MI A MAGYAR?

Mint falusi ember aziránt érdeklődöm, van-e ennek a nemzetin és népin magyar nevelésnek filozófiája is, van-e magyar filozófia? Tiszántúl aránylag legtöbb a magyar, falun aránylag legtöbb a népi magyar, de gyanításom szerint ennek az érdeklődésemnek megint csak mélyebb, földkerekség-szerintibb és aktuálisabb okai is vannak még a fönt említett, egyébként önmagában is érthető és helytálló oknál. Világháború folyik most, s ma még nehéz megérteni az igazi jelentőségét. Mindazáltal annyi máris látszik belőle, hogy a gyarmatkérdés, a világuralom az igazi tétje. A tendenciája pedig a gyarmatosító népek harca egymás között a hatalomért, s közben a gyarmatosított népek szabadságharca. Ne csak olyan hatalmas tömegekre gondoljunk, mint India népe. A finnek lelkében mostanában végbemenő változást például nem magyarázza elégséges mértékben egyéb, mint az a tendencia, hogy mind az orosz, mind a svéd gyarmatosítás alól végérvényesen megszabadulhassanak.
Bizonyos vonatkozásban jómagunk is gyarmatnép vagyunk, nemrég szabadultunk az Osztrák–Magyar Monarchiából, s lélekben ezt a szabadulást még nem appercipiálhattuk teljes egészében. Még nem járta át valónkat, még nem születtünk újjá. Anyagi, de különösen szellemi világunk berendezkedése még mindig a gyarmatországé. Van benne európai fertály és bennszülött negyed. Az európai fertály összkomfortos, de nem bennszülöttek az imperativusai. A dolgok ilyetén állása közben azért fontos probléma az, hogy van-e magyar filozófia, mert ha van, egyúttal annak a lehetősége is megvan, hogy öncélú és szuverén kultúrájú magyarság születhessen magyar nevelés segítségével.
A határtalan tér, időtlen idő és relációik a megfoghatatlanul csodálatos filozófiai a priorik, egy filozófiailag feltehető Ding an sich magyar tér-, idő- és oki viszony kategóriái. Az a kérdés, van-e ilyen Ding an sich? Ha pszichológiailag és logikailag vizsgáljuk a jelenségeket és tüneményeket, melyek a határtalan térben és időtlen időben megfoghatatlanul mennek végbe, vagyis léteznek, azt látjuk, hogy a lebegés és a nagyon rövid aktivitással párosult nagyon hosszú paszszivitás úgy megfoghatatlan, hogy nem „való”, nem is előzményeitől függő feszültség, mely soha egy pillanatra és sehol sem rögzíthető, minduntalan újrafogalmazandó logikailag és objektív-primitív pszichológiailag. Objektív, mert az ilyképp felfogott létezésbe nem vegyíthetem az énnek sem érzelmeit, sem értelemvilágát, sem akaratát, és primitív, mert ennek a létezésnek a folyamatában a részek nem causa-effektusszerűen követik egymást, vagy helyezkednek el egymáshoz képest, hanem mint antecedens és konzekvens.
Van hát a dolgoknak magyar filozófiája, mely szerint a minduntalan újrafogalmazandó objektív-primitív a határtalan térben és időtlen időben megfoghatatlanul létező. Ez pedig maga a létezés, az egzisztencia. A társadalom ennek a tettrendszere. A tudomány ennek a jelrendszere, hiszen a tudományos rendszernek egyetlen jelentése e szerint a filozófia szerint: az ember az univerzumban sub specie aeternitatis létező. A művészet ennek a jelképrendszere, hiszen az egyetemes jelentés e szerint a filozófia szerint: az, hogy minden művészet a létezés örök aktuális emberi formája.
A magyar nevelés filozófiája ezek szerint a társadaloméval azonos. Minduntalan újrafogalmazandó objektív-primitív a magyar nevelés tettrendszere. Minduntalan újra viszonyulnak nevelő és növendék. Nem tanulságosak a tettek. Abból, hogy valami így vagy úgy történt, nem következik, hogy ugyanúgy fog ismétlődni. Nem lehet tehát nevelés közben trenírozni, beidegezni, ügyességeket, készségeket elsajátítani vagy elsajátíttatni, sem bizonyos életkorban későbbi korokra kiképezni. Illetve: lehetni lehet, de nem magyar filozófiai indokolással. Nem lehet a múltból értékes tanulságokat meríteni, és nem lehet a jövőre érvényes törvényeket alkotni.
Karácsony Sándor: Ocsúdó magyarság
(Exodus, Budapest, 1942)