Drága kenyér

Átlagosan 19 százalékkal fizettünk többet az idén májusban egy köbméter földgázért, mint az elmúlt év azonos hónapjában. Egy hagyományos vajas kifli húsz, a kenyér 18 százalékkal került többe, a franciakrémes 13, egy kiló cukor 14 százalékkal drágult. Hogy a gyógyszerekről, az üzemanyagról, a primőr zöldségekről már ne is beszéljünk. Summa summarum, tavaly május óta 7,6 százalékkal ér kevesebbet a pénzünk – adta hírül tegnap legfrissebb kimutatását a KSH. Nyilván mindenki utánaszámolhat, hogy a maga részéről gyengítette vagy erősítette a 7,6 százalékos átlagot. Azaz: valóban csak ennyivel fizet-e többet az általa használt javakért, vagy az említett összegnél súlyosabb pénzeket csönget a csatornázási műveknek, a víz-, a gáz- és az áramszolgáltatónak, a péknek, a zöldségesnek, az iskolai és az üzemi étkezdének… Könnyű lesz kiszámolni, hiszen (szintén friss hír) a bérek stagnáltak az elmúlt évben, tehát nem kell bonyolult arányszámításokba bocsátkozni a bér- és árnövekmények vonatkozásában. Egyszerű összeadással és kivonással elkészíthető a mérleg, hogy mennyivel fizetünk többet a rendszeresen igénybe vett szolgáltatásokért és fogyasztói javakért, mennyivel romlott az anyagi helyzetünk egy év alatt tavaly májushoz képest, végső soron azt számítva, mennyit fizettünk rá az elmúlt évre. Elképzelhető, hogy meghökkentően eltér majd saját számításunk végeredménye a hivatal által közölt kincstári adattól.
Ez a szűk családi kassza állapota. A tágabban vett „család”, a nemzet tekintetében sem sokkal rózsásabb a helyzet. Már-már enyhülni látszott a rossz pénzügyi viszonyok miatt kényszerűen szigorított monetáris politika, amikor a legfőbb kamatalakító független szerv, a jegybank monetáris tanácsa felhagyott lazító politikájával, s az elemzők által egyöntetűen jósoltakkal ellentétben nem nyeste tovább a magas kamatot. Mindezzel további megtakarításokra sarkallja a családokat, a cégeket, ha már a közszféra nyakló nélküli kiadásait szemlátomást képtelenség megfékezni.

A magas kamat megtakarításra és nem befektetésre, fejlesztésre, építésre ösztönöz. Cserébe viszont fékezi a pénz romlásának ütemét, hogy jövő ilyenkorra a mostaniakhoz képest ne dráguljon ismét duplájával a gyógyszer, negyedárral a kenyér, a földgáz, a zöldség, a liszt, a cukor…

Többen azt mondják, sokat tapasztalt elemzők, hogy a mostani, az itthoni és a neves brit, valamint amerikai bankházak vezető közgazdászait is megdöbbentő inflációs adat egyszeri hatásoknak köszönhetően alakult ily sajnálatosan. Úgy vélik, a 2004-es esztendő egészét tekintve a forint lendületes gyengülési üteme megtorpanhat, s hozzávetőleg hét százalékra mérséklődik az infláció. Vannak azonban olyan elemzők is, akik nem tartják kizártnak, hogy a költségvetés bevételeinek biztosítása érdekében az állam (mivel a takarékoskodás nem volt kifejezetten erénye) továbbra is élni fog az „elinflálás” eszközével, azaz hathatósan közrejátszik a pénzromlás gyors ütemének fenntartásában.
Megteheti, ebben semmi nem akadályozza meg. Stagnáló bérek és elrohanó árszínvonal mellett már-már kegyelmi állapotban érezhetik magukat a mindenkori pénzügyérek. De rajtuk kívül senki más, hiszen a költségvetésbe befolyó, s az onnan ki tudja, hova elcsordogáló többletforintok forrását mi biztosítjuk. Azzal, hogy évről évre többet fizetünk a gázért, a hagyományos vajas kifliért, a kenyérért, a franciakrémesért.