügyi Hivatal szorgalmazzák, például terrorcselekmények, robbanóanyaggal elkövetett merényletek esetében, de ekkor is kizárólag a további nyomozás és háttérfelderítés zavartalanságának biztosítása érdekében. Mint a sajtófőnök elmondta, magas rangú politikusok, menedzserek és államtisztviselők nem számíthatnak ügyeik elkendőzésére, még átmenetileg sem. Sőt – tette hozzá –, a német igazságszolgáltatás a politikai élet vezető képviselőivel vagy a rendőrség felelős tisztségviselőivel szemben sokkal keményebb kézzel igyekszik eljárni, mint a hétköznapok polgáraival szemben.
Nagy-Britanniában a hivatali titoknak minősített iratok automatikusan harminc év után szabadulnak fel, alkalmanként azonban elképzelhető a titkosítási idő ötven évre történő felemelése. Utóbbi azonban szinte kizárólag hírszerző, illetve kémelhárító tevékenységre, valamint katonai jellegű bizalmas információra vonatkozó iratok esetében képzelhető el. Ami a bírósági ügyeket illeti – például korrupciós vádakat –, ezeknek titkosítását csak a tárgyalásvezető bíró rendelheti el, kizárólag nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. A brit perrendtartás értelmében a közvádló nem hivatkozhat olyan bizonyító anyagra, amelyet titkossága miatt nem lehet nyilvánosságra hozni.
origo.hu
Orbán Viktor: Oroszfüggőség-ügyben a szakértelem Önöknél van – videó
