A pernye ára

Nyugat-Európában nem a lerakás, hanem az égetés a divat. A szemétbányákat felszámolják, helyükbe egymás után épülnek az égető- és hamvasztóművek, amelyeket nálunk is felépítenének egyes cégek saját költségükön. Svájcban vagy a szomszédos Ausztriában már nem lehet kezeletlenül elhelyezni a szemetet, és minden nem újrahasznosított hulladékot termikusan kell megsemmisíteni. Eközben Magyarországon európai uniós pénzekből tovább folyik a lerakók építése; jelenleg tizenkét nagy program fut, ezek összköltsége 72 milliárd forint, ebből 46 milliárdot az EU állna.
A lakosság folyamatosan tiltakozik. Hol azért, mert lerakót akarnak építeni, bővíteni a szomszédságában, hol pedig azért, mert fél az égetőktől, a levegőszennyezéstől, a mérges gázoktól. De csak keveseknek jut eszébe, hogy kevesebb szemetet termeljen. A kérdés tehát marad: lerakás vagy égetés?
Dunakeszin épp most kezdenek aláírásgyűjtésbe az emberek, hogy közös erővel akadályozzák meg egy regionális égetőmű megépítését. Nem kétséges, hogy a magát Tiszta és Élhető Dunakesziért Környezetvédő Egyesületnek nevező csoport sikeres lesz, összegyűjti a helyi népszavazás kiírásához szükséges szavazatokat. Kérdés, ez esetben mi számít sikernek. A város vezetése ugyanis évekig a szőnyeg alá söpörte a szemétkérdést, de most már nem odázhatja tovább a döntést. A Fót és Dunakeszi között lévő, Budapest kommunális hulladékát is befogadó szemétbánya ugyanis megtelt – 1995-ben még azt ígérték az építők, hogy a lerakó tíz–tizenöt évre megoldja a szemételhelyezés gondjait –, jelenleg már túltöltik. A döntéshozóknak több lehetőség közül kell választaniuk. A legkézenfekvőbb a bánya bővítése. A lerakóhelyet akkor Dunakeszi továbbra is ingyen használhatja, így a lehető legrövidebb és legolcsóbb úton szabadulhat meg szemététől. A bánya azonban büdös, a környező lakosság utálja.
Megoldás lenne távolabbi bányába szállítani el a város szemetét, ezzel azonban nemcsak a szállítás költségei növekednének, de még a lerakásért is fizetniük kellene. Több kocsi kell, nagyobb létszámú személyzet, mindez tonnánként hat-hétezer forint kiadásnövekedést jelent – mondja László Zoltán alpolgármester. Ezért természetesen a lakosságnak is többet, a mostani szemétdíj körülbelül háromszorosát kellene fizetnie. A harmadik megoldás a regionális égetőmű építése, amelyet évi százezer tonna kapacitással lehetne gazdaságosan üzemeltetni. Dunakeszi jelenleg évi tizenöt-húszezer tonna kommunális szemetet termel. Ha mellette Fót, Göd és Észak-Pest is beszállna az üzletbe, akkor összejöhetne a százezer tonna. Az égetés hátránya a melléktermék: a salak és a pernye. A salakot el kell helyezni, de az energiatermelő rész hozna nyereséget.
Az égetőmű megépítése tízmilliárd forintos beruházást igényelne, amelyből hétmilliárdot csak a biztonsági berendezésekre kellene költeni. Ezt az összeget pályázatokból ugyan össze lehetne szedni, a hárommilliárdnyi önrészt azonban a vállalkozó önkormányzatoknak kellene összedobniuk. Ilyen jó anyagi helyzetben jelenleg egyik környékbeli település sincsen.
Létezik negyedik megoldás is az olaszországi Rossanóban működő hulladékhamvasztó mintájára. Bár ezt eredetileg a környékbeli olajbogyó-maradványok – héj és mag – megsemmisítésére építették, kommunális hulladékot is fogad. A technológia, állítják hívei, környezetbarát. A szemetet menet közben válogatják, kiveszik belőle az üveget, a fémet, a műanyagot és a papírt, s a megsemmisítés során oxigén nélküli hamvasztással emésztik el a maradékot. A keletkező gázt visszafordítják a hőtermelésbe, valamint a folyamat eredményeként áram is keletkezik, amelyet eladnak. A végterméket humuszként értékesítik. A hamvasztómű évi százezer tonna szemét megsemmisítésére képes, de ötvenezernél is gazdaságosan működtethető. Ha Dunakeszi aláírja, hogy huszonöt évig az adott helyre hordja a szemetét, akkor a külföldi befektetők ingyen felépítik a hamvasztóművet.
A város önkormányzati képviselői jelenleg különböző megoldásokért lobbiznak, jó magyar szokás szerint ki ezért, ki azért. Egyesek a külvilág számára megismerhető érvek, de megismerhetetlen érdekek szerint.
A zöldek, a Hulladék Munkaszövetség szakértői sem vitatják, hogy a szemetet valahogy el kell tüntetni, és lehetőség szerint fel kell dolgozni, el kell égetni, hogy végül a legkevesebb jusson a lerakókba. Csakhogy szerintük kevés önkormányzat ismeri fel a nagy átverést a nagylelkűnek tűnő ingyenes ajánlatok mögött. A befektetők ugyanis húsz–harminc évre íratják alá az éves kvótákat meghatározó szerződéseket, tehát egy településnek akkor is fizetnie kell, ha kevesebb szemetet termel a „szükségesnél”, vagy időközben csökken a kommunális hulladék mennyisége. Vagy kifizeti a különbség árát, vagy szemetet importál. Németországban, ahol már országosan kiépült az égetőhálózat, senki nem érdekelt abban, hogy csökkenjen a szemét mennyisége, ez pedig az energia pazarlását jelenti. Még Nápolyból is visznek Németországba szemetet, hogy a mohó hulladékégetőket ki tudják elégíteni. Pedig az emberiségnek nem arra kellene törekednie, hogy minél több, hanem hogy minél kevesebb szemetet termeljen.