Nagy a tét Erdély szívében

Alig több mint két hét van hátra a romániai helyhatósági választásokig, de úgy tűnik, már a szavazás előtt megszületett az erdélyi magyarokat érintő megméretés egyik részének végeredménye. A bukaresti hatalom – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) aktív támogatásával – előbb egy diszkriminatív törvénymódosítással, majd egy gátlástalan és látványos jogi offenzívával kiszorította a küzdelemből a székelyföldi autonómia megvalósítását zászlajára tűző Magyar Polgári Szövetséget (MPSZ). Bár függetlenként a szervezet ismertebb politikusai még bízhatnak a sikerben, az már jóval a választások előtt eldőlt, hogy az RMDSZ nem kíván hivatalos formában megmérkőzni magyar kihívóival. Marad a harc folytatása azoknak, akik a Markó Béla által vezetett párt irányvonalától eltérően próbálnak politizálni az erdélyi magyarság érdekében.
Van azonban két olyan helyszín, amely nem csak, vagy nem elsősorban a magyar belharc miatt vonja magára a figyelmet. Kolozsvárról és Marosvásárhelyről van szó. Míg a kincses városban a tét a szélsőségesen nacionalista Nagy Románia Párt főtitkárának leváltása a polgármesteri székből, addig a Bolyaiak szülőhelyén talán egy utolsó lehetőség nyílik arra, hogy ismét magyar ember irányítsa a közügyeket.
Kolozsváron Gheorghe Funar negyedszer indul csatába, s eddig – függetlenül attól, hogy éppen milyen színezetű kabinet kormányoz Bukarestben – nem talált legyőzőre. A Ceausescu-diktatúra idején elsősorban Moldvából betelepített román tömeg ma is elkötelezett híve a Nagy Románia Párt által képviselt agresszív és nyílt magyarellenességnek, s ez a réteg ma többséget alkot a több mint háromszázezer lakosú erdélyi városban. Azaz Funar esélyei ma sem sokkal kisebbek, mint az eddigi három választáson. Kihívói közül ezúttal két politikus indul azzal a reménnyel harcba, hogy a második fordulóban legyőzi a nacionalista polgármestert. A román választójogi törvény értelmében, ha az egyik jelölt nem szerzi meg már az első fordulóban a szavazók több mint felének támogatását, akkor az első két helyezett egy döntő menetben csap össze a polgármesteri székért. Felmérések szerint aligha kétséges, hogy Funar ott lesz a második fordulóban, ahol várhatóan Ioan Rus belügyminiszter vagy az ellenzéki Emil Boc lesz a kihívó. Az RMDSZ ezúttal nem indított saját jelöltet, a kormánypárti jelölt támogatására szólította fel a kolozsvári magyarságot. Elemzők nem tartják szerencsésnek a szövetség csúcsvezetésének döntését, mivel a tapasztalatok szerint egy magyar jelölt jobban mozgósítja a kisebbségben élő közösséget, s ezáltal az önkormányzati RMDSZ-lista is több szavazatot kapna. Ráadásul a második, döntő fordulóban az RMDSZ amúgy is nyilvánvalóan Funar ellenfelének támogatására szólítana. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként nem túl népszerű a magyarok körében, előszeretettel penget nacionalista húrokat. Példának okáért, korábban határozottan ellenezte az aradi szabadságszobor újraállítását, az autonómia bármilyen formáját elfogadhatatlannak tartja. Paradox módon, éppen ez segítheti Funar legyőzésére, hiszen a nacionalista kábulatból nehezen ébredő betelepültek szemében így nem számít árulónak. A mérleg másik oldalán viszont a magyarok esetleges távolmaradása nehezítheti meg a kormánypárti jelölt dolgát. A Funar–Rus páros a szlovák elnökválasztás Meciar–Gasparovic-versenyfutására emlékeztetheti Kolozsvár magyar szavazóit. Romániáról lévén szó, nem mellékes szempont az sem, hogy Ioan Rus a belügyi tárca mellett a közigazgatásért is felel, így – finoman fogalmazva – ellenfelei aligha élhetnek a választási manipuláció eszközével. Hogy jobb lesz-e Funar leváltásával a kolozsvári magyaroknak? A közérzet szempontjából mindenképpen, hiszen évek óta nap mint nap el kellett viselniük a megalázást, a folyamatosan adagolt lelki terrort. Sokan közülük ugyanis éppen ezért választották az anyaországi áttelepülést, a kivándorlást. Hogy Ioan Rus teszi ismét európai várossá Kolozsvárt, ahogyan választási jelszavában hirdeti? Ez felettébb kétséges. Arra azonban mindenképpen jó lehet Rus sikere, hogy a román hatalom melldöngetve bizonygassa Brüsszelben: nincs igény Funarokra. Pedig ők tudják a legjobban, hogy ez nem igaz.
Marosvásárhelyen 1992-ben és 1996-ban magyar polgármestert választott a lakosság. A gyakorlatilag fele-fele arányban magyarok és románok lakta városban az erőteljes magyar mozgósítás és a román megosztottság két alkalommal is az RMDSZ-jelölt sikerét hozta. 2000-ben, az elsősorban a székelyudvarhelyi magyar–magyar párharcra koncentráló RMDSZ nem fordított kellő figyelmet Marosvásárhelyre, s ha csak néhány száz szavazattal is, de a Parasztpárt jelöltje került a polgármesteri székbe. A fiatal és rendkívül ambiciózus Dorin Florea megválasztása után azonnal látványos aktivitásba kezdett. Bár lépéseivel nemegyszer vette semmibe a törvény betűjét, azt még a marosvásárhelyi magyarok többsége sem vitatja el tőle, hogy sokat tett a város szépítése érdekében. Legalábbis többet, mint magyar elődjei. Florea, aki most már a kormánypárt támogatását is élvezi, lépésről lépésre igyekszik a város magyar jellegének megváltoztatására. Zászlótenger és magyarellenes kijelentések nélkül ugyan, de érezhető tudatossággal. Mostani kihívója, Kelemen Atilla az RMDSZ úgynevezett kemény magjához tartozik (ő is jelen volt a hírhedt Kempinski-koccintásnál), annak minden előnyével és hátrányával együtt. Marosvásárhelyen a Markó vezette szövetség éppúgy semmibe vette az MPSZ előválasztásokra szólító felhívását, mint mindenhol máshol Erdély-szerte, ugyanakkor azáltal, hogy egy „erős embert” indít harcba Florea ellen, azt jelzi: komolyan veszi a megméretést. Nem úgy, mint négy évvel ezelőtt tette. S bár egyre növekszik azon erdélyi magyarok száma, akiknek elfogadhatatlan az RMDSZ politikája, Marosvásárhelyen még a bírálók számára is egyértelmű, ki jelenti a kisebbik rosszat: nem Dorin Florea. A megméretés ennek ellenére reménytelennek tűnik. Nemcsak azért, mert Florea rendkívül népszerű a marosvásárhelyi románok körében és kitűnő médiatámogatásnak örvend, hanem azért is, mert az utóbbi esztendőkben tovább emelkedett a magyarok kivándorlási hulláma, s ezáltal ötven százalék fölé nőtt a román szavazók részaránya az egykoron Bernády György által kultúrközponttá emelt városban.
Kolozsvár és Marosvásárhely kapcsán ma hajlamosak vagyunk csak az etnikai részarányok kapcsán beszélni, így amikor Erdély volt fővárosának jelenleg mindössze húszszázalékos magyarságát említjük, vagy Sütő András szűkebb pátriájának ötven százalék alá csökkent magyar lakosságáról írunk, akkor nem szabad megfeledkezni a lélekszámokról. Kolozsváron ma is hatvanezer magyar ember él, azaz majdnem kétszer annyi, mint a székelyföldi Csíkszeredán. Marosvásárhelyen az a bizonyos 48 százalékos nemzetiségi részarány több mint hetvenezer magyart jelent, miközben a gyakorlatilag száz százalékban magyarlakta Székelyudvarhely lakossága alig haladja meg a negyvenezret. A Funar, illetve Florea vezette két erdélyi városban ma éppen annyi magyar él, mint Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen együttvéve. Nemcsak lélekszáma, de kulturális, történelmi jelentősége miatt sem megengedett Kolozsvár és Marosvásárhely mellőzése, partra szorítása. A június 6-i romániai helyhatósági választás e két nagyváros jövőjéről is szól. Bárhogyan is alakuljon a polgármesteri székért folytatott küzdelem végeredménye, manapság divatos szóhasználattal élve megállapítható: Kolozsvár és Marosvásárhely többet érdemel.