Nyári kálvária a „zöld szigeten”

Megkezdődött Észak-Írországban az úgynevezett felvonulási évad, amely évtizedek óta komoly veszélyforrás a tartományban. A kisebbségi katolikus és a többségi protestáns közösség az 1998-as nagypénteki megegyezés óta viszonylagos nyugalomban él, ezért az elkövetkezendő hetek eseményeinek a békefolyamat szempontjából is komoly a tétje.

Minden 1690-ben kezdődött, amikor a boyne-i csatában Orániai Vilmos győzelmet aratott a katolikus II. Jakab király felett. Egyes észak-írországi protestánsok számára ez a történelmi esemény mindmáig ürügy arra, hogy vélt fennsőbbrendűségüket az őslakos katolikusok orra alá dörgöljék. Az emléktársaságnak álcázott Orániai Rend (OR) a több héten át zajló demonstrációkat úgy szervezi meg, hogy katolikus lakónegyedeket is érintsenek. Nem csoda, hogy menetrendszerűen összecsapásokba torkollanak a felgyülemlett indulatok. Pedig a felvonulások látszólag másról szólnak – narancssárga ruhás, keménykalapos urak lépegetnek peckesen, útjukat dobpergés és fúvószene kíséri. Az Orániai Rend jelentőségét és mozgósítóképességét mindazonáltal nem szabad lebecsülni. Tagjai közé számos közismert ember tartozik, többek között David Trimble, az unionista oldal legismertebb politikusa is. Közéleti szerepvállalása ellenére a rend korántsem kiscserkészek gyűjtőhelye. Amikor 1992-ben a protestánsok meggyilkoltak öt katolikust egy belfasti fogadóirodában, az OR tagjai felvonultak a gyilkosság színhelyén, és a szögesdrót mögötti katolikusoknak beintettek: öt-null ide.
A felvonulási évad egyik demonstrációja indította útjára az északír polgárháborút 1969-ben, amikor az OR Inaslegények nevű csoportosulása addig provokálta Derry katolikusait, amíg elpattant az a bizonyos húr. A brit hadseregnek és a helyi rendőrségnek évtizedeken át komoly fejtörést okozott a rendezvények biztosítása. London évek óta hatalmas erőket vezényel az északír városokba, a rendőrök élő falat alkotnak a masírozó protestánsok és a negyedeiket „védő” katolikusok között. Ha nem sikerül kordában tartani az indulatok, az ilyenkor szokásos forgatókönyv lép érvénybe: petárdákkal, benzinespalackokkal és kövekkel dobálják meg a rendőröket, akik vízágyúkkal és gumibotokkal válaszolnak.
Régebben a két nagyváros, Belfast és Derry számított a legforróbb helyszínnek. Az utóbbi esztendőkben Drumcree és Portadown a két „kiválasztott” település – mindkét helyen pattanásig feszülnek az indulatok nyáridőben. A rendőrség mindkét közösséget megpróbálja féken tartani, de inkább a militáns protestánsok számítanak bajkeverőnek. A rettegett IRA már régóta távol tartja magát a felvonulási évadtól, helyette az unionista fegyveresek mozgolódnak, igaz, ők is leginkább a rendfenntartókkal csapnak össze. Olaj a tűzre, hogy az úgynevezett Felvonulási Bizottság sorra megtiltja az OR tagjainak, hogy a drumcree-i templomban tartott istentiszteletet követően áthaladjanak a katolikusok lakta portadowni Garvaghy úton. Ha ez az idén is bekövetkezik, az összecsapások máris borítékolhatók.