Paksas bukása elűzte az eufóriát

Néhány nappal Rolandas Paksas elnök megbuktatása után Litvániában gyakorta hallani, hogy a lakosság belefáradt a politikai vezetés körül kirajzolódott „tragikomédiába”. Így aztán, bár az ország az utóbbi években sokat fejlődött, néhány hét múlva pedig tizedmagával az unió része lesz, eufóriának nyoma sincs. Egyre gyakoribbak a korrupciós botrányok és a sértődésig fajuló viták.

Mikor tavaly októberben boncolgatni kezdték Rolandas Paksas államfő ügyét, talán még senki nem gondolta, hogy Litvánia lesz az első európai ország, melynek elnökét alkotmányos vádeljárással mozdítják el hivatalából. Kevésbé hivatalosan fogalmazva: akit a parlament megbuktat. Az éremnek természetesen két oldala van, hangoztatta ezt maga Paksas is, még mielőtt szívpanaszokkal kórházba szállítottak. Az államfő nincs életveszélyben – nyugtatták meg rögvest a közvéleményt Paksas emberei. Az ország liberális nézeteket valló egykori első embere sokkal inkább bravúros elnökké választására vagy éppen sikerekben gazdag főpolgármesterségére lehet büszke, mintsem arra, hogy becsapta választóit.
Tizenöt hónapja még hatalmas meglepetést okozott, hogy a negyvenhat éves politikus – hatalmas hátrányból indulva – végül kiütötte a nyeregből a jobboldali támogatottságú Valdas Adamkust. Történt mindez úgy, hogy a harminc évvel idősebb Adamkusszal alapvetően elégedett volt a lakosság, hiszen Litvánia az ő elnöksége idején tette meg a legfontosabb lépéseket a modernizáció, az uniós és NATO-tagság felé. Paksas azonban erős és populista kampányával – no meg tömegek filléres lekenyerezésével – mégis fordítani tudott. Talán utóbbinak is betudhatók annak a kaunasi asszonynak a szavai, aki szerint Paksas „csak nagyon szerencsés volt eddig, de kevésbé tehetséges ember, aki az igazi feladatok elől mindig megfutamodik, olyan, aki nem néz a szemedbe, amikor veled beszél, s még humorérzéke sincs”. Ráadásul azok után – teszik hozzá sokan –, hogy nyilvánosságot kapott egy jelentés Paksas feltételezett maffiakapcsolatairól, valamint megvádolták azzal, hogy jogellenesen megadta a litván állampolgárságot egy orosz üzletembernek, aki 400 ezer dollárral támogatta kampányát, furcsán hangzanak a volt államfő azon szavai, miszerint ő „a szegény, becsapott nép oltalmazója”. Mindezt tetézték még az olyan „apróságok”, mint például hogy rengeteg pénzen felújításokat végeztetett a „túl egyszerű” elnöki rezidencián, melybe aztán mégsem költözött be. Az azonban, hogy a zűrös orosz kapcsolatokon senki sem lepődött meg igazán, óhatatlanul azt tükrözi, hogy a problémák gyökere igen mélyen húzódik, talán valahol Moszkvában. S ezzel a kormányfőként is kipróbált, főpolgármesterként pedig Vilniust felvirágoztató Paksas sem tudott megbirkózni.