Fekete-fehér

Régebben sokkal egyszerűbb volt. Ha összegyűlt néhány havi újság-, folyóirattermés a spájzban, az ember csak összemadzagolta, és már vihette is a legközelebbi MÉH-telepre, ahol fáradozásáért cserében némi zsebpénzre tehetett szert. Sőt ha nem akarta hurcolni a csomagocskát, elegendő volt megvárnia valamelyik menetrend szerint érkező úttörőcsapat tagjait, s a lelkes kispajtások még meg is köszönték, hogy megszabadíthatják a háztartási hulladéktól.
Manapság nehézkesebb az ügymenet. Az interneten viszonylag könnyedén megtalálhatjuk a hulladékot fajtánként szortírozó telepeket, ám a magyar lakosság többsége nemhogy a világhálón nem áll neki keresgélni, de még az illetékes hivatal ingyenesen hívható zöldszámának létezéséről sem tud. Így aztán marad a közeli erdő vagy a mellékutakat övező, egykoron zöld terület.
A fővárosban évente 4,6 millió köbméter kommunális települési hulladék keletkezik. Budapest szemetének összetételét rendszeresen, évente másfél száznál is több mintavétellel vizsgálják. A felmérések eredményéből kiderül, hogy a fővárosi hulladékban magas, 15 százalék körüli a papírtartalom aránya. Sajnos a műanyagok is egyre nagyobb részarányban jelennek meg a mintákban – ez tavaly már a 18 százalékot is meghaladta –, s évek óta változatlanul a kommunális szemét egyharmadát kitevő növényi és konyhai hulladék vezeti a listát.
Papír tehát akad bőven, csak az a kérdés, mit kezdhetünk vele. A főváros hulladéktelepeit körbetelefonálva hamar kiderül, hogy az átvett papír ára az elmúlt tíz esztendőben nem mozgott együtt az inflációval, sőt ezen a téren jelentős áresés következett be. A legtöbb ajánlat kilónként öt forintról szól, csupán egy-két helyen kecsegtetnek – a fekete-fehér s a színes papírért is – egységesen hat forinttal. S ez éppen csak meghaladja a lélektani határt, a fedél nélkül élő embereket segítő szociális munkások ugyanis úgy tartják, hogy kilónként négy forint átvételi ár alatt még a hajléktalanok sem indulnak el papírt gyűjteni.
Vagyis akkor sem érdemes nyakunkba vennünk a várost a papírcsomaggal, ha a szorgos újságolvasgatás nyomán több mázsa hulladék gyűlik össze. S mivel a Makk Marci őrsre hiába várunk, a Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság (FKF) hulladékgyűjtő udvarai jelenthetnek megoldást.
A Budapesten működő hulladékudvarokat évente 40-50 ezren keresik fel. Az általában 500 négyzetméteres, elkerített, őrzött, szabvány szerint épült telephelyeken fedett konténerekkel biztosítják a „szemét” szelektív, átmeneti tárolását. Az első udvar 1996 tavaszán nyílt meg, s a tervek szerint 2008-ig összesen 35-40 telep várja majd a fővárosiak szemetét. Kialakításuk 20-25 millió, fenntartásuk pedig évi három-négy millió forintba kerül.
Meg kell adni, van látszata a millióknak. Ahogy bekanyarodunk az egyik egyenudvarba, már-már katonás rend fogad. A konténerek precízen felcímkézve mutatják, melyikük milyen célt szolgál, így a pedánsabb polgároknak még a papírhulladék szétválogatására is lehetőségük nyílik. A hulladékgyűjtő udvarok nemcsak a papírt, hanem a fehér üveget, a színes üveget, a PET palackot (ásványvizes, üdítőitalos palackokat), a fém italdobozt, sőt az elhasználódott háztartási gépeket is fogadják. Mi több, veszélyes hulladékokkal is betérhetünk, mert szárazelemet, használt sütőzsiradékot, tehát étolajat, zsírt, csomagolóanyagi fáradt olajat és elektronikai hulladékot, használt akkumulátort is átvesznek. Méghozzá térítésmentesen, ami valójában hasznos szolgáltatás, csupán le kell számolnunk a MÉH-telepek „mindenért adunk némi készpénzt” nosztalgiájával.
Ráadásul az FKF hulladékgyűjtő udvaraiban hóeltakarító eszközöket és síkosságmentesítő anyagokat – autóslapátot, vaslapátot, műanyag és fém hótolót, jégvágót, szemétszedő lapátot, vesszőseprűt, cirokseprűt, kvarchomokot –, továbbá hatvan-, illetve százliteres lombgyűjtő zsákokat és Dog tasakokat (kutyagumi-begyűjtő nejlonzacskót) is vásárolhatnak az átlagosnál zöldebb szemléletű budapestiek.
Az alaphelyzetet feltételezve – tehát hogy intenzív közéleti érdeklődésünk okán százkilónyi szemétre való újságtól akarunk megszabadulni – mégsem biztos, hogy szerencsével járunk a fővárosi hulladékudvarokban. Ezek ugyanis kizárólag az átlagos család átlagos életvitele során keletkező hulladék átvételét biztosítják. Ami – lássuk be – meglehetősen képlékeny mértékegység.
– Ha beállít tíz köteg újsággal, és látom, hogy mindegyik egyforma, mert azonos a megjelenés dátuma, akkor azt nem veszem át, hiszen nyilvánvaló, hogy nem háztartásban keletkezett mennyiségről van szó – magyarázza el az udvar ügyeletese, hogy nem is olyan bonyolult dolog az átlagos család átlagos életviteléből származó hulladéktermelés mennyiségének behatárolása. – De ha azt látom, hogy ugyan több háztartási gép is előkerül a csomagtartóból, ám mindegyiket vastag háztartási por fedi, akkor természetesen lerakhatja őket nálunk.
A hulladékgyűjtő udvarok a lakosság nyolcvan százalékának szemléletváltozásáért küzdenek – véli a fiatalember, állítva, hogy a társadalom tíz százaléka akut szemetelő, tíz százaléka pedig elszánt természetvédő, tehát valójában a két réteg közötti szürke tömeg határozza meg egy ország szemétügyi arculatát.
– Egy mázsa újságpapírral viszont tényleg gondban lennék, akárhogy is, az már több mint a háztartási mennyiség – teszi még hozzá, aztán kelet felé mutat, mert arrafelé van néhány „maszek” hulladékos.
Szóval mégsem olyan egyszerű ekkora mennyiségű folyóiratot elhelyezni, bár tavaly óta a szelektívhulladék-gyűjtő szigetek is megoldást jelenthetnének. A főváros száz pontján létesített gyűjtőszigeteken álló műanyag konténerek azonban nagyon gyorsan telítődnek, így hiába szállítják az ősszel szolgálatba állított három helyett immár hét gépkocsival a tárolóedényeket, egy-egy nagyobb lakótelepen naponta akár kétszer is lehetne fordulni.
A főváros XVII. kerületének Újlak utcai tömbházai között elhelyezett tárolóknál például a műanyag palackoknak szánt konténer bizonyul rendszeresen kevésnek. Az üdítős műanyagok ilyenkor aztán nemcsak a hulladékgyűjtő szigetet, hanem a környezetét is elborítják. A korábbinál kaotikusabb állapot azonban a legkevésbé sem szegi a környezetvédő polgárok kedvét, így gyakorta két-három konténernyi PET palack is kallódik a lakótelepen. De legalább európai szellemben: a papírtól s az üvegtől elkülönítve.