Hármas körben döntenek az unióban

Egyik sem abszolút, ugyanakkor egyik sem nélkülözhető – röviden így jellemezhetnénk az Európai Unió híres intézményi háromszögét, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az EU tanácsa alkotta triót, már ami a döntéshozatalban betöltött szerepét illeti.

Az Európai Bizottságot (EB) némi túlzással és nagy adag leegyszerűsítéssel az unió kormányaként szokták emlegetni. (Ezért is van aztán, hogy a legtöbbször – tévesen – „Brüsszelt” hibáztatják.) Az EB ugyanakkor – amelynek tagjait a kormányok nevezik ki, és az Európai Parlament (EP) hagyja jóvá – csak kezdeményezhet és végrehajthat, de nem dönthet. Dönteni csak a miniszterek tanácsa tud, többnyire azonban csak arról, amit a nemzetek feletti bizottság kezdeményezett. (Míg a bizottságot alapvetően a közösségi, az összeurópai szempontok vezérlik, addig a miniszterek tanácsa elsősorban a nemzeti érdekeket tartja szem előtt.)
A tanács egyébként az uniós jogalkotás elsődleges, de nem kizárólagos felelőse, mivel számos kérdésben az Európai Parlamenttel közösen dönt. Az uniós jogszabályok hozzávetőlegesen nyolcvan százaléka ma már meg sem születhet a parlament valamilyen formában kifejtett egyetértése nélkül. Ugyanakkor fontos szem előtt tartani azt is, hogy az EP önmagában nem képes szuverén törvényhozásként eljárni.
A parlamenti eljárások közül egyébként alapvetően hármat érdemes megjegyezni. Ezek szerint az EP véleményezhet (ez gyakorlatilag parlamenti állásfoglalást jelent), jóváhagyhat (például a csatlakozási szerződéseket), illetve az együttdöntési eljárásban (ez a legfiatalabb jogkör) a képviselők módosíthatják is a jogszabályokat. Emellett az EP a tanáccsal közösen fogadja el az unió költségvetését is. Az EP jóváhagyhatja még a bizottság elnökének, illetve tagjainak a kinevezését, felügyeleti jogkört gyakorol a tevékenységének jelentős része fölött, sőt kétharmados többséggel bizalmatlansági szavazással is élhet az Európai Bizottsággal szemben.