Tihanyi szél

Fenséges látvány a balatoni nyári zivatar. Szélcsend előzi meg, nyomott a levegő, zsigereiben érzi az ember, hogy történni fog valami. De az égiháború biztos jele végül mégiscsak az, ha a tihanyi harang kongása áthallatszik Füredre. Cholnoky Jenő (1870–1950) földrajztudós, a Balaton-kutatás úttörője figyelte meg ezt a jelenséget, s mindjárt meg is magyarázta: ha a levegő alsó rétegei nagyon felmelegednek, megritkulnak, s olyankor a hanghullámok egyenesen terjednek. Cholnoky Jenő nem az irodalommal jegyezte el magát, mint két testvére, Viktor és László, hanem a tudománnyal. Az arácsi családi nyaraló kertjében már gyermekkorában meteorológiai megfigyelőállomást szerkesztett, mérte a csapadékot, a szélerősséget, kirándulásokat tett az akkor még vadregényes Tihanyi-félszigetre, megpróbált magyarázatot találni a tó rejtélyes színváltozásaira.
Noha Kínában is folytatott hidrológiai kutatásokat, sőt beutazta a mongol pusztákat és Mandzsúria ismeretlen részeit, egész élete a Balaton bűvöletében telt. Könyvet írt a tó limnológiájáról, hidrográfiájáról, jegéről, vizének kémiai összetételéről, a tó környékén megfigyelhető színtüneményekről, cikket pedig jóformán mindenről, ami a Balaton jobb megismerését szolgálja: a szélről, a hullámokról, a tihanyi gejzírkúpokról, a Kőtengerről, a kenese–fűzfői suvadásokról… (Élete egyik nagy tragédiája is ehhez a tájhoz köti: 1945-ben egy füredi panzióban próbálta átvészelni a történelem viharát, ám a benyomuló orosz katonák nemcsak fosztogattak, hanem a nőkkel szembeni erőszaktól sem riadtak vissza. A tudós felesége belehalt a gyalázatba.)
Cholnoky az a fajta ember volt, aki csak a saját szemének hitt, gyalog és bérkocsin utazott a tó körül adott esetben például azért, hogy megmérje az összes Balatonba ömlő patak vízhozamát. Nem volt ez veszélytelen vállalkozás, az 1800-as évek végén még annyira elvadult, lakatlan volt a tó környéke, hogy a siófoki nádasokban éjszakánként farkasok üvöltöttek. Cholnoky a magyar anekdotázó irodalom legjobb hagyományaihoz felzárkózva kitűnő tollal írta meg a Balaton körül esett ifjúkori úti kalandjait. Sem Füred, sem Veszprém nem felejtette el kiváló fiát. Cholnoky Jenő naplója csak a rendszerváltozás után jelenhetett meg (Veszprémben adták ki a Vár ucca 17. negyedévkönyveként), most pedig a két város összefogása tette lehetővé, hogy kézbe vehessük 1914 és 1944 között keletkezett írásainak válogatását. Üde olvasmány. Az ember sokadszor látja be, hogy mennyire keveset tud a saját hazájáról.
A Balaton másik híres kutatója volt Lóczy Lajos geológus (1849–1920), akinek az arácsi temetőben állított síremlékéről 1922-ben képeslap készült. Talán szokatlan, de rokonszenves a megbecsülésnek ez a formája. Elgondolkodtató lapozgatni az Üdvözlet Balatonfüredről című könyvet, amely a helytörténeti gyűjteményben fellelhető régi képeslapokból válogat. Feltűnő a táj, a fürdőtelep nyugalma. Azt hiszem, ez nem csak nosztalgia. A fotográfus felé forduló gyerekek a tó jegén, a Yacht Egylet faszerkezetes épülete, a Deák sétány napernyős hölgyei, a hidegfürdőhöz vezető híd, a tejcsarnok asztalainál ülő vendégek, a szőlők közt megbújó villák, a szanatórium lakosztályai és a kövezetlen Templom utca – savanyúvizet szállító kiskocsival az előtérben – mind egy letűnt s egyre kívánatosabb világból üzennek. Azóta már tudjuk, látjuk, mivé lett a Balaton és környéke.
Cholnoky Jenő nem így képzelte.
(A mindig szép Balaton – Válogatás Cholnoky Jenő írásaiból. Balatonfüred–Veszprém, 2004. Üdvözlet Balatonfüredről – Válogatás a városi helytörténeti gyűjtemény képeslapjaiból. Balatonfüred–Veszprém, 2003. Mindkét kötet ármegjelölés nélkül)