Nagyon gyorsan változik a társadalom, fel sem merülhet, hogy tíz vagy akár egy évvel ezelőtti szituációkban gondolkozzunk – állítja Szeverényi János, az evangélikus egyház országos missziói lelkésze, aki szerint falak épültek a nemzedékek közé, s valójában az ifjú korosztályhoz sorolható pedagógusok sem tudják, mi van a fiatalok fejében. A mai ifjúság belenőtt az internet, a mobiltelefon és a televíziós szappanoperák által meghatározott kulturális légkörbe, természetesnek veszi mindezt, míg a harminc–negyven évesek még többnyire idegennek találják. Az egyházi iskolába járó fiatalok sincsenek védett helyzetben, olykor ugyanazok a sötét, akár sátánista szövegekkel kísért zenék divatosak köztük, és a könnyű drog használata is mindennapos. A lelkésznek tudomására jutott, hogy egy egyházi középiskolában a nebulók nagy része ebéd után az utcákon csoportokba verődve füvezik; este már otthon vacsoráznak a mit sem sejtő szülőkkel. Ebben az egyházi intézményben a felsősök harminc százaléka rendszeresen fogyasztott marihuánát, amiről a hitoktatóknak sem volt tudomásuk.
A rendszerváltozás lehetőséget nyújtott a vallások újjáéledésére, ugyanakkor felgyorsította a modernizációt, ami nem kedvez a vallásosságnak – állapítja meg tanulmányában Rosta Gergely szociológus. Az Ifjúság, 2000 felmérés szerint a mai magyar fiatalság vallási szempontból (is) heterogén. A skála az egyházak tanításához, szervezeti kereteihez szorosan kapcsolódó vallásosságtól a hitélet teljes elutasításáig terjed. A legnagyobb létszámú csoport tagjai így határozzák meg önmagukat: „a magam módján vallásos vagyok”. Majd minden második fiatal ezt állítja. A maga módján vallásos ember a tételes vallásoktól eltávolodva sajátos hitrendszert alakíthat ki.
Napjainkra jellemző a szekularizáció, amelynek lényege, hogy mind nagyobb területek mállanak le az egyházról és válnak világivá: a vallás visszavonul a magánszférába, magánüggyé válik. Sokak szerint viszont a közkeletű vallásos meggyőződéssel együtt az erkölcsi bázis vész el a világból. Tény, hogy egymással vitatkozó világképek vannak, senki sem léphet fel a kizárólagosság igényével.
A nagy egyházaknál gyakori a beleszületés alapján való odatartozás érzése, sokszor annak ellenére, hogy a megkérdezett fiatal nincs egészen tisztában egyháza tanításával, és nem látogatja a közösségi alkalmakat. A heti egyszeri (vasárnapi) istentiszteletre vagy misére látogatók aránya mindössze hat százalék, holott tíz százalék tartja magát egyházhoz kötődően vallásosnak; a templomba járók többsége az „évente néhányszor” kategóriába tartozik.
A társadalmi, gazdasági tényezők közül a lakóhelytípus gyakorolja a legnagyobb hatást a vallásosságra. A községekben lakók több mint kétharmada tartja magát vallásosnak, Budapesten ez az arány ötven százalék alatti. Vidéken, ahol a vallás még erőteljes identitásformáló tényező, a hagyományos, tanított vallásosság a jellemző, a nagyvárosokban inkább a saját döntésen, személyes elkötelezettségen alapuló modern, kisközösségi forma figyelhető meg; az elmúlt tizenöt évben egyre inkább teret nyertek a kisegyházak. Jellemző rájuk az önszerveződés és a külsőségek modernizálása, ezért igen aktívak és népszerűek.
Rosta Gergely szerint az egyházhoz tartozó fiatalok nem képviselnek markáns szubkultúrát, értékviláguk azonban kimutathatóan más, mint az ateistáké. Az értékek listáján az egyházhoz kötődők a többieknél néhány százalékponttal előbbre helyezték a belső harmóniát; a gazdagságot viszont kevesebbre becsülik, sőt értékeik között szerepel az „elszakadás a világi értékektől” kategória is. Ezzel együtt érdekes, hogy az egyházhoz kötődők között valamivel nagyobb a jómódú fiatalok, mint a szegények aránya. Markáns az eltérés a nemzet szerepének megítélésében: a vallásosak huszonkilenc százalékponttal többen tartják fontosnak nemzeti indentitásukat, mint az ateisták, a politikának viszont sokkal kisebb jelentőséget tulajdonítanak. A hatalmat, a változatos életet is kevesebbre becsülik, a szerelmet, családot és az igaz barátságot viszont többre.
Szeverényi János alapvető problémának tartja, hogy a korszellem a fiatalok világában szétrombolta a tekintélytiszteletet; sem a tanár, sem a lelkész, de még a szülő sem tekintély többé. Az egyik kereskedelmi csatornán sugárzott családregény azt közli sok százezer fiatallal, hogy a szülőnek nincs joga beleszólni kamaszkorú gyermekei életébe. A hittantanár nevetségessé válik, ha erkölcsi prédikátorként lép a gyerekek elé. Ráadásul a médiumok rendre idiótának vagy bigottnak ábrázolják a papokat, a sajtó előszeretettel beszél erőszakos, homoszexuális, pedofil lelkészekről, holott ez csupán deviancia: az egyházi személyek túlnyomó többsége jó szándékú, tiszta életű ember.
A lelkész szerint a fiatalok különösen érzékenyek arra, ha valaki mellébeszél; a felnőtt-társadalmat hazugságokkal terheltnek látják. Nem kell szentnek látszania a feléjük forduló felnőttnek, de fontos, hogy őszinte és hiteles legyen. Néhány, jó adottságokkal rendelkező és elkötelezett egyházi embert a fiatalok beengednek a maguk köreibe, s ilyenkor kiderül, hogy a rágógumis, „laza” kamaszok milyen szeretetteljesek és ragaszkodók tudnak lenni.
A négy évtizedes gettósítás eredményeként a hagyományos egyházi külsőségek valóban archaikusak, önmagukban nem jelentenek vonzerőt a fiatalok számára, akik nemigen szeretik az orgonát, idegen számukra a reverenda, a fekete palást, a veretes liturgiák.
– A tömegkultúra destruktív, lélek- és családromboló, amely egyetemes értékeken tapos, míg a kereszténység kultúrája értéktisztelő – véli Szeverényi János. – Nem szabad a nagyobb népszerűség reményében diszkót vagy pubot csinálni a templomokból. Egyébként sem a stílus a fontos, hanem az üzenet. A fiatal, bármilyen kulturális közegben él, ösztönösen keresi léte valódi tartalmát és célját. Az ódon templomfalak között is egyre-másra feltűnnek fiatalok, ahogyan az életszerű, a mai korra reagáló kisközösségekben is. A magyarországi egyházak jelentős gyermek- és ifjúsági bázissal bírnak. Nyugat-Európában több egyház próbálta átvenni a kor nyelvezetét és kultúráját, de kiderült, hogy ez csupán átmeneti fellángolásokat eredményez, hosszú távon nem tartja össze a közösségeket. Ha a fiatalok számára, akár nagyegyházi keretek között, fontossá és személyessé válik a krisztusi tanítás, az lelki-szellemi változáshoz vezet. Amennyiben ez megtörténik, nincs az az öreg pap és dohos levegő, amely el tudná távolítani őket a kereszténységtől – vallja a lelkész.
Bár korunkra jellemző a spirituális érzékenység, még a teológusok között is akadnak, akik a kereszténység válságát emlegetik. A New Age mozgalom azt hirdeti, lejárt a krisztusi vallás ideje, más világkorszakba, a Vízöntő jegyébe léptünk. Szeverényi szerint az egyház olyan, mint egy öreg, korhadozó fa, amelyről lehullanak a száraz ágak, de új és új hajtások jelennek meg rajta. Úgy véli, a kereszténység nincs válságban, ez legfeljebb a nyugat-európai egyházakra igaz; Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában akár az üldözések ellenére is hallatlan egyházi vitalitás tapasztalható. Ám a rendszerváltozás idején szellemi értelemben is megnyíló határokon át új kultuszok érkeztek, s ezek száma évente tízesével–húszasával növekszik. Hatalmas a vallási piac, s a verseny a marketing szabályai szerint zajlik; az marad fenn, aki profi módon kommunikál. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége például rendszeresen úgy jelenik meg a médiumokban – különösen a kormányváltás óta –, mint hazánk vallási arculatát meghatározó egyház, holott alig több mint ezer tagot számlál. Összehasonlításként: egyetlen budapesti plébániához harminc–negyvenezer katolikus tartozik.
A fiatalokra rengeteg ezoterikus jelenség és divat hat a hétköznapi asztrológiától az agykontrollig. A kereszténység némileg lemaradt a versenyben. Szeverényi János szerint ezt a helyzetet kiélezik a médiumok. A keresztény egyházak növekedése nem vonzó téma az újságok és elektronikus hírcsatornák számára. A lelkész a mezőörsi katolikus népfőiskolát említi, ahol a helyi plébános az egész régióra kisugárzó lelki-szellemi központot hozott létre.
A szekták is kihívást jelentenek a klasszikus kereszténység képviselőinek. A lelkész fontosnak tartja, hogy leszögezze: nem minden keresztény kisközösség szekta, többségük vállalható, Biblia-hű teológiát képvisel. Azonban léteznek excentrikus tanítást követő, kultúra-, közösség- és családellenes közösségek Magyarországon, amelyek egyre nagyobb befolyással bírnak. Magyarországon körülbelül kétszáz bejegyzett vallási közösség működik, nagyobb nyugati országokban ennek tízszerese a számuk.
Az uralkodó, gazdasági-politikai hatalmat kézben tartó egyház modellje mára összetört, s bár ezt sokan siratják, a lelkész szerint egyáltalán nem baj a változás. A mai helyzet egyre inkább hasonlít az egyháztörténet első három évszázadához. A lelkész úgy látja, a hitet nem lehet tanítani, ezért számon kérni és osztályozni sem, mert az felülről való ajándék. A mai fiataloknak nem langyos, fogyasztói vallásosságra van szükségük, hanem tudatos és radikális Krisztus-követésre.
origo.hu
Két frontális baleset is történt rövid időn belül
