Ikerhajók

Évezredeken átívelő, több korszakból származó leletanyagot tárnak fel a szakemberek a Balaton-felvidék egyik legszebb részén, a Dörgicsei-medencében. A felsődörgicsei román kori templomtól keletre ős- és középkori település, római kori sírkerthez tartozó figurális kövek, Árpád-kori és középkori temető maradványai kerültek elő. Az ásatást a törvénynek megfelelően a telek tulajdonosa – egy magánember – finanszírozza példamutatóan.
Szépen megművelt szőlők, szántóföldek, pipacstenger. Völgybe le, dombra föl. Bukolikus, mesébe illő vidék – mondta egyszer Fernand Braudel, a franciák nagy történésze, amikor Tihanyból Pécselyen és Vászolyon keresztül tartott Dörgicse felé. Elbűvölte a táj, és figyelemre méltónak találta, hogy az egymáshoz közeli három pici faluban (a középkorban öt Dörgicsét ismertek) négy román kori templom romjai állnak ma is. Magyarországon ez nem olyan természetes, mint Itáliában vagy Franciaországban. István király törvénye szerint tíz falunak kellett egy kőtemplomot építenie. Ez a Balaton-felvidéki román kori templomsűrűség arról tanúskodik, amiről több évszázad történelmi dokumentumai is. A szőlőkkel körülvett falvaknak hajdan fontos szerepük volt, lakóik bizonyos időszakokban tehetős emberek lehettek. A folyamatosság többször megszakadt a történelem során, de azt tudjuk, hogy a területet a pattintott kőkortól kezdve lakták.
Ha Balatonfüred felől a fölső úton közelítünk a mai Dörgicsék felé, az első templomra Kisdörgicse után, a réten lelünk rá. A XII. században épült Szent Miklós tiszteletére, ma az utat szegélyező fák mögött bújik meg. A második és a harmadik – egybeépülve – a Felsődörgicsére bevezető út kanyarulatában, bal kéz felől áll, a mai evangélikus templom mögött. Valószínűleg itt épült fel az első dörgicsei román kori templom, egy birtokösszeírás már 1082-ben említi. A szakirodalomból és a környék lelkes helytörténészétől tudhatjuk, hogy a XI. századi templomot megnagyobbították. Ez magyarázza különös formáját. Északi hajója a XIII. században összeépült az új, déli hajóval, ennek oldalfalai is megmaradtak. Az ikertemplom külön érdekessége a nyugati falban elhelyezett, egy kőlapból kimetszett, görög kereszt alakú ablaknyílás. Hozzá hasonlót csak kettőt ismernek Európában, a Loire völgyében. A negyedik, a XIII. századi Boldogasszony-erődtemplom nyugati oromfala Alsódörgicse határában, a Gernye-hegyen magasodik. A XVIII. századig használt templomot a hatvanas években restaurálták a hozzá tartozó néhai kolostor alapfalaival együtt. A dombról, ahol áll, csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. A kiváló akusztikájú, gondosan ápolt helyen nyaranta koncerteket rendeznek. A környék apraja-nagyja összegyűlik itt ilyenkor, és a fűben ülve, fekve hallgatja a zenét.
A felsődörgicsei templom mögötti terület nyilvántartott régészeti lelőhely, évtizedekkel ezelőtt részben már kutatták. Itt lehetett a római kori település temetője. Erre utalnak az innen előkerült sírkövek, amelyeket több múzeumban, köztük a Nemzeti Múzeumban őriznek.
A mostani megelőző feltárást az tette indokolttá, hogy a telek tulajdonosa építkezésre készül, és biokertet akar kialakítani a területen, amihez majd mélyszántást végeztet. Vállalta, hogy milliós nagyságrendű összeggel finanszírozza a régészeti kutatást. (A törvény kötelezi erre a tulajdonosokat, illetve a beruházókat, de ők nem mindig ilyen készek a közreműködésre.)
A talajban talált szántásnyomok előző gazdasági művelés – valószínűleg szőlőtelepítés – nyomai. Eközben bolygattak meg néhány magasabban fekvő sírt, amelyekből embercsontok kerültek felszínre – ez is arra utalt, hogy itt temető lehetett.
Az ásatást Perémi Ágota, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze vezeti, s mivel több korszakhoz tartozó leletek kerültek elő, munkáját a múzeum több munkatársa, a római koros Palágyi Szilvia és a középkoros Pintér László segíti. Az eddig megnyitott szelvényekben mutatkozó falmaradványok és sírok izgalmas feladványt jelentenek a régészeknek. Pontosan meg tudták állapítani, meddig húzódott a középkori templom körüli temető, amely zsúfolva volt sírokkal. Ez nem meglepő, hiszen általánosnak mondható, hogy az egy helyben lakó népesség két-háromszáz évig ugyanoda temetkezett, erre a sírok helyzetéből is következtetni lehet. A templom körüli temető sírjainak nagy részét sziklába vájták, vagy a sziklára fektették. Leletek innen nem kerültek elő, hiszen a keresztények nem temettek halottaik mellé tárgyakat, állatokat. Megtalálták a régészek a középkori templomét megelőző kor településének X–XI. századi temetőjét is. Ennek a sírjai a lazább szerkezetű, könnyebben kezelhető barna, illetve sárgás színű talajba voltak beleásva, de itt is előfordult néhány mélyebben fekvő sír esetében, hogy elérték a sziklás altalajt, s a sírgödröt a sziklába vésték. Ebben a temetőben sok szép S végű hajkarikát – ennek a kornak ez az ékszertípus volt a legjellemzőbb sírlelete – és üveggyanta gyöngyökből készült nyakláncokat is találtak.
A XIII. századi templomtól nem messze fal húzódik, de hogy minek a fala, azt egyelőre nem tudják. Pintér László úgy gondolja, nem valószínű, hogy a templom kerítőfala volna, mert nincs íve, és a sírhelyek sem nyúlnak el odáig. A templom körüli temetőnek vélhetőleg nem kőből épített fala volt, hanem sövény vagy árok övezte, esetleg mindkettő. A ma még rejtélyes építmény valószínűleg egy késő középkori ház alapfala lehet, amely már a temető felhagyása után épült. Ha az egymással párhuzamos két szelvényt öszszenyitják, talán erről is többet tudnak meg. Előkerültek az Árpád-kori település nyomai is: házakkal, kemencékkel, távolabb pedig a késő középkori telep kőalapozású házaival.
Az ásatás néhány hétig még folytatódik. A szakemberek legalább három új szelvényt nyitnak, hogy feltárják a telekre tervezett ház, vendégház és gazdasági épületek helyét is.