Amitől a Szentföld jövője függhet

Izrael földje sokkal több ember számára bír különleges jelentőséggel, mint ahányan ott élnek. A Szentföld vallási szempontból különösen kiemelt ország, hiszen a keresztények, a zsidók és a mozlimok is lelki otthonuknak érzik. Az 1948-ban kikiáltott Izrael minden homokszeme és fája megszentelt földhöz kötődik. Az ország területe (a megszállt részeken kívül) mindössze 20 770 négyzetkilométer, ez kevesebb, mint Magyarország negyedrésze. Az ország természeti kincsekben viszonylag szegény, déli része teljes egészében sivatagos. Az ország így elsősorban iparát és oktatási rendszerét fejlesztette, hogy versenyképes legyen a világban. Izrael híres információtechnológiai iparáról, világszerte keresettek az izraeli szakemberek. Ugyanakkor háborús történelme miatt a fegyvergyártása is jelentős, számos ország hadserege használja az izraeli katonai fejlesztéseket. Ezenkívül a nehezen megművelhető föld terményeivel is jelen van a világpiacon, ezek egy része a sivatagban létesített mezőgazdasági telepekről származik. Itt vagy külföldi vendégmunkások dolgoznak, vagy vallásos zsidók élnek sajátos, szinte kommunista módon. Behozatalra szorul nyersolajból, vízből (!), gabonából és többféle nyersanyagból, amelyeket ipara használ fel. A sivatagos Közel-Keleten egyébként a víz rendkívül lényeges, a legerősebb iparral rendelkező Izrael a vizet leginkább a Genezáreti- (Kineret-) tóból és a Jordán folyóból emeli ki, amely viszont környezeti károkat okoz. Lényeges bevételi forrás még a gyémántcsiszolás, amelyhez a nyersanyagot külföldről szállítják a helyi drágakőcsiszolókhoz. A gazdaság azonban nem tudná eltartani az országot, ha a turizmusból nem származna bevételük, illetve az Egyesült Államok nem adna nekik minden évben nagyjából kilencmilliárd dollárnyi támogatást (pénzben, termékekben, fegyverekben vagy kedvezményes hitelek formájában). A turizmus a számtalan megszentelt, ősi hely miatt hatalmas gazdasági lehetőséget rejt, ám a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni általános ágazati válság nagyon komolyan érintette Izraelt is. Ugyanakkor tudvalevő, hogy az országban 2000. szeptember 28-án tört ki a második palesztin felkelés, amely mindennapos rendbontásokkal, robbantásokkal, merényletekkel járt, s még ma is tart. Ezért az amúgy is agonizáló turisztikai ágazat különösen alacsony szintre süllyedt Izraelben, ami tetézi az elhúzódó iraki háború.
A lakosság az ENSZ tavalyi becslése szerint 6,4 millió ember. Ennek 80,1 százaléka zsidó, a fennmaradó mintegy ötödrész pedig jórészt arab. A zsidók harmada európai vagy amerikai születésű, húsz százaléka Izraelben látta meg a napvilágot. A többiek az észak-afrikai arab országokból vagy a Közel-Keletről költöztek a zsidó hazába. A lakosság igen nagy része ugyan zsidóként van feltüntetve, ám valójában a volt Szovjetunióból érkezett keresztények, vagy identitásukat elhagyó izraeliták. Az orosz alija (bevándorlás) 1989 és 1999 között az ország gazdaságára jó hatással volt, ugyanis új piacokat nyitott kelet felé, s a sok esetben igen jól képzett, művelt oroszok nagy lendületet adtak az országnak. A lakosság nemzetiségi megoszlása a nyelvi térképen is látszik. Bár az emberek túlnyomó része megtanul újhéberül (az óhéber nyelv mesterségesen felélesztett változata), jelentős orosz és jiddis nyelvű kolóniák élnek a nagyvárosokban. Utóbbiak főként azokból az ortodox zsidókból állnak, akik bár átköltöztek Európából Izraelbe, ám nem értenek egyet a jelenlegi hatalmi viszonyokkal, kulturális élettel. Az ő szemükben Izraelt csak vallási törvények alapján szabadna irányítani (céljaik között szerepel az autóforgalom tiltása szombaton, és elérték, hogy a szent napon az El Al izraeli nemzeti légitársaság flottája nem repülhet), s nem szabad feladni Nagy-Izrael egyetlen talpalatnyi földterületét sem. Az ő szemükben az újhéber az évezredes imádságok profanizált változata, így szentségtörő, ezért maradnak a megszokott jiddisnél. Az orosz bevándorlók viszont – mivel kevesen éltek vallásos életet, így a kultúrához és a nyelvhez való viszonyuk is halványabb a többi izraelinél – jórészt csak egymással érintkeznek, és nem vesznek részt a közéletben. Számukra tehát marad az orosz nyelv az első helyen.
Izrael a térség egyetlen többpárti demokráciája. Az egykamarás parlamentben 120 képviselő ül, de a helyi választási törvények miatt ezen a létszámon 12 párt osztozik. A sok politikai szervezet szinte kizárólag a palesztinokkal folytatott békefolyamathoz való viszonyulásaként határozza meg önmagát: a jobboldaliak elutasítják a megegyezést, a baloldaliak hajlamosak az engedményekre. Pártjaik egy része a vallásos zsidók érdekeit védi, ugyanakkor igen erős a világi zsidók lobbija, akik inkább az európai stílusú életet támogatják. Több szervezet is képviseli a telepeseket a parlamentben, az ő pénzügyi-erkölcsi megítélésük sokszor vitatéma a parlamentben.
Az ország fővárosa az ENSZ döntése alapján Tel-Aviv. Ezt azonban Izrael nem fogadja el, s Jeruzsálemben székel a parlament, valamint itt működik az Egyesült Államok nagykövetsége is. A világszervezet a város tisztázatlan jogi helyzete miatt nem a szent várost nevezte meg fővárosként, ráadásul az 1948-as államalapításkor Jeruzsálem területe még nem volt izraeli kézen.