Tisztogatások félidőben

Leszámolási hangulatban van az MSZP–SZDSZ-kormány: támadást indított minden olyan állami szerv és vezetői ellen, amelyek függetlenséget élveznek a végrehajtó hatalommal szemben. A legfőbb ügyészt a kormánypárti képviselők csak azért interpellálják, hogy alkalma legyen a kormánytöbbségnek a válaszát nem elfogadni – hátha így el lehet érni a lemondását. Hasonlóképpen ismétlődő kormányzati támadásoknak és kritikának van kitéve a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. A Központi Statisztikai Hivatal elnökét, az objektív adatszolgáltatás neves statisztikaprofeszszorát, Mellár Tamást a kancelláriaminiszter azzal mentette fel az állásából, hogy az Európai Unióba történő belépésünket követően más követelményeknek kell a KSH-nak megfelelnie. Azóta kiderült, a váltás hatására a KSH-tól származó államháztartási és nemzetgazdasági mutatók gyorsan javultak, annak ellenére, hogy mindezt sem a lakosság, sem a gazdasági élet szereplői, sem az önkormányzatok, sem pedig a közintézmények nem érzékelik.
Miután az Európai Unió vezető tisztségviselői tiltakoztak a magyar kormánynál, nem lehet közömbös, hogy a tagországok ezekben a kérdésekben milyen gyakorlatot folytatnak. Magyarország köteles alávetni magát annak a gazdasági, pénzügyi és jogi integrációnak, amelyet az EU folytat, és ezért hátrányos jogkövetkezmények nélkül dezintegrációs gyakorlatot nem folytathat. Ez az egyik szempont.
A másik az, hogy a független állami szervezetek az Állami Számvevőszékkel együtt a mindenkori kormány tevékenységét hivatottak felügyelni. Nem véletlen ezért, hogy a jogrendszerek a magán- és a közjogi szervezeteket érintve egyaránt a felügyelőtestületek és a felügyeleti tisztséget ellátók mandátumát az ügyvezetőkétől eltérően állapítják meg. Ez az alapja annak, hogy a közjogi méltóságok mandátuma eltér az Országgyűlés és a kormány mandátumától; mintegy átíveli azt. Ezt minden jog- és kultúrállam tudomásul veszi.
Tény, hogy a rendszerváltást követő első MNB-elnököt, Surányi Györgyöt Antall József miniszterelnök 1991 őszén lemondásra szólította fel, mivel az ellenzéki SZDSZ-es Demokratikus Charta mozgalomhoz csatlakozott. Utódját, Bod Péter Ákost az Antall- és Boross-kormányokat felváltó Horn-kormány kényszerítette lemondásra. Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, az ELTE jogi karának büntetőjogi tanára az Orbán-kormány alatt viszont önként vált meg tisztségétől, igazságügy-miniszteri biztosként megbízatást kapva a büntetőjog reformjának megvalósítására.
A külföldi tőke kivonulásával együtt járó munkanélküliség-növekedés és a gazdasági mutatók általános romlása a statisztikai mutatókat egyértelműen rontja. Ez vezetett a kormánytól függetlenséget élvező Mellár Tamás KSH-elnök felmentéséhez. Szász Károly eltávolítása előtt ez volt a főpróba. Csakhogy a KSH-elnök hivatalból való felmentésének feltételeit és eljárásjogi szabályait a statisztikai törvény szabályozza, mint ahogyan a pénzügyi és számviteli törvény a PSZÁF elnökének a felmentését. Csak ez utóbbinál a feltételek szigorúbbak. Ezért választotta a kormány azt a megoldást, hogy a KSH elnökét egyszerűen felmentik; míg a PSZÁF elnöke alól a PSZÁF-törvény módosításával – szégyenletes trükkel! – kiszervezték a hivatalt.
Ami a KSH elnökének leváltását illeti, Mellár Tamás közölte, hogy a felmentését a munkaügyi bíróság előtt megtámadja. Álláspontom szerint ez sikerrel fog járni, mivel a felmentés indokai nem állnak meg. Feladatait átlagon felüli színvonal mellett látta el. Ezért a felhozott indok erőltetett, minden alapot nélkülöz. Itt csak a joggyakorlatban állt elő jogsértés, amely bírósági úton orvosolható. A szabályozott státus következtében hasonló a helyzet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság december 29-én, azonnali hatállyal menesztett vezérigazgatója és helyettese esetében, akiknek mandátuma ugyancsak hat évre szól, és akiket ugyancsak a KVI-törvényben meghatározott okok fennforgása esetén, meghatározott eljárással lehet állásukból elmozdítani. A pénzügyminiszteri döntés bírói úton történő megtámadása itt is indokolt lenne. A PSZÁF elnöke esetében az eltávolítás olyan törvénymódosítás folyománya, amely törvénynek az eredeti szabályát az EU jogforrásainak átvételére irányuló kötelezettségként Magyarország már megalkotta, nem lehet alkotmánysértés nélkül visszavonni. Ezért megalapozottan kritizálja a kormánynak ezt a lépését és a többi független intézmény elleni kormánytámadást mind az EU bizottsága (gyakorlatilag kormánya), mind az Európai Központi Bank, mind pedig az Európai Parlamentben a többséget képviselő Európai Néppárt.
Kovács László azon érvei, miszerint Magyarországot a belépésig nem terhelik az EU idevonatkozó jogi elvárásai, teljesen megalapozatlanok. Magyarország már 1991-ben az uniós társulási megállapodás megkötésével, valamint a bővítési biztossal történt harmonizációs tárgyalások során alávetette magát az EU jogi normáinak. Ugyancsak minden alapot nélkülöz az a gyurcsányi felvetés is, miszerint Mádl Ferenc köztársasági elnök azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult normakontrollt kérve, párhuzamos, azaz kettős hatalmat alakított ki. A köztársasági elnök abban látott alkotmánysértést, hogy a kormány azért nyúlt a törvénymódosítás eszközéhez, hogy ily módon meghiúsítsa Szász Károly számára a törvényben biztosított bírósághoz fordulás lehetőségét. Ha valóban komolyan akarjuk venni az EU-t, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a tagállamokban a kormány és a szaktárcák feladata a hozzájuk tartozó főhatóságokkal kapcsolatosan csupán a működésükről való gondoskodás, ha pedig valami kifogásuk van valamelyik döntésükkel kapcsolatban, álláspontjukat közvetlenül nem, hanem csak bírósági úton érvényesíthetik. Mindezt figyelembe véve az alkotmánysértés egyértelműen megtörtént. Ahogy a luxemburgi Európai Törvényszék kidolgozta a diszkrimináció direkt és indirekt elkövetési formáját, ugyanígy az alkotmánysértésnek is lehet közvetett formája. A köztársasági elnök éppen ezért fordult normakontroll céljából az Alkotmánybírósághoz.
Összefoglalva: a Medgyessy-kormány tendenciózusan váltja le az országos főhatóságoknak azokat a törvényileg hatéves mandátumra szóló vezérigazgatóit, akik a megbízatásukat az előző kormány ideje alatt kapták. A Magyar Energia Hivatal elnökének menesztésénél például a gazdasági miniszter működött közre. A kinevezési rendszernek ezt a módját a jelenlegi kormánypártok a többi párttal együtt még az 1989–1990. évi kerekasztal-tárgyalásokon fogadták el. E konszenzus alapján születtek meg az idevonatkozó törvények, amelyeket a kormány egyre gyakrabban hág át. Mindez a jogállamiságot súlyosan veszélyezteti, s gyökeresen ellentmond Medgyessy minden olyan kijelentésének, amelyek lépten-nyomon az összefogást, a megegyezéses demokráciát hirdetik. Az Alkotmánybíróság meghozott határozatában mindezt felmérte. Az más kérdés, hogy ezt a kormánypártok bagatellizálták, és alkotmánysértésük után újabb törvényt alkottak Szász Károly elmozdítására, takaróként használva az őt nemsokára felváltó testületi vezetést. Mivel ezt csak a PSZÁF esetében tették meg, az ugyancsak diszkriminatív; ezt csak akkor lehetne nem diszkriminatívnak elfogadni, ha a kormány valamennyi itt megjelölt szervezet (Legfőbb Ügyészség, KSH, MNB stb.) esetében hasonló átalakítást végezne, amely testületekben viszont a parlamenti erőviszonyok szerint arányos politikai képviseletet kellene biztosítani a pártoknak.
A lex Szász ellen – politikai diszkrimináció jogcímen – most újra az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. Hiszen minden esetben az jön ki az egészből, hogy egy ember mindenáron való leváltása volt a cél.

A szerző egyetemi tanár, az MTA doktora