Olvasópróba

Ki ír? Engedelmükkel kezdjük itt. Karinthy szerint: ti. Mármint hogy: így írtok ti. Ti tehát írtok. És ők? Arisztotelész, Buddha, Jézus Krisztus és Mohamed írtak-e vajon? Egy sort se. Ők csak mások által lejegyeztettek. Állítólag Mohamed írni se tudott, igaz vagy nem igaz, ne firtassuk az Al-Kaida korában, hisz nem az írástudóság a fő itt, hanem az íráskerülő létmód. Arisztotelész, Buddha és Jézus tudott írni, mégis kizárólag beszélt. Tanított. Taní-tani… ez több, mint elgondolkodtató. Jelzi, hogy a műveltség és a szellem közti kapcsolat olykor csak érintőleges. Én, ha valaki eldicsekszik azzal, hogy miféle végzettsége van, már szomorú vagyok. Jézus nem véletlenül fakadt ki olykor a képesítettek, a végzettek, a farizeusok és írástudók ellen. És beszélt előszeretettel – és nagy emberszeretettel – az analfabétákhoz. A lelki szegényekhez, akiké a mennyek országa.
Ha kezdettől fogva tudtunk volna írni, talán ki se fejlődött volna a megtartó erejű emlékezet. Írás híján hosszú ideje a puszta emlékezet volt a hagyományozódás egyetlen kútfője. A folyó: élővíz. A sámán: élő könyv. Azáltal, hogy az emlékezés műveletét, művészetét az emberen kívül egy könyv, egy agyagtábla, egy papirusztekercs is elvégezheti, kitörünk az emlékezet, a megjegyzendő anyag rabszolgaságából. Az írás a primer emlékezethez képest épp úgy művi, mint Pataki fejszámolóművészhez képest a számítógép. Amiként a számítógép a számolást, úgy a betű az őrzést műveli helyettünk, s miként a gépi úton elvégezhető műveletek is messze túlterjednek az elme képességein, úgy a betűország által megőrizhető információ is túlterjed az emberi agy tárkapacitásán.
Mindez persze nem szépíti meg az írástudatlanság tényét, ha az modern kori és tartalmatlan. A lelki szegénység csak akkor boldogít, ha kultúra tölti ki vagy hit ékíti. Ugyanez a helyzet a testi szegénységgel is. A Deák téri hajléktalan még nem Szent Ferenc, hisz oktalanul szegény. Az idegsorvadásos bentlakó az intézetben még nem Stephen Hawking, hisz belülről nem fűtik a fekete lyukak.
A terjedő neoanalfabetizmus nem jó, ha nem indokolja valamiféle érték. Egyébként hadd mondjam el, hogy a tiszta analfabétáknál sokkalta veszélyesebbek az alattomos szövegértetlenek. Aki ujjlenyomattal ír alá, az ritka, viszont aki nem érti, amit el tud olvasni, az mind gyakoribb. Az olvasókészség egyre több emberben ragad meg az értelem szintje alatt. Az olvasni tudás egyre több ember számára egyfajta KRESZ-ként működik, általa eltájékozódhat az adott világban, de felfedezőútra sohasem indulhat, hisz az ösvényen már nincsenek jelek. A szöveg mind kevésbé az értelem hordozója. Szöveg által megközelíteni, megragadni az embert ma már nehéz. Mindemellett tény, hogy ma több könyv jelenik meg világszerte, mint valaha, s míg a mozi, a televízió és a videó egyértelműen a képiség irányába tolta el a civilizált ember idegtengelyét, addig az internet visszaviszi a szöveghez. Soha nem látott és gondolt mennyiségű szöveg érthető utol az interneten, igaz, e szöveg másképp adaptálódik, szellemileg másutt landol, mint a lineáris, nyomtatott szöveg.
Mind a természetbeni lét, mind a mesterséges és mesterségbeni lét az embertől különböző képességeket, tehetségeket és érzékeket követelt meg. És minden képességnek volt egy-egy aranykora. A kódexmásoló tehetség aranykora talán a tizennegyedik század volt. Akik a lovat érezték, a jó konfliskocsisok aranykora talán a tizenkilencedik század volt. S az aranykezű programozóké talán a huszonegyedik század lesz. Éjszaka holdfénynél sohase fognak Jókait olvasni a parasztgyerekek, ám a mindenkori barbarizmusban szerintem van akkora erő, hogy rendre kultúrává szervezze magát.