Mégis lesöpörték az asztalról a kormánypártok a nemzeti petíciót, a hétfői parlamenti ülésnapon nem szavazták meg a napirendre tűzését sem a több mint egymillió ember által aláírt kezdeményezésnek. Mondhatjuk, ez a többségi demokrácia rendje, a kormányon lévők saját programjukat hajtják végre; ezzel érvelt Medgyessy Péter miniszterelnök is. Egyetért ezzel?
– Medgyessy Péter szavairól egy régi székely vicc jut az eszembe, amely szerint a városi úr megkérdezi az úton a szekéren ülő gazdát: messze van-e az általa keresett település. A gazda azt mondja, nincs messze, mire az úr felkéredzkedik a szekérre. Fél óra zötykölődés után kérdezi az úr, messze van-e a település? Hát nincs nagyon messze – kapja a választ. Hallgat tovább, majd újabb fél óra elteltével ismét megkérdezi, messze van-e keresett hely, mire azt a választ kapja, hogy most már bizony nagyon messze!
Nem mindegy, hogy milyen irányban haladunk. Medgyessy Péter a választások idején szövetséget ajánlott a magyar nemzetnek. „Én, Medgyessy Péter fogadom, ígéreteimet teljesítem, és ezt bárki számon kérheti rajtam.” Nos, az ígéretekről már rég nincs szó, a kormány célkitűzései időarányosan sem teljesültek, ellenkező irányba indult el a kabinet. Minden magyar állampolgárnak nemcsak joga, hanem kötelessége is számon kérni Medgyessy Péteren és kormányán a megfogalmazott feladatok teljesítését. Ez történik a nemzeti petícióban, ami – s ezt fontos hangsúlyozni – jóval kisebb feladatokat jelöl meg, mint amelyeket Medgyessy Péter ígért, vagy ami a kormányprogramban szerepelt. Hiszen a munkahelyek megőrzésére hívjuk fel a kormányt, és nem emlegetjük a 400 ezer új munkahely megteremtését. Az otthonteremtési program visszaállítására szólítjuk fel a kabinetet, és nem annak a bővítését kérjük számon, amit ígértek. Évente nyolcezer bérlakást ígért a kormány, és ebből az első két évben alig 731 épült meg. 3,8 millió munkavállaló van Magyarországon, akiknek 40 százalékát a kis- és közepes vállalkozások foglalkoztatják. Ezeket a vállalkozásokat segítette a Széchenyi-terv, amelyet önös politikai érdekektől vezérelve szétvert a Medgyessy-kormány.
– A kormányoldalon erre azt felelik, hogy ők többet tettek ezeken a területeken, mint elődjük, a változtatásokra pedig azért volt szükség, hogy igazságosabb és racionálisabb legyen például az otthonteremtési rendszer, vagy a vállalkozások támogatása.
– Akik ezt mondják, azok is tudják, hogy ez nem igaz. Hiszen volt olyan időszak, 2000–2002 között, amikor működött az otthonteremtési támogatás, amikor 235 ezer új munkahely jött létre, a gyógyszerárakat csak az inflációs ráta hetven százalékáig emelhették a gyártók, a családi gazdaságok kamatmentes hitelhez juthattak földvásárlás céljából, illetve háromszázalékos kamatozású hitelhez telephely-bővítésre és gépvásárlásra. Az energiaárakat maximum az infláció mértékéig emelhették a monopolhelyzetben lévő közszolgáltató cégek, és mindeközben az adók nem növekedtek, hanem csökkentek. Nem kérünk olyat a Medgyessy-kormánytól, amit ne lehetne teljesíteni, hiszen mi magunk megmutattuk, hogy ez lehetséges. Azt elfogadjuk, hogy nem csak az az egy út lehet üdvözítő, amelyet a polgári kormány kialakított, más úton is el lehet jutni a nemzeti petícióban megfogalmazott és 1,2 millió ember által támogatott célokhoz. Ez racionálisan kezelhető kérdés. Viszont amit az MSZP és szövetségese, az SZDSZ eddig a parlamentben tett, ellentmond ennek. Ők a kérdés megvitatására sem voltak hajlandók az Országgyűlésben. Aki a vitától, a nyilvánosságtól elzárkózik, és csak kormányzati propagandával kívánja sulykolni, hogy minden szép, nem méltó arra, hogy demokratának nevezzük. Hétfőn a kormánykoalíció saját bizonyítványát állította ki, elmenekült az értelmes párbeszéd elől, és ezzel nemcsak a politikai riválisait, a polgári oldalt söpörte le az asztalról, hanem semmibe vette a demokrácia alapszabályait.
– Azt azért a Fidesz politikusai sem gondolhatták komolyan, hogy a választási kampány kellős közepén a kormány belemegy egy ilyen vitába, amivel gyakorlatilag beismeri, hogy rossz úton jár, és egyben a gyengeségét is kinyilvánítja. Ezt nyilvánvaló presztízsveszteség lett volna a számukra.
– A kormánypártok saját szerepfelfogásuk és hiúságuk foglyai, ezeket rendelik az ország iránti és a kormányzati felelősség elé. Nem lehet egyszerre meleget és hideget fújni, mert hosszú távon ez viszszatetsző. Nem lehet egyszerre összefogásról, kiegyezésről, árokbetemetésről szónokolni nap mint nap, ugyanakkor az erre vonatkozó javaslatokat semmibe venni. A nemzeti összefogás nem az égből száll alá, hanem konkrét ügyekben, a kérdések közös megoldásában jön létre. A kormány gyengeségéről árulkodik, hogy nem volt hajlandó a kérdések megvitatását napirendre tűzni a parlamentben. Pártpolitikai küzdelmet folytatnak kormányzás helyett.
– Ön szerint változtatásra kényszerítheti a kormányt egy jobboldali győzelem a június 13-i európai parlamenti választáson?
– A választások másnapján bizonyosan gazdaságpolitikai fordulat történik majd, amit Medgyessy Péter és Draskovics Tibor nyilatkozatai a négy évre szóló 2000 milliárdos megszorítási csomagról egyértelműen alátámasztanak. Az, hogy a pénzügyminiszter elgondolása szerint idén az év végéig tervezett államháztartási hiány 93 százaléka már teljesült az első fél évben, és a másodikban már csak 7 százaléknyi hiány termelődik, aligha hihető. Ez szintén radikális megszorításokat helyez kilátásba. Június 13-án arról is döntünk, hogy milyen irányba haladjon az ország, és a nemzeti petíció öt pontja által kijelölt célok rajzolják ki a megfelelő irányvonalat. Alapvetően azért támogatják az emberek az uniós csatlakozást, mert szeretnének jobban, nagyobb biztonságban élni. Az EU-csatlakozásnak a szemükben ez az értelme, és ha ezt sem tudja a Medgyessy-kormány biztosítani, akkor ez az uniós Magyarország értelmét kérdőjelezi meg sok-sok ezer magyar választópolgár szemében.
– De az uniós választás nem változtat a hazai parlamenti erőviszonyokon, a kormánytöbbség megmarad, és ugyanúgy elvetheti az ellenzék javaslatait, mint eddig.
– Szinte bizonyosra vehető, hogy az EP-választások után személyi konzekvenciákkal kell majd számolni, nyilvánvaló, hogy kormányátalakításra készül Medgyessy Péter, és ezzel kívánja kiköszörülni az elszenvedett csorbát. Azt sem tartom kizártnak, hogy ennél jelentősebb változások történnek a kormány háza táján, hiszen a koalíciós többség igen csekély. Az világos, hogy kormányt csak kormánypártok buktathatnak meg. Ha legalább tíz képviselő úgy gondolja, hogy ehhez nem asszisztál tovább, neki ez vállalhatatlan, akkor a kormány megbukik.
– Lát erre reális esélyt?
– Hogy ez az esély mekkora, nem lehet még tudni. Erre nem szabad stratégiát alapozni, de erre a lehetőségre is készen kell állnia annak a politikai erőnek, amelytől a mai közvélemény-kutatási adatok szerint a társadalom elvárja, hogy irányt mutasson a jövőt illetően. A mi dolgunk nem az, hogy ábrándozzunk, hanem az, hogy felkészültek legyünk bármikor a kormányzásra. Amennyire kívülről látom, Gyurcsány Ferenc állítólagos „pártfelvásárlási” ügyei nagyobb feszültséget okoznak a szocialista párton belül, mint az európai választások várható végeredménye. Nem ítéljük túl jelentősnek a két kormánypárt közötti feszültséget sem. A kisebbik kormánypárt elvileg kiválhat a kormánykoalícióból, ha úgy ítéli meg, hogy az nem teljesíti a korábban vallott célokat. Ebben az esetben a kormány megszűnne működni, és új választások előtt állnánk. Az SZDSZ-nek azonban nincs hová mennie a koalícióból. Az elmúlt tizenöt évben megtanultuk, hogy kik az ellenfeleink és a riválisaink, tudjuk, hogy hol állnak a politikai palettán. De korábbi szövetségeseinkről, rendszerváltó társainkról bizony szigorúbb véleményt alkotunk, ha átállnak a másik oldalra. A rendszerváltás éveiben radikális, antikommunista retorikát művelő SZDSZ néhány év múlva a Demokratikus Chartában együtt vonult korábbi esküdt ellenfeleivel, majd 1994-ben koalíciós partnere lett annak ellenére, hogy ezt a parlamenti matematika nem követelte volna meg. Az SZDSZ bokréta lett Horn Gyula kalapján. Ezért a szabad demokraták olyan morális értékítélet alá esnek nagyon sok ember szemében, ami évekig, évtizedekig szinte lehetetlenné teszi, hogy az SZDSZ a polgári oldalon együttműködő partner legyen. Ezért látok kevés esélyt arra, hogy akármilyen eredményt hoznak is a júniusi EP-választások, ez a kormánykoalíció felbomoljon.
– A mostani választási kampány kísértetiesen hasonlít a 2002-eshez. A werberi „háború” jegyében durva, időnként hihetetlenül színvonaltalan támadások érik a polgári oldalt, a Fidesz vezető politikusait, elég csak Schmitt Pál címeres melegítőjére, vagy az abortusz betiltásával történő riogatásra, az egyházak elleni támadásra utalunk… Nem kellene ezúttal felvennie a kesztyűt a Fidesznek, és határozott, kemény válaszokat adnia?
– Ahhoz, hogy a megfelelő választ megtaláljuk, pontos képet kell rajzolni. Az MSZP kampányának ez csak az egyik része. A szocialisták kivárnak, és csak az utolsó két hétben akarnak intenzív kampányt folytatni. Az ő érdekük az, hogy minél alacsonyabb legyen a részvétel a választáson, mert feltételezésük szerint a polgári oldal részéről kevesebben mennek el véleményt nyilvánítani az uniós szkepszis miatt. Ezért olyan kérdéseket akarnak napirendre erőltetni, amelyek nevetségesek, kiábrándítóan lejárató hatásúak, komolytalanná teszik a választást. Van ennek egy őspéldája a 2002-es választási kampányban, a vita a vitáról, avagy a plazmatévék rejtélye című történet. Most is hasonlóan lényegtelen kérdésekre terelik a szót. A szocialista párt kampánystratégái azért dobják be a köztudatba ezeket a kérdéseket, hogy ezekkel foglalkozzunk, ebbe a zsákutcába akarnak minket beszorítani. Természetesen az alantas vádakat, ostobaságokat korrekt módon le kell rendezni, vissza kell utasítani, de ne tegyük meg azt a szívességet a politikai ellenfeleinknek, hogy ők szabják meg a mi szavaink irányát. Veszekedésben, sárdobálásban jóval nagyobb tapasztalattal bírnak az ellenfeleink, és ha belebocsátkozunk abba a mocsárba, amelyet kijelölnek nekünk, akkor elmerülünk, és már csak az ellenféllel szembeni ellenszenv fog minket mozgatni. Amit ők képviselnek, azt a versenyt ellenük nem lehet megnyerni, abban fényévekkel vezetnek. Saját magunkhoz kell hűnek maradnunk.
– Június 13-án az is eldőlhet, hogy helyes-e az MDF stratégiája, az önálló indulás, a két pilléren álló jobboldal koncepciója.
– A polgári oldalon belül két stratégia birkózik egymással. Az MDF politikája úgy írható le, hogy a két nagy politikai erő vetélkedéséből az tud kormányt alakítani, akinek ehhez partnere van, aki mellé a harmadik politikai erő áll. Ez 1998-ban a kisgazdapárt volt, 2002-ben az SZDSZ. Dávid Ibolya azt az ambiciózus célt fogalmazta meg, hogy 2006-ban az MDF legyen ez, így szolgálva egy polgári nemzeti kormány létrejöttét. Nem a célkijelölésben látom én a gondot, hanem abban, hogy mekkora ennek a realitása. Én erre kicsinek látom az esélyt. Ha a választási eredmény azzal kecsegtet, hogy az MDF tartósan öt százalék fölött lesz, akkor nekünk kell elfogadnunk, hogy mégis jól látta az elnök asszony. Ha azonban nem, akkor az MDF-nek kell belátnia: az önálló indulásának az az ára, hogy több százezer polgári szavazó voksa nem érvényesül. Olyan, mintha el sem mentek volna választani, fel sem keltek volna reggel. Ez megosztja és gyengíti a polgári oldalt. A választási kampány hevében az MDF egy-két akciójával átlépte azt a határt, amely a jövőbeli együttműködés lehetőségét teszi kockára. Ezért fogalmaztam úgy, hogy Dávid Ibolyának tudnia kell, az európai parlamenti választás után is van élet. Meggyőződésem, hogy a két pártnak együtt kell működnie, és újból létre kell hoznunk a polgári oldalon az összefogást. Ez az MDF vezetésének a felelőssége.
– Térjünk át az ön szakterületére, az oktatáspolitikára. Szakmai szervezetek és a társadalom jelentős része nem érti, hogy olyan fontos kérdésben, mint a Nemzeti alaptanterv, a kormányzat miért a néhány százalékos támogatással bíró koalíciós partner elképzeléseit valósítja meg. Lehet-e az SZDSZ által képviselt individualizmusra nemzet stratégiát építeni?
– Most a jövő elzálogosítása folyik, minden értelemben. A Magyar Bálint vezette Oktatási Minisztérium az elmúlt években kidolgozott Nemzeti alaptantervet kidobta az ablakon, és egy gyökeresen újat hozott létre. Ez a változat képtelen rendet biztosítani a közoktatásban. Az elsajátítandó ismeretek minimumát sem tartalmazza. A készítők mentalitását mindennél jobban példázza Horn Gábor szabad demokrata képviselő nyilatkozata. Neki ugyanis mindegy, hogy az olvasást Arany János Toldiján vagy a Harry Potteren keresztül sajátítják el a gyerekek. Az SZDSZ önmagához hűen abból indul ki, hogy csak az egyén boldogulása fontos. Az oktatásnak viszont nemcsak az a célja, hogy az egyes embert tegye sikeressé, hanem hogy újra és újra minden korosztályban megteremtse a nemzeti közösség kulturális jelképeit.
Általában nem szoktunk arra kényszerülni, hogy megmagyarázzuk, miért fontos a hazaszeretet, hiszen a többség ezzel úgy van, mint Kölcsey: a szívébe vésetett, de ebben a légkörben sajnos már ez a kérdés is felmerül.
– Szintén aktuális és egyben lényeges probléma a pedagógusfizetések kérdése. A tanárok a héten az utcára vonulnak. A tárca szerint viszont az egyszeri, ötvenszázalékos béremeléssel már többet tettek, mint a Fidesz négy év alatt. Ön is így látja?
– Hogy többet tettek-e vagy sem, azt hiszem, könnyű lesz eldönteni, hiszen nem a nominális emelések a fontosak, hanem azok reálértéke. Az Orbán-kormány négy éve alatt közel a duplájára nőttek a pedagógusfizetések, ami reálértékben harminckét százalékot jelentett. A Medgyessy-kabinet azt ígérte, hogy minden évben az inflációt meghaladó béremelésre kerül sor. Ez nem történt meg 2003-ban. Ebben az évben pedig, aki olyan szerencsés, hogy mind az osztályfőnöki, mind a minőségi bérpótlékemelésben részesül, 0,5-1 százalék többlethez jut. Ez egyáltalán nem elegendő, és ezt gondolják a tüntetésre készülő tanárok is. A költségvetés módosításával még az idén garantálni kell, hogy a pedagógusok bére ne veszítsen tovább értékéből, és legalább az inflációval azonos mértékű emelést kapjanak.
– A kollégiumi díjak tervezett emelése is nagy port kavart. A tiltakozó hallgatói érdekképviselet mintha zavarná Magyar Bálintot. Az oktatási miniszter rögtön politikai motiváltságot vélt felfedezni a felháborodás hátterében. Valóban a jobboldal áll az elégedetlen egyetemisták mögött?
– Van egy régi magyar közmondás: ki mint él, úgy ítél. Miniszterutódom elmélkedhet azon, hogy vajon miért elégedetlenek a hallgatók a kollégiumi díjak 100-150 százalékos emelésének terve hallatán, de badarságnak tűnik felróni az egyetemistáknak, hogy miért nem tüntettek, amikor az Orbán-kormány eltörölte a tandíjat és bevezette a diákhitelt. Azt gondolom, a hiba ebben az esetben nem a diákokban, hanem az adott politikus tisztánlátásában van. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azonban most is a megállapodást keresi. Nem ők azok, akik elzárkóznak a további tárgyalásoktól, nem ők azok, akik megpróbálják megbélyegezni és bizonyos értelemben megfélemlíteni a tárgyalópartnerüket.
origo.hu
Ez lesz az idei anyák napja sztárvirága
