Ezt a nyelvtant nem tudom, és nem is akarom megtanítani – jelentette ki a napokban egy tanár kilencedikes osztálya előtt, amikor a kétszintű érettségi követelményeiről esett szó. Tanácstalanságával nincsen egyedül. Pedig a felvételi vizsgákat kiváltó új érettségi vizsga az egyetlen, amelynek kidolgozása az egymást követő kormányzati ciklusokban is töretlenül folyt, meglepetésként tehát nem érhette a pedagógusokat.
Mégis azt kérdezi sok tanár: láttak-e élő gyereket azok, akik kidolgozták a kétszintű érettségi követelményrendszerét? Megértik ugyan a változtatás szükségességét, csak épp azt nem tudják, hogyan lehet a diákok agyába tölteni az új szemléletet követelő tudást. A legnehezebb dolguk kétségkívül a jövőre érettségizőknek lesz, hiszen tőlük már azt várják el, hogy sokoldalúan gondolkodjanak, esszéket, érvelő dolgozatokat írjanak, átfogóan tekintsenek a különböző kérdéskörökre. Csakhogy ehhez sem tankönyvet nem adtak a kezükbe, sem módszert a fejükbe. Érettségizni pedig az ember rendszerint egyszer szokott az életben, tehát javítani akkor nem lehet. Az új vizsgarendszerrel azonban korrigálható az egyes, más tárgyból pótló vagy szintemelő vizsga tehető. Ahhoz is hozzá kell szokni tehát, hogy módosítani lehet az első eredményeket.
– Tetszik, hogy változott a szemlélet, hogy újfajta, a nyelvvizsgáéhoz hasonló feladatok vannak – mondja egy némettanár –, de a követelmény teljesíthetetlennek látszik azok számára, akik nem heti hat, hanem csak három-négy órában tanulják az idegen nyelvet. Számukra még a középszintű feladatsor is erős, főleg a szókincse nehéz. Az önálló fogalmazás készítése pedig eddig nem jelzett követelmény. És szinte lehetetlen az emelt szintű érettségire jelentkező diákok tanítása a hetedik-nyolcadik órában. Kinek van szíve fél négykor leckét adni?
A legnagyobb gondjuk a nyelvtanároknak a szóbeli vizsga követelményrendszerével van, itt ugyanis radikálisan változott a tematika, főként az emelt szinten vizsgázó, egyben a középfokú nyelvvizsgát is megcélzó diákok számára. Míg eddig a család vagy a bevásárlás volt a társalgási téma, mostantól az alternatív gyógymódokról, a motorizáció társadalmi hatásairól, a természet és az ember harmóniájáról, az előítéletek társadalmi kezeléséről vagy a szenvedélybetegségekről kell majd értekezniük. Egyszóval olyan témakörökről, amelyekről jószerével magyarul sem tudnának beszélni.
Honnan szedjük össze az új témakörökhöz szükséges szókincset? Honnan szerzünk az új típusú írásbeli feladatokhoz gyakorló feladatsorokat? – kérdezik a tanárok. És végül hogyan fogják teljesíteni az esti tagozatos diákok az idegen nyelvi követelményeket? (Ők tíz év haladékot kapnak a nyelvi érettségi teljesítésére.) Az Országos Közoktatási Intézet (OKI) Követelmény- és Vizsgafejlesztő Központjának munkatársai szerint a problémák nem megoldhatatlanok. Einhorn Ágnes, aki a kétszintű német érettségi követelményrendszerének kialakításában vett rész, azt mondja, hogy az új társalgási témáktól nem kell megijedni, mert a követelményrendszerben megadott témalista nemcsak a szóbeli vizsgára vonatkozik, hanem elvi alapul is szolgál a vizsgához felhasznált szövegek kiválasztásához. A vizsgáztató egyébként sem a tárgyi, hanem a nyelvtudást figyeli.
Azt Einhorn Ágnes sem vitatja, hogy a heti négy órában tanult idegen nyelv nem elegendő az emelt szint eléréséhez, bár szerinte a középszint teljesítése nem reménytelen. Ami pedig a gyakorláshoz szükséges kiadványokat illeti, szerinte az ilyen típusú feladatokhoz nem lehet felkészülni speciális feladatsorok biflázásával, a nyelvtanítás során ez a tudás átadható, illetve megszerezhető. Ugyanakkor elismeri, hogy sok jelenleg használt tankönyv nem felel meg az új követelményeknek.
Nem várt nehézségbe ütköztek azok a diákok is, akik a matematika-próbaérettségit választották. Olyan típusú feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek hangsúlytalanul szerepeltek a tananyagukban: kombinatorika, valószínűség-számítás, statisztika. A nyomatékok lettek mások, mutatnak rá a matematikatanárok, akik úgy vélik, az emelt szintű érettségi – néhány elit iskolát leszámítva – sem matematikából, sem fizikából nem lesz kapós, mert ezt a szintet csak nekik van csak esélyük jól teljesíteni. Vancsó Ödön, az ELTE matematika szakmódszertani csoportjának adjunktusa, a kétszintű érettségi követelményrendszerének egyik kidolgozója elismeri, hogy az eddig elhanyagolt témák előtérbe kerültek, de mint mondja, ez nem véletlen. A kombinatorikai, statisztikai ismeretek az informatikai társadalomban szükségessé váltak, és azért tették be ezeket a feladatsorba, hogy tanárok és diákok elhiggyék, lesz ilyen kérdéskör. A feladatok könnyűek voltak, sok diák csak ezeket tudta megoldani, mert a józan eszére hallgatott. Vancsó Ödön vitatja ugyanakkor, hogy az emelt szint követelményrendszere az elit és versenyző gyerekek szintje volna, szerinte a jó képességű, szorgalmas diákok is tudják teljesíteni.
– Nagyon fontos szempont, hogy az érettségi a legkisebb kárt okozza – mondja Vancsó Ödön. – A hangsúlyváltást azonban nem lehet elkerülni, mert mindenkinek szüksége van a gyakorlatban is alkalmazható matematikai tudásra. Naponta a szeme elé kerülnek statisztikák, amelyeket jó, ha értelmezni tud, ki kell számolnia, hogy hol mennyit kap a pénzéért, és fontos, hogy ne legyen manipulálható. Tudja, mit jelent egy szavazási arány egy-egy tévéműsorban, ne higgyen a számoknak anélkül, hogy bele ne gondolna a tartalmukba. Máskülönben a hatalmi elit kihasználja a tudatlanságát. Az iskolának nem bólogató Jánosokat kell képeznie.
Beszéljünk az élő gyerekről. „Értelmezze Orbán Ottó (Melyben Balassi módján fohászkodik) művét! Térjen ki arra, milyen formai és tartalmi elemekkel, hogyan valósul meg a hagyományok megidézése! Miként gazdagodik a vers az evokáció által?” Íme az idei középszintű próbaérettségi egyik választható feladata. Ez felvételi és nem érettségi szint, mondják a magyartanárok. A feladat nemcsak komplex irodalmi ismereteket igényel, de a megfogalmazása is túl bonyolult egy kettes-hármas tanuló középiskolásnak. Elveszik az esélyt a gyengébb képességű, de szorgalmas gyerekektől. Nehéz értelmezni a követelményként előírt szakmai meghatározásokat is. Mi a különbség egy alkotó portréja és pályaképe között? Lehet-e a szövegértelmezésre tenni a hangsúlyt úgy, hogy a diáknak hiányzik a tudása az íróról, a korról? Elvárás lett, hogy a diák össze tudjon hasonlítani egy művet későbbi irodalmi alkotásokkal vagy a társművészetek más teljesítményével. „Csakhogy nincs szöveg lexikális tudás nélkül. A tananyag mennyisége nem csökkent, csak újabb követelmények jelentek meg, az óraszám azonban nem lett több. Jogos elvárás, hogy követeljünk több memoritert. De mikor kérdezzük ki? Hol van idő arra, hogy harminc diákot feleltessünk? Elő lehet írni, hogy iktassuk ki a lehető legnagyobb mértékben a lexikális ismereteket, csakhogy régen is, ma is ez volt a gyerek kapaszkodója. Ezzel tudta elkezdeni a dolgozatát” – vélekednek a pedagógusok.
Horváth Zsuzsanna, az OKI munkatársa egyike azoknak, akik kidolgozták a magyar nyelv és irodalom kétszintű érettségi követelményrendszerét. Úgy véli, valóban fontos szakmai döntést igényel a tanároktól, hogy hová teszik a hangsúlyokat, mely műveket választják ki elemzésre. A továbbiakban pedig az a diák kerül jó helyzetbe, aki tud élni a feladatokban megfogalmazott lehetőségekkel. A korábbi felmérések azt mutatták ki, hogy a vizsgázók negyvenhét százaléka mellébeszél. Éppen erről kellene leszoktatni a diákot, és rászoktatni arra, hogy átgondolja, mi lehet a feladat alapja, és abból milyen megoldás képzelhető el. Horváth Zsuzsanna szerint a gyerekek nem olyan tehetetlenek, mint ahogyan a felnőttek feltételezik. Amit nem tanulnak, gyakran jobban tudják, mint amit a szájukba próbálnak rágni. A tavalyi, még nem országos méretű próbaérettségin az érvelő fogalmazás jobban sikerült, mint a tanultak visszaadása. A vizsgakövetelmény nem tanterv, mondja Horváth, hanem a lehetséges feladatok alapja. Meg kell tehát nézni, hogy e követelményrendszerből milyen lehetséges feladatok alkothatók.
A kérdést tehát újra kell fogalmazni. Nem úgy hangzik, láttak-e már gyereket a kétszintű érettségi követelményeinek kidolgozói, hanem hogy találkoztak-e már gyakorló tanárral. Ismerik-e gondjait, bajait, igényeit, tisztában vannak-e napi terhelésével?
– A Nemzeti alaptantervben és a kerettantervekben 2001-től már szerepeltek a kétszintű érettségi követelményei, például a szövegértés, a véleményalkotás, az érvelés – hangsúlyozza Horváth Zsuzsanna –, csakhogy ezek eddig kevéssé hatottak a tanításra. A vizsgakövetelmények, a mintafeladatok, az új értékelési szempontok már több éve nyilvánosak, de úgy tűnik, az elektronikus tájékoztatás nem elég hatékony, nem éri el az érintetteket. A tanárok mintha tartanának attól, hogy az eddigi szokásjogon alapuló érettségi helyett most körülhatárolt, kontrollálhatóbb követelményrendszernek kell megfelelnie a diáknak és áttételesen nekik is. Az oktatási rendszerváltoztatás valóban elkezdődött.
– Nemzedékek azt tanulták, hogy a túlélés stratégiája a megúszás – mondja Vancsó Ödön. – Ez a stratégia azonban már nem sikeres. Jellemző, hogy a változásoknak a diákok kilencven, a tanároknak azonban csak ötven százaléka örült. A cél, hogy a diák és a tanár hozzászokjon a döntési helyzetekhez. A pedagógusok többségének valóban újra kell tanulnia a szakmát. Valamikor a kilencvenes évek elején felmerült, hogy minden tanárnak járjon egy év regenerálódási idő. Ez az ötlet azóta feledésbe merült. Pedig megoldaná a pedagógus-munkanélküliség egyre fenyegetőbb gondját is. A másik baj, hogy a tankönyvírók távolról sincsenek megfizetve, ez pedig nem a legjobbakat ösztönzi e munkára.
Az oktatási vezetés úgy gondolja: induljon el, a felkészüléshez szükséges tankönyveket pedig majd előállítja a piaci viszonyok között működő tankönyvkiadás. Ez a kétszintű érettségi alapproblémája. A szakemberek egyetértenek abban, hogy korábban kellett volna felkészülni pontos útmutatókkal, jól szervezett tanártovábbképzéssel. Ennek azonban mindenkor hiányoztak az anyagi feltételei. A kétszintű érettségi bevezetése a tanárok szerint tehát nincs előkészítve. S ennek azok a diákok isszák meg a levét, akiknek először kell szembesülniük az új követelményrendszerrel.
A szakemberek azt mondják, a szakmai felügyelet nélkül működő közoktatásban tizenöt év után ez lesz az első külső kontroll, hisz az értékelési kritériumokat egységesítették. De mi várható el a pedagógusoktól? Érdekeltek-e a sikerben? Igaz ugyan, hogy egyszer megemelték a fizetésüket, de azóta sem kaptak semmit, csak óraszámemelést. Nemhogy támogatnák a továbbképzésüket, még nekik kell érte fizetniük. Márpedig a siker kulcsa a tanárok kezében van.
A piac már figyel az üzletre. A tankönyvkiadók hamarosan előállnak a sikeres érettségire felkészítő feladatsorokkal, az egyik fővárosi gyakorlógimnázium pedig eljuttatta hirdetését a társintézményekbe: kétszintű érettségire felkészítő. Mottó: Neked más lesz, neked se lesz más. Jelszó: Ahol tanárok tanítanak!
Akkor vajon mire való az iskola?
Ukrajna
A háborúpárti Európa hatalmas összegeket ígért Ukrajnának
