A kommunista népbírák ítélete

Mindszenty József bíboros-hercegprímást 1948. december 26-án, karácsony másnapján vette őrizetbe az Államvédelmi Hatóság. A letartóztatás sem a főpásztort, sem a közvéleményt nem érte váratlanul. Rákosi Mátyás már 1948. január 10-én lejelentette az MKP funkcionáriusainak értekezletén, hogy az év végéig végezni fognak az egyházi reakcióval. A két munkáspárt egyesülése után, június 16-án törvény született az iskolák államosításáról. Attól kezdve a párt és az irányítása alatt lévő hatóságok a főpappal való leszámolásra összpontosítottak. November 19-én elhurcolták Zakar Andrást, Mindszenty titkárát, majd november 27-én, az MDP KV ülésén Rákosi már leplezetlenül fenyegetőzött: „Hogyha Mindszentyvel az egyház nem csinál valamit a legközelebbi hetekben, akkor majd csinálunk mi, és ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, akkor Róma kapálózhat.” Az ÁVH december 23-án házkutatást tartott az esztergomi prímási palotában, és a pincében elásva „megtalálta” azt a fémtokot, amely a hazaárulás, az összeesküvés, a kémkedés és a valutaüzérkedés „bizonyítékait” rejtette. A Belügyminisztérium sajtóosztálya december 29-én közleményben tudatta, hogy Mindszenty Józsefen kívül különféle bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették a már korábban letartóztatott Zakar Andrást, Nagy Miklóst, az Actio Catholica titkárát, Ispánki Béla lelkészt, Várady János jezsuita szerzetest, Vid József jezsuita szerzetest, Beresztóczy Miklóst, az AC budapesti igazgatóját, Endrődy Béla (valójában Endrédy Zoltán) káplánt, Fábián János érseki levéltárost, Bóka Imre érseki tanácsost, Esterházy Pál földbirtokost, dr. Horváth Gábor ügyvédet, Wydler Tivadar bankigazgatót és Baranyay Jusztin egyetemi tanárt. A névsor azt jelzi, a koncepció csak nagy vonalaiban volt meg, részleteiben még nem állt készen. A főperben csak Baranyay, Zakar, Esterházy, Nagy, Ispánki és a később letartóztatott Tóth László újságíró került Mindszenty mellé a vádlottak padjára. A többieket tanúként használták fel, majd mellékperekben ítélték hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Az eljárás és a per során még a szocialista törvényesség vagy jogszerűség követelményeivel sem törődtek. Mindszenty kihallgatásának 39 napja alatt mindent bevetettek, hogy vallomásra, illetve a tárgyaláson engedelmes magatartásra bírják. Eszközeik között nemcsak a fizikai bántalmazás, a kínzás szerepelt, bizonyítékokat is hamisítottak, provokátort használtak fel ellene, s valószínűleg hazánkban vele szemben alkalmaztak először kábító-akaratgyengítő szereket. Ügyvédet csak január végén fogadhatott, akivel a tárgyalás előtt csak egyszer, negyedórára találkozhatott. Bizonyos, hogy a többi vádlott sem részesült másfajta bánásmódban.
A tárgyalás 1949. február 3-án kezdődött. Olti Vilmos volt a tanácselnök, a vádat az újonnan kinevezett népfőügyész, Alapy Gyula képviselte. A népfőügyész halálos ítéletet kért Mindszenty Józsefre, Baranyay Jusztinra és Esterházy Pálra, míg a többiekre a kiszabható legsúlyosabb fegyházbüntetést kérte. A vádlottak közül Esterházy Pál és Nagy Miklós nem élt az utolsó szó jogával.
Olti február 8-án hirdetett ítéletet. Mindszenty József életfogytig tartó, Baranyay Jusztin tizenöt évi, Zakar András hatévi, Esterházy Pál tizenöt évi, Nagy Miklós háromévi, Ispánki Béla életfogytig tartó, Tóth László tízévi fegyházbüntetést kapott. A népbíróság tanácsába delegált kommunista népbírák, Aranyos István és Pós János általában szigorúbb büntetést követeltek (az ügyész által említett három személyre halált, Nagy Miklósra tízévi fegyházat), Komlósy Vilmos kisgazda és Czéh József parasztpárti népbírák enyhébb ítéletet próbáltak kiharcolni. Olti Vilmos döntött, és Ispánki esetét leszámítva nem engedett a kommunisták nyomásának. A Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) mint fellebbviteli bíróság Jankó Péter tanácselnök vezetésével július 9-én hozott ítéletet. Baranyay Jusztin büntetését tizenkét évi, Zakar Andrásét négyévi, Ispánki Béláét tizenöt évi fegyházra mérsékelték.