Aranyjegyek

Szinte csak a brókereknek, a pesti ügyvédeknek jutott föld a legutolsó fóti árverésen. A kárpótlási törvény nem tett igazságot, de azt annak idején talán egyetlen érintett sem gondolta, hogy haszonélvezői azok lesznek, akik jókor és jó helyen voltak, akik győzték kivárni az alkalmas pillanatot.

A fótiaknak összesen nyolc–tíz millió forint értékű kárpótlási jegyük maradt az utolsó, jócskán megkésett földárverésre, a fővárosi brókerek azonban csaknem százmillióval a zsebükben érkeztek. Tizennégy hektárnyi földterületnek végül 376 tulajdonosa lett. Van, akinek a visszakapott parcellája olyan keskeny, hogy biciklivel sem tudna rajta megfordulni, van, akinek csak nyolc–tizenkét négyzetméter jutott.
– Egy sírhelynyi – mondja keserűen László Zoltán, Dunakeszi alpolgármestere, aki családok tucatjait képviselte az árverésen.
A licit az egykori Alagi Állami Tangazdaság által kijelölt földterületekre folyt – erősen megkésve. A késlekedés oka, hogy 1994 óta egy fóti gazda, aki elégedetlen volt a gazdaság által kijelölt földterület mennyiségével és minőségével (a vita tizenöt hektár miatt folyt), folyamatosan fellebbezett az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnál. Az először megrendezett 1995-ös árverésen még csak a kijelölt földek harmincöt százalékát követelték a budapestiek az általuk birtokolt kárpótlási jegyek alapján, az előzetes megállapodás szerint így a helyieknek megmaradt volna a hatvanöt százalék, magyarázza László Zoltán.
A szinte reménytelen várakozással eltelt csaknem egy évtized során nemcsak a reális egyezség esélye szállt el, de sokan gondolták azt, hogy nem érdemes tovább tartogatni a kárpótlási jegyeket. A kormány is többször hirdette ki, hogy „utolsó vásárlási lehetőség”, ezért sokan döntöttek a jegyek eladása, pontosabban átruházása mellett. A törvény szerint ugyanis kárpótlási jegyet csak tőzsdén lehet értékesíteni, az ott megszerzett jegyek azonban nem fordíthatók földvásárlásra. A brókerek tehát, mivel ezt a törvény nem tiltja, meghatalmazással érkeznek az árverésre, és használják az eredeti tulajdonosok jogosultságát. László Zoltán becslése szerint 1995-ben még a jegyek nyolcvan százaléka volt a kárpótoltak birtokában, mostanra azonban megfordult az arány. Az eltelt tíz év alatt a gazdák reményüket vesztették, a brókerek azonban számon tartották, hogy hol vannak még eladatlan földek, mire érdemes a jegyeket tartalékolni.
A mostani árverésben végül is Fóton, Dunakeszin, Vácott és Márianosztrán összesen kétezer család volt érintett. Akadt közöttük olyan, aki huszonhat hold egykor elvett földjéért csak háromezer négyzetmétert kapott kárpótlásul. László Zoltán szerint a dunakesziek eleve rosszul jártak, mert a kárigényük bejelentése során nem figyeltek arra, hogy annak idején földcsere történt az alagi tangazdaság és a Duna Menti Mgtsz között. S mivel rosszul nevezték meg a földjük használóját, a kárrendezési hivatal nem vette figyelembe igényüket.
Így 2500 aranykoronányi jogos igényük helyett végeredményben csak 703-at ismertek el. A folyamat haszonélvezője a tangazdaság volt, amelyik az alacsonyabb igények után megmaradt földjét, 3300 hektárt értékesített. Még azelőtt, hogy a kárpótlás lezajlott volna. Ehhez László Zoltán szerint nem volt joga. Mindenesetre a magyar privatizáció egyik jellegzetes példája, hogy hat megyében egy nap alatt át tudták íratni az összes ingatlant. A kiárusítás bevétele 450 millió forint volt. Gépállomásostul, eszközöstül, tehenészetestül, földestül. Ennél a génbanknak is használt alagi tehenészet egymaga többet ért.
Aki közel van a tűzhöz, az jobban melegszik. A főnököknek érdekes módon nincsenek földterületeik a 2/A út mentén, egyikükét sem szabja keresztül a töltés. Az ő birtokaik másfelé vannak. A „tudatlan” gazda meg ott áll a használhatatlan, értéktelen kis parcellájával, amelyről annak idején még úgy gondolta, hogy jól művelhető föld lesz.
Soha senki nem vitatta, hogy a magyar kárpótlási törvény alkalmatlan a tényleges jóvátételre. Károlyi László, a fóti Károlyi grófok leszármazottja, aki egy évtizede visszaköltözött – igaz, albérlőként – az egykori családi kastélyba, némi malíciával meséli, hogy ötmillió forint értékű kárpótlási jegyre lett jogosult a négy örökös. A Múzeum utcai Károlyi-palota értékét például 230 ezer forintnyi kárpótlási jegyben, a fóti kastélyét hatvanezer forintnyiban állapították meg. A jegyekkel, magyarázza Károlyi László, állami vagy termelőszövetkezeti tulajdonú földekre lehetett licitálni.
Ez a fótiak esetében a Vörösmarty Tsz és az Alagi Állami Tangazdaság földjeit jelentette. A Károlyi-család, a legnagyobb egykori fóti földtulajdonos 1998-ban 17 hektár gyümölcsöst tudott megszerezni a téesz által kijelölt területekből. A perek következtében tíz évig elhúzódó kárpótlási folyamat végére, amelyben már az Alagi Állami Tangazdaság által kijelölt földtulajdonok birtoklása lett a tét, a Károlyi-családnak 850 ezer forint értékű kárpótlási jegye maradt. Károlyi László azt mondja, az egykori tizenötezer holdért cserében öt–hat hektár visszaszerzésével is elégedett lett volna. Ehelyett azonban azzal kellett szembesülnie, hogy az árverés vezetője kizárta, mert úgy ítélte meg, hogy a határozatban az ő részvételi jogosultságuk nem szerepel. A licitre ugyanis azok jogosultak, akik dokumentumokkal tudják igazolni az egykori családi földtulajdont. Mivel a Károlyi-családnak jelenleg nincs ilyen a birtokában, az örökösök által megbízott ügyvédi iroda megfellebbezte a döntést, és az eredeti iratok, tulajdoni lapok felkutatására indult.
Az állami gazdaságnak az az érdeke, hogy minél magasabb aranykorona-értékű területeket jelöljön ki kárpótlásra, mert akkor jobb minőségű, de kevesebb földet kell átadnia, magyarázza Bartos Sándor, a fóti önkormányzat mezőgazdasági és környezetvédelmi bizottságának elnöke.
Nem véletlen azonban a brókerek nagy érdeklődése. A főváros környékén még a legrosszabb földek is sokat érhetnek, a befektetők nem a gazda szemével néznek.
Egy aranykorona ezer forintot ér, és előfordult, hogy a brókerek kétszázhetvenezer forinttal kezdték a licitet, világítja meg a helyzetet Bartos Sándor, aki az árverés egyik résztvevője és egyben vesztese is. Az emberek nagyobb része azt sem tudta, mire licitál. Ócska, rossz földeket vettek abban a reményben, hogy egyszer jó befektetés lehet belőle: lakópark, ipari park, bevásárlóközpont, benzinkút. Erre ma még nem látszik remény. A rendezési elképzelésekben nem szerepelnek ilyen fejlesztési tervek. Az idő azonban nem a gazdáknak dolgozik. Ki és hogyan fogja ezeket a szétszabdalt parcellákat megművelni? – teszi fel a kérdést Bartos Sándor. Még azt sem lehet elérni, hogy a parlagfüvet kiirtsák a tulajdonosok. A pesti brókert amúgy sem a föld szeretete vezérli. Az új tulajdonos talán azt sem tudja megmutatni, mettől meddig ér a földje. Igaz, nem is igen érdekli.
Maradt azonban egy reménysugár. Mivel a Károlyi-család megfellebbezte az őt hátrányosan érintő döntést, az árverés végeredménye nem jogerős. A törvény szerint harmincnyolc napon belül meg kell hozni a fellebbezéssel kapcsolatos döntést, de László Zoltán elmondása szerint van olyan árverési fellebbezési ügy, amelyről két év óta két megye bírósága vitatkozik, és még azt sem tudták eldönteni, hogy melyikükhöz tartozik.
Jó lenne, ha a Károlyiak nyernének, mondja a dunakeszi alpolgármester, mert akkor meg kellene ismételni az árverést. Szerinte akkorra már mindenki felismerné, hogy a helybelieknek sokkal egységesebben kell fellépniük, nehogy végül pénz és föld nélkül maradjanak a spekulánsokkal szemben.