Több ezer munkavállaló veszítheti el a munkahelyét, kerülhet az utcára az elmúlt hónapok sorozatos gyárbezárásai kapcsán. A munkaügyi központoknak az idei év első három hónapjában 156 cég jelentett be létszámleépítést, ami több mint tízezer fő elbocsátását jelenti. Az év elején jelentette be a Hajdú-Bét Rt., hogy a felszámolás alatt álló baromfifeldolgozó társaság csaknem 1600 munkásnak mond fel. Szinte ezzel egy időben nyilatkozott a kávé- és édességüzemének bezárásáról a Kraft Foods Hungari Kft., mely lépés eredményeként 320 munkavállaló került az utcára. Ugyancsak év elején közölte az Imperial Tobacco, hogy bezárja a Debreceni Dohánygyárat. Itt készültek az olyan, hagyományosan magyar cigarettamárkák, mint a Symphonia, a Moon, a Pakli, a Mustang s a Főnix. A roló lehúzása után 380 ember nézhetett új munka után. Az utóbbi hónapok egyik legemlékezetesebb gyárbezárása a tokodi üveggyáré, ahol 320 dolgozó vehette át felmondólevelét, mert a cég egy környezetvédelmi engedély csaknem ötszáz napig elhúzódó kiadása miatt nem tudta megvalósítani a gazdaságtalan és környezetterhelő technológiát felváltó új beruházását.
A napokban felszámolási eljárás indult a diósgyőri acélmű ellen, itt 1200 dolgozó kerül az utcára, s ugyancsak a múlt héten jelentette be az ország legnagyobb gabonakereskedelmi cége, az Agrograin Rt., hogy hatvan dolgozót elbocsátva eladja kaposvári irodaházát. Kiderült, hogy júniusban újabb 560 dolgozót bocsát el a szombathelyi Marc cipőgyár, s ezek után már csak négyszáz embernek tudnak munkát adni. A cég tavaly április óta 1400 dolgozójának mondott fel. A felsorolt gyárbezárások és munkahely-megszüntetések természetesen csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Itt a megrázó felvétel arról, ahogy a tatabányai áruházban betörik egy férfi fejét - videó