Nem akárhol, de Nagyradán, a Kis-Balaton közvetlen szomszédságában műveli szőlőit egy évtizede a fiatal hazai borászgenerációhoz tartozó Kovács Ottó, aki büszke lakóhelyére és borára is, olyannyira, hogy még boroscímkéin is azt tünteti fel, hogy bora gyógyír a radai rossebre. (A ma káromkodásként használt kifejezésnek történelmi hagyományai e kicsi zalai falucskáig nyúlnak vissza, mert itt a középkorban ispotály működött, ahol a háborúkból viszszatérő katonák sebesüléseit, egyes források szerint külhonban szerzett vérbaját ápolgatták.) Kovács Ottó azonban sokkal komolyabban végzi a dolgát, amit bizonyít új, saját erejéből és kezével épített pincéje, továbbá 9,5 hektárnyi szőlője, amely zömmel olaszrizling, de van Irsai Olivér, rizlingszilváni és leányka is. Az új telepítésekben – mert a terület hetven százaléka az – az olaszrizling mellett chardonnay, szürkebarát, sauvignon blanc és kevés sárga muskotály található. A vidék fehérboros, de a piac igényli a vörösborokat, ezért két hektáron telepített kékfrankost, cabernet-t és merlot-t is.
A fiatal borász szerint azonban kicsit szélmalomharc, amit csinálnak, nem megy nekik olyan könynyen, mint azoknak, akiknek a privatizációval együtt a piacot is sikerült megszerezniük. – Ha hagynak bennünket – mondja –, akkor fent tudunk maradni, de ha olyan törvényeket hoznak, amelyek szükségtelen költségekbe verik a borászt, akkor nem. Mert a szabályozást nem a sok „kicsinek”, hanem a kevés „nagynak” találták ki – folytatja, kiemelve, hogy a hamisítást sokkal komolyabban kellene sújtani, amihez csak akarat kell, mert a hamis bor senkinek nem jó.
Több szigetből áll ez a borvidék, néhányan most törnek ki a termelők közül, és épült már néhány 30-40 hektáros középgazdaság is. Baj viszont az, hogy itt önállóan nem alakult ki a borértékesítés, mert az itt készült borokat korábban más borvidékek boraihoz keverték, és mivel itt a kicsiket senki nem karolja fel, félő, hogy kiesnek a piacról. – Az áttörés csak ezután következhet be, s bízom abban, hogy nekem is sikerül, ezért most optimistább vagyok, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt – mondja Kovács Ottó.
– Nekem nincs más választásom, mennem kell előre – mert az ültetvényeket eltelepítettük, azokat művelni kell –, és akkor talán látom majd az alagút végét. Az illatos, szép savgerincű fajtákban a legjobbak lehetünk, rizlingszilvániból sehol nem lehet jobbat készíteni, mint itt, mert nálunk nem égnek el a savak és vele az illatok – teszi hozzá a borász. Megjegyzi azt is, hogy tart a harmadik országokból érkező boroktól, s nagyon bízik abban, hogy a globalizáció nem gyűri maga alá a borászokat. Továbbá hisz benne, hogy a bor nem sör, annak nem kell mindig uniformizáltnak lenni, és ez a mindig megújuló változatosság megtartja a fogyasztókat – és természetesen a borászokat is.

Tuja a kertekben: miért száradnak ki, és meg lehet-e őket menteni?