Az erőszaktevők védelmében

A Magyar Nemzet szombati Magazinjának (április 10.) Erőszaktevők című cikkében Ludwig Emil néhány példán keresztül mondott határozott kritikát napjaink műemléki helyreállításairól. Az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ munkatársaként – aki nem csupán épületkutatással foglalkozik, hanem akarva-akaratlan belelát a helyreállítás teljes folyamatába – néhány észrevételt szeretnék fűzni a leírtakhoz.
A cikkben felsorolt problémákkal kutatótársaimmal együtt mi is szembesülünk: tulajdonosokkal, akik felesleges nyűgnek tekintik a kutatást, tervezést és a szakma véleményét, s legszívesebben kényük-kedvük szerint építenék át vagy bontanák le épített örökségünk emlékeit. Építészekkel, akik nem döbbentek még rá, hogy egy-egy műemlék helyreállításának megtervezése nem rutinfeladat vagy önmegvalósítás. Kivitelezőkkel, akik már nem tudják biztosítani a kellő szaktudást, és képtelenek felvállalni egy homlokzati architektúra elkészítését klasszikus módszerekkel, vagy tisztességesen megrakatni egy boltozatot. A cikkben említett sok példa közül kettőre szeretnék reflektálni.
A taliándörögdi romtemplomot 1975– 76-ban kutatta Kralovánszky Alán régész, a helyreállítás terveit Koppány Tibor építész készítette el, ám megvalósítását a közeli „űrközpont” miatt hatalmi szóval megtiltották. Az épület állapota az azóta eltelt majd három évtizedben tovább romlott, így került sor a mostani helyreállításra. A végeredmény valóban kétségeket ébresztő. Nem abban látom a hibát, hogy karakteresen új a kiegészítés, hanem sokkal inkább abban, hogy a kivitelezés során ezt az újat nem tudták kellő érzékkel és finomsággal összhangba hozni a régi falazattal. A régóta vakolat nélkül álló kopott középkori falszövethez képest kontrasztosan silány kőfal készült a lábazat szintjén, amely egy mai épületnél vagy támfalnál még kiváló is lehet, ám egy műemléknél szembántóan idegen.
A fertődi kastély külső homlokzatának kutatása új eredményeket hozott. Az épületet kutató kollégák a jelenlegi színezés alatt több festésréteget is feltártak, többek között egy terrakotta-rózsaszín színűt is, amely aztán a kissé félrevezető rózsaszín elnevezést kapta. Ez a kifestés, amely Esterházy Fényes Miklós építtetői korszakára tehető, több helyen is előkerült, amely alapján jól rekonstruálható a korabeli architektúra színe. Lehet, hogy mai szemmel idegen az összhatás, ám az egykori hercegi megrendelő biztosan szépnek találta, és Európa más vidékein sem ismeretlen ez a színösszetétel a korszak kastélyain vagy polgárházain. A meginduló kivitelezés által felvitt színpróbák azonban megint azt jelezték, nehéz modern technikával színében és árnyalatában a barokk festést újra elkészíteni. A kialakított mintafelület feltehetően magának az egykori megrendelőnek, herceg Esterházy Miklósnak sem nyerte volna el a tetszését. Mindez nem jelenti azt, hogy terrakotta-rózsaszín színűre kell festeni az épületegyüttest, azonban azzal a közhellyel is fel kell hagynunk a szaporodó kutatási eredmények tükrében, hogy egyházi épületeink és kastélyaink a XVIII. –XIX. században általában Habsburg-sárga színűek. Voltak olyan barokk templomok, kastélyok és más épületek, amelyeknek sohasem volt sárga festésű periódusa. Ez utóbbiak közé tartozik például a körmendi kastélyegyüttes, ennek kutatását a múlt évben kezdtük meg. Fertőd színe kapcsán a kérdést inkább úgy kellene felvetni, vajon épített örökségünk helyreállításakor mennyire kell figyelembe vennünk saját korunknak a múltba vetített – sokszor arra ráerőszakolt – közízlését, és mennyire a kutatás által feltárt részleteket. Megfordítva: egy kor szokásait, térformálását, színkultúráját kövessük-e egy műemlék mai felújításakor, vagy valamiféle köztes megoldás elérése a cél.
E kérdés megvitatása szakmai berkekben már elkezdődött (legutóbb a Műemlékvédelmi Szemle című szakfolyóiratban indult rovat e kérdések körüljárására). Észrevételeimmel semmiképpen sem kívántam kioktatni a cikk íróját, a részletek ismerete azonban segít jobban megérteni, miért éppen úgy készült az adott helyreállítás.
Koppány András
régész, Budapest

Köszönet illeti a megszólaló szakembert, annál is inkább, mert a cikkem megjelenése óta eltelt hat hét alatt ő volt az egyetlen illetékes, aki reagált az írásomban szóba hozott tucatnyi súlyos szakmai balfogásra. (L. E.)