Szocialista rokonok

Háromemeletes szállodát épít Kolozsváron Gheorghe Funar polgármester fia. George Sabin Funar mindent megtett annak érdekében, hogy a közelgő helyhatósági választások miatt ne bukkanjon fel a neve a hivatalos iratokban: nem akarta apja újraválasztási esélyeit csökkenteni a gyanús tranzakcióval. Az építési engedélyt egy aranyosgyéresi ortodox lelkipásztor nevére állították ki, de neki állítólag már semmi köze a beruházáshoz. A Funar fiú apósa által vezetett építkezés este tíz után is folyik: csendháborítás miatt a környék lakói több ízben kihívták a rendőrséget. Mielőtt bárki is a szokott funarozásra gondolna, emeljünk ki a friss hírből egy mellékesnek tűnő mozzanatot. Az ifjú Funar el akarta titkolni a zavaros ingatlanügyletet, mert azt gondolta: még a román nemzetiségű választók is zokon veszik, ha a Funar család neve korrupciógyanús afférokkal kerül összefüggésbe. A magyarfaló városvezető pedig nem állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy megtagadja a fiát meg a nászát, mondván: semmi köze az ő politikai karrierjének a pereputtyhoz. Bár nem feltétlenül ismeri a dalt, miszerint „eb fél, kutya fél, míg az ipam-napam él”, annyit felfogott: a szállodaépítkezést összefüggésbe fogják hozni a választók az ő személyével – sőt balszerencsés esetben még egy notórius, megtorolatlan csendháborításba is bele lehet bukni.
Annyit tehát leszögezhetünk: Kolozsváron – legyen bármilyen lesújtó véleményünk a romániai politikai viszonyokról – mégiscsak van valamiféle jele a közerkölcsnek. Most pedig vizsgáljuk meg ugyanilyen szempontból Medgyessy Péter miniszterelnöknek és Baráth Etele államtitkárnak az esetét. Pontosabban a fiaikét. Fiakat (és lányokat) nemzeni derék dolog – minden újabb gyermekkel elodázódik a fenyegető nemzethalál. Csakhogy a fiúk és lányok előbb-utóbb fölcseperednek, felnőttkorba lépnek, megélhetés után néznek. Dönthetnek úgy is, hogy az uniós csatlakozásunknak köszönhetően feltehetőleg virágzásnak induló brüsszeli lobbiiparban bontakoztatják ki páratlan képességeiket. Mint például a Gergelyek: Baráth és Medgyessy. A dolog ott válik érdekessé, hogy számos magyar nagyvállalat megbízásából is üzleti érdekérvényesítő tevékenységet folytatnak: többek között ügyfelük a Matáv és az OTP Bank is. S bár állítólag hitvallásuk része, hogy állami tulajdonú cégeknek nem dolgoznak, az állami résztulajdon némelyik megbízónál, bizony, kimutatható.
Az ég óvjon attól, hogy hazugságvizsgálatnak vessek alá becsületes ifjú magyar vállalkozókat – sem jogom, sem okom nincs rá. Baráth Gergellyel, Medgyessy Gergellyel nekem semmi dolgom. Nekem Baráth Etelével és Medgyessy Péterrel van dolgom: ők az én megbízásomból tevékenykedve vezetik a Nemzeti Fejlesztési Hivatalt, illetve az országot. Fiaik bármit csinálhatnak a törvény adta kereteken belül, de az apák nem lehetnek a mostani pozíciójukban, míg fiaik áttételesen az állammal üzletelnek. Nem izgat, hogy a fiúk hány éve ismerik egymást, együtt homokoztak-e a játszótéren, és együtt udvaroltak-e a diszkókban – még igazából az sem érdekel, hogy tényleg jó lobbisták-e, vagy reménytelen kutyaütők. Mellékes, hogy pénzzel zsonglőrködnek-e az unió székhelyén vagy befolyással – ez a kettő bizonyos szint fölött amúgy is egyre megy. Ócska kifogás az is, hogy ők nem viszik a pénzt az országtól, hanem hozzák neki – ez elhanyagolható körülmény ahhoz képest, hogy számlájukon adóforintok is megjelenhetnek.
Elmondom, mitől a korrupció melegágya ez a biznisz. Ha én például a Matáv döntéshozója vagyok, ezerféle módon függök a kormányzattól. Függök a rendeletalkotó tevékenysége által, függök az adóhivatalától, függök a fejlesztési pénzeitől. Azt szeretném, hogy a rám bízott cég sikeres legyen, ennek pedig feltétele az is, hogy gyümölcsöző kapcsolatokat ápoljak a kormányzati szférával. Természetesen eszembe sem jutna mondjuk megvesztegetni a miniszterelnököt – de ha azt látnám, hogy két ilyen ismerős vezetéknevű cégvezető lobbizhat nekem Brüsszelben, még akkor is kiszorítanék egy megbízást nekik, ha a cégnek amúgy semmi szüksége erre. Lehet, hogy ez a megbízás nem lobbizik nekem Brüsszelben, de óhatatlanul is lobbizhat Budapesten – gondolnám eléggé el nem ítélhető módon, és vagy igazam volna, vagy nem.
A probléma épp itt rejlik: a vagylagosságban. Attól ugyanis, hogy a családi korrupció tételesen nem valósul meg, de a „törvényes” lehetőség megvan rá, a politikai döntéshozó erkölcsileg támadhatóvá válik. S itt utaljunk vissza a kolozsvári példára, ahol a Funar fiú jól érezte, hogy apját védhetetlen helyzetbe hozta. Vajon a Baráth és a Medgyessy famíliában miért nem működik ez az alapvető etikai érzék? Miért gondolják azt, hogy rájuk nem vonatkoznak azok a morális összeférhetetlenségi tiltások, amelyek Európában és Észak-Amerikában természetesek? Franciaországban vagy Angliában kevesebbért is megfeneklett egy-egy politikai pálya. Kohl kancellár némiképp nagyobb formátumú politikus volt, ám a botlást ő sem élte túl. Miért volna az indok a hallgatásra, hogy történetesen kampány van? Bár nekem kielégítő megoldás az is, ha Medgyessy Péter és Baráth Etele június 14-én jelenti be visszavonulását…
A korrupciónál nincs megvetendőbb bűn a modern demokráciákban. Nem véletlenül „Orbán-bányázott” a teljes jelenlegi kormánypárti sajtó az előző ciklusban. Még olyan kéretlen tanácsadó is akadt, aki elmagyarázta Orbán Viktornak: szépen meg kéne kérnie (még egy kiadós atyai pofont is kockáztatva) az édesapját: ugyan már, hagyjon fel átmenetileg a kőbányászattal. Medgyessynek e logika szerint a gyermekeit kellene hasonlóra megkérni. De láthattuk: a nevelt leány köztelevíziós ámokfutása magánügynek minősíttetett, hiába akart még köztársasági etikai tanácsot is összetákolni a miniszterelnök, aki szerint amúgy a jogi és erkölcsi tiltás közül mindig a szigorúbbat kell alkalmazni. Itt viszont az édes fia üzletel állami pénzekkel, vér a véréből. Nem volna tisztességesebb már akkor Anitát egyszerűen kinevezni az MTV-hez kormánybiztosnak, Gergelyt meg „kedves vezetőnek”?
Móricz Zsigmond halhatatlan remekéhez, a Rokonokhoz lassan lehetne írni egy pótkötetet, Szocialista rokonok címmel. Ebben Baráth Etele hivatali helyettese Apró Piroska lánya és Gyurcsány Ferenc hitvese, Dobrev Klára lenne; az ifjabb Gál Zoltán, az idősebb Gál Zoltán fia vinné a szót; a belügyminiszter asszony sztárügyvéd férje és a külügyminiszter üzletasszony-hölgyismerőse bonyolítaná a szálakat; a Botka család egyszerre kormányozgatná Szegedet és Szolnokot; s az egész országra érvényesen életbe lépne a vadonatúj Gergely-naptár.
És akkor még nem is szóltunk az ügyvezető miniszterelnökről, akit azóta, hogy szigorúan titkos múltja napvilágra került, jómagam szívből megvetek; de erőt vettem magamon, hogy ne az erkölcsi nullát lássam benne, hanem azt a technokratát, akit állampolgári minőségemben magam is kénytelen voltam átmenetileg megbízni a közügyek intézésével. Az íratlan alkuban azonban benne volt, hogy semmi szín alatt nem dolgozhat saját zsebre: sem Gresham-stílusban, amikor párton kívüliként saját pártjánál érvényesítette bravúros befolyását; sem úgy, hogy áttételesen a családi kassza gyarapodjék a közpénzek által. Most, hogy kiderült, hogy ezeket a minimálfeltételeket a Medgyessy família nem teljesítette, nem várom el a kormányfőtől, hogy kényelmetlen helyzetbe hozza magát saját fia előtt – választhatja a másik megoldást is, hogy felszámolja az összeférhetetlenséget: úgy, hogy ő száll ki a konstellációból.