Bartolo nem értette, hogy mi a rágalom, de megkockáztatom, Basilio sem. Előbbi egyáltalán nem tudott róla semmit, utóbbi azt gondolta, hogy ki kell találni a célszemélyről mindenféle gonoszságot, precízen el kell terjeszteni, aztán majd az illető magától jól tönkremegy. Ebben kétségkívül van logika, de ez a rágalmazásnak csak afféle régimódi, parlagi fajtája, semmiféle jogi képzettség nem kell a definíciójához, és elég gyorsan tetten érhető. Az újságírók most fognak majd ráeszmélni, hogy a rágalomnak, amely Magyarországon bűncselekménynek számít, és így a büntető törvénykönyv hatálya alá tartozik, milyen különös dimenziói vannak. Mert ezúttal is a politikusok ébredtek előbb.
Tavaly március elsején hosszú riport jelent meg a Magyar Nemzetben. A cikket Torkos Matild, lapunk főmunkatársa írta. Az írás arról szólt, hogy Wekler Ferenc szabad demokrata képviselő, az Országgyűlés alelnöke ki is valójában. Torkos Matild a képviselő volt feleségének, Reisz Teréziának az információi, beszámolói és dokumentumai alapján tárta fel Wekler Ferenc életének kevéssé érdemdús mozzanatait. Reisz Terézia vastag iratköteggel, mélyen átélt történetekkel és tucatnyi tanúval bizonyította állításait. A riport megjelenésének a napján tartotta tisztújító közgyűlését a Szabad Demokraták Szövetsége, ahol Wekler Ferencet újraválasztották.
Wekler Ferenc nem kért helyreigazítást. A bíróság előtt ezt azzal indokolta, hogy a helyreigazítási procedúra lassú és nehézkes. Lehetséges. Emellett van még egy velejárója a helyreigazítási folyamatnak: az újságnak a sérelmezett állításokat a bíróság előtt azonnal bizonyítania kell. Ha tudja őket bizonyítani, akkor a médium nyert. Ha az újság csak részlegesen vagy egyáltalán nem tud bizonyítani, akkor a felperes kap elégtételt, helyreigazító cikket, pénzt, paripát, fegyvert. Ez ilyen egyszerű. De Wekler Ferenc nem kért helyreigazítást.
Wekler Ferenc büntetőfeljelentést tett, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért. Volt feleségére – aki egyben Wekler Ferenc gyermekeinek édesanyja – és a Magyar Nemzet két munkatársára, Torkos Matildra és Tarr Péterre letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte. Utóbbiak esetében a foglalkozástól való eltiltást is szorgalmazta. A két újságírót illetően Wekler Ferenc abban vélte felfedezni az aljas indokot, hogy a cikk éppen az SZDSZ tisztújításának a napján jelent meg, nem előbb, nem később. (Egyébként: és akkor mi van? Miért baj, és különösen miért aljasság, ha egy újság meg kíván buktatni egy politikust? Volt már ilyen, és lesz is ilyen.)
Az ügy Cserni János bíró elé került. Cserni János fiatal ember, de már örvend bizonyos hírnévnek. Cserni János más. Más, mint a többi bíró. Ő volt az első fecske. Ő ítélte első fokon tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre Bencsik Andrást, a Magyar Demokrata főszerkesztőjét. A sajtó megismerkedett Cserni János nevével, akinek pulpitusa elé mostanában feltűnő gyakorisággal kerülnek ellenzéki újságírók.
A büntetőeljárás folyamán Cserni János úgy döntött, hogy Reisz Terézia és a Magyar Nemzet nem bizonyíthatják állításaikat. Egyet sem, nemhogy azt a mintegy húszat, amelyet Wekler Ferenc sérelmezett. Gyorsan le kell írni, hogy a jogszabályok erre lehetőséget adtak Cserni Jánosnak. Hazánk joggyakorlata szerint ugyanis igaz állítások is alkalmasak a rágalmazás megvalósítására, így a bíró, ha jónak látja, eltekinthet az úgynevezett valóságbizonyítástól. Létezik ugyan az Alkotmánybíróság 36/1994. számú határozata, amely, érzékelve a helyzet fonákságát, úgy szól, hogy „a közhatalmat gyakorlók, illetve a közéleti szereplők tekintetében a való tények feltárását, még ha az alkalmas is e személyek társadalmi megbecsülésének csorbítására, minden esetben közérdekűnek kell tekinteni; annak mérlegelését nem lehet a büntetőügyekben eljáró hatóságra bízni”. Elég egyértelműnek tűnik, hogy Wekler Ferenc esetében, aki egyéb közéleti funkciói mellett az Országgyűlés alelnöke is, a fenti határozat telibe talál. Cserni János ezt nem így látta. Szerinte Wekler Ferenc magánemberként lett megtámadva, így az Alkotmánybíróság határozata indifferens. Bájos logikai bukfenc, hogy ennek ellenére fontos szempontnak tartotta azt a körülményt, hogy a cikk az SZDSZ tisztújító közgyűlésének a napján jelent meg. Azt is elmondta Cserni János, hogy őt nem az igazság érdekli, hanem a tényállás. A „tényállás” pedig az, hogy a magánvádló letöltendő börtönbüntetést kért a három vádlottra, akiket a bíró megakadályozott abban, hogy a Wekler Ferencre vonatkozó állításaikat bizonyítsák. Úgy tűnik, hogy a valóságbizonyítás mesterséges megakadályozhatósága volt az az indok, amely miatt Wekler Ferenc a helyreigazítási per helyett a rágalmazási pert választotta. Ilyen szabályok mellett ezt a pert Wekler Ferenc nem veszíthette el. Ilyen szabályok mellett csak súlyos vagy kevésbé súlyos ítélet születhetett. Így is történt. A bíró Reisz Teréziát és Torkos Matildot egyaránt bűnösnek találta, előbbit nagy nyilvánosság előtt aljas indokból elkövetett rágalmazás, utóbbit nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségében.
Mindazonáltal ilyen szabályok mellett nem lehet újságot írni. Mondják ezt mások is, itthon és külföldön egyaránt. Barbara Trionfi, a Nemzetközi Sajtóintézet munkatársa a Beszélő nevű folyóiratban úgy fogalmazott, hogy „a rágalmazás a közép- és kelet-európai országok többségében ma is olyan bűnvádnak számít, amelyért börtönbüntetés szabható ki, és számos újságírót ítéltek el a politikusok becsületének vagy tekintélyének megsértéséért, illetve a szakmai hozzáértésük megkérdőjelezése miatt, rágalmazásért. (…) Meggyőződésünk, hogy a rágalmazási törvényeket szabálysértésként a polgári jog körébe kell utalni, és a jogorvoslat ennek megfelelően bocsánatkérés vagy helyreigazítás szabadon választott közlése, vagy a bizonyítható károk megfizetése kellene hogy legyen.”
Ha a politikai elit felkapja ezt a módszert (és ezt a bírót), akkor gyakorlatilag érinthetetlenné válik. Ez tipikusan olyan helyzet, amelyben a média egésze került a célkeresztbe. A magyar média azonban végzetes politikai megosztottsága miatt képtelen az egységes fellépésre, pontosabban a jogszabályi környezet sürgős felülvizsgálatára irányuló elemi érdekvédelemre. Ehelyett a másik oldal most a Magyar Nemzeten, illetve a Magyar Nemzet újságíróin kacag, ez az oldal meg a másik oldal újságíróin fog mulatni, amikor majd azok ébrednek rá, hogy a Kádár-rendszerből örökölt, ám jelenleg is hatályos jogi szabályozás és a Cserni János-féle bírák kombinációja milyen visszás szituációkat tud eredményezni.
A politikusok meg majd jól szórakoznak a kacagásokon. Kormánypártiak és ellenzékiek együtt. Hiszen azt is együtt engedik, hogy az annak idején a kommunista elitet védelmező diktatórikus formulák zárványként ma is létezzenek a magyar jogrendszerben, a demokrácia és a szólásszabadság nagyobb dicsőségére.
Mert nem úgy van az, kedves Basilio mester, ahogy a Rágalomáriában dalolni tetszik, miszerint „és e rágalomnak tárgya, / ronggyá tépve, elcsigázva, / szörnyen összevissza törve, / pellengéren pusztul el…”2 A fenét. Majd az újságíró. Különösen akkor, ha igazat ír.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
