A szenny öl. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) legutóbbi jelentése szerint csupán a szennyezett levegő évente 13 500 négyévesnél fiatalabb európai gyermek haláláért felelős. Nem a fejlődő világ elöregedett technológiája miatt szennyezett levegő az oka a majd kisvárosnyi csöppség elvesztésének, hanem itt, e mindenki által fejlettnek hitt földrészen, az egész világ kulturális bölcsőjében hal meg naponta csaknem negyven gyermek.
A kommunizmus nem volt a környezetvédelem élő példája, de szelídebb változata, a szocializmus sem szerzett benne sok dicsőséget. Ezzel az örökséggel lépett be Kelet-Európa alig három hónapja a huszonöt tagállamúvá duzzadt európai közösségbe. A nyugatiakhoz alkalmazkodó törvények megszülettek ugyan az uniónak ezen a felén is, ám ahhoz, hogy a volt keleti tömb államait a környezetvédelem terén pusztán csak közelítsük a nyugati normákhoz, szédületes összegű beruházásra lenne szükség. Az EU környezetvédelmi szabályainak megfelelő hazai szint eléréséhez szükséges összeget a szakértők 2500 milliárd forintra, mintegy tízmilliárd euróra teszik. Az irdatlan összeg több mint egyharmadát a települések szennyvízelvezető rendszerének kialakítására, korszerűsítésére kell fordítani. Az újonnan belépett volt szocialista államoknak 50–80 milliárd eurót juttat az unió 2006 végéig környezetvédelmi célokra. Ez a környezetvédelmi költségvetés tíz százaléka.
A térség környezetvédelmi felzárkóztatásának végső határidejeként 2017-et jelölték meg Brüsszelben, számos ország a legkülönbözőbb területeken kapott átmeneti mentességet. A tennivalókra nem is árt egy kis haladék, ugyanis a mienknél jobb gazdasággal rendelkező országok is belerokkannának abba, ha máról holnapra kellene felzárkózniuk Európa fejlettebb feléhez a környezetvédelemben. Ám mégiscsak jó, hogy Brüsszel meghatározza azokat az időpontokat – ezek főként az évtized utolsó esztendeiben jönnek el –, amelyekre meg kell felelnünk a nyugat-európai normáknak.
A kockázatok társadalmában és korában élünk, egyre gyakrabban támad olyan érzésünk, hogy mindenütt fenyegető veszélyek leselkednek ránk. Mi a közös a csernobili radioaktív felhőben, az egyre félreérthetetlenebb jeleket adó klímaváltozásban, a génkezelt élelmiszerekben, a fejünket a rádiótelefonból ért sugárzásban, a kergemarhakórban és a kipusztíthatatlanságáról egyre hírhedtebbé váló madárinfluenza-járványban? Tudósok, szociológusok, pszichológusok hada figyelmeztet naponta, hogy világunk a technikai fejlődés eredményeképpen egyre több új – valós és képzelt – veszélyt szül. A fejlődés nevében olyan új találmányok, eljárások kapnak polgárjogot, olyan iparágak, fogyasztási cikkek jelennek meg, amelyeknek a hatásai hosszú távon katasztrofálisak lehetnek az emberi fajra és közvetlen környezetére. Az egyén vagy mit sem tud erről, vagy képtelen védekezni ellene. Az ipari társadalom tragikus méretű környezeti ártalmainak gondolata a hetvenes években merült fel Németországban, és nagyban hozzájárult a zöldmozgalmak kialakulásához, illetve világméretű elterjedéséhez. A veszély felismerői azt tanácsolják az emberiségnek, hogy rendkívül óvatosan bánjon az általa eddig nem ismert, még nem alkalmazott technológiákkal, a beláthatatlan bajokat rejtő eljárásokkal.
Jó három évtized múltán a környezetvédelem a nyugati országokban olyan szintre jutott, hogy felmerül a fent említett „óvatossági elv” alkotmányban való rögzítése. Miért ne szólhatna egy fejezet a környezetvédelemről az alaptörvényben csakúgy, mint ahogy az 1789-ben elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozatának tézisei, amelyek visszaköszönnek nem egy állam alkotmányából? – vetették fel az ötletet francia alkotmányjogászok. Az uniós törvényekbe is beépült az „óvatossági elv” több eleme, így az 1992-es maastrichti megállapodásban vagy a 2001-es nizzai szerződésben is szerepel. Az Európai Bíróság jó néhány ítélete szintén hivatkozik az Európai Unió által megerősített nemzetközi szerződésekre.
Jacques Chirac francia köztársasági elnök javaslatára, amelyet a két évvel ezelőtti választási kampány idején fogalmazott meg, Párizs épp ezt a fejezetet a napokban építette be az alkotmányába. 2002 őszén megalakult az a húszfős „vének tanácsa”, amelynek meg kellett fogalmaznia az „óvatossági elv” mibenlétét: meghatározni a környezet védelmét mint a nemzet egyik létérdekét. Az első üléseken azonban villámgyorsan kiderült, milyen homlokegyenest eltérő elképzelésekkel érkeztek a tanácsba a neves és elismert személyiségek. A „vének” közötti nézetkülönbségek oly hatalmasak voltak, hogy csak két változatban tudták előterjeszteni az elnöknek ajánlásaikat. Az egyik változat tartalmazza az „óvatossági elvet”, a másik viszont meg sem említi. Az államfő az első variáns mellett döntött, s az igazságügy-minisztérium egy év alatt a megfelelő jogi formába öntötte az alkotmánymódosítás-tervezetet, amelyet egy hónapja elfogadott a francia nemzetgyűlés.
Nemcsak a „vének tanácsában”, hanem a pártokban és a tudományos testületekben is ellentétesen ítélték meg a kérdést. Mi lehet ennek az oka? Az „óvatossági elv” ellenzői között ott találunk nagyiparosokat, de a tudomány képviselőit is. Ők az elv szentesítése ellen harcoltak. Azzal érveltek, hogy a mindeddig nem bizonyított veszélyekre hivatkozva számos pert zúdíthatnak a gyártók nyakába, ezzel fékezve a gazdaság előrehaladását. A vállalkozók országos szövetségének elnöke egyenesen a hazát veszélyeztető rejtett lehetőségről szólt. A biztosítók is nyugtalankodtak, ugyanis nekik kellene felelniük anyagilag a valós vagy a jövőben esetlegesen bekövetkező károkért. Tavaly tavaszszal a tudományos akadémia véleményt tett közzé az alaptörvény-tervezet e szakaszának „perverz hatásairól”. Az akadémikusok szerint bármely tudományos kísérlet sorsa a közvélemény ilyen vagy olyan megítélésétől függhetne, s ez drámai következményekkel járhatna az ország jövőjét illetően. Kinek, minek van legnagyobb hatása a közvéleményre? A sajtónak. Nehogy a mindenhol kotnyeleskedő, de semmihez sem értő újságírók döntsék el a szakértők helyett, hogy mely kísérleteket kell lefolytatni! – kiáltottak fel a dühüket alig palástoló tudósok. „Olyan körülmények között kellene dolgoznunk – hangoztatja a francia tudományos élet több kiemelkedő személyisége –, mintha rendkívüli állapotban élnénk.”
Persze a környezetvédők oldalán teljes volt az egyetértés abban, hogy az „óvatossági elvet” az alaptörvényben kell rögzíteni. A tudósok egy csoportja is mögéjük állt, akik szerint a környezetvédelmi elv alkotmányos rögzítése nemcsak hogy nem fékezi, hanem ellenkezőleg, serkenteni fogja az olyan jellegű tudományos kutatást, ahol meghatározható a különböző személyek felelőssége.
És még nem is beszéltünk arról, hogy ki felel az alaptörvény alkalmazásáért. A környezetvédelem, a parlament, a bíróság, a helyi hatalom vagy talán az állampolgárok szabad szerveződései? Mindeddig nincs válasz erre a kérdésre sem, még az alkotmánymódosítás törvényerőre emelését követően sem. Ki gondolta volna, hogy környezetvédelmi kérdések ilyen mélyen fel tudják kavarni a francia társadalmat!
Az egyértelmű válaszadásra egyre nagyobb szükség lenne. Dominique Belpomme francia rákkutató állítása szerint a mai rákos megbetegedések 60-70 százalékát környezeti tényezők okozzák. A neves orvos szavai megdöbbentők: „Mi már más betegségektől szenvedünk, mint őseink száz, kétszáz évvel ezelőtt. Ezek a kórok nem vezethetők vissza természetes okokra. Ezek az ember közreműködésével jöttek létre.”
Magyar mentesség
Hazánk a csatlakozási tárgyalások során átmeneti engedményt kapott Brüsszeltől néhány fontos környezetvédelmi követelmény teljesítésére. Ezek között 2005. december 31-ig mentességet kaptunk az összes csomagolási hulladék legalább 50 százalékos hasznosításának, illetve az üveg és műanyag csomagolóanyagokból keletkező hulladékok legalább 15 százalékos újrafeldolgozásának követelménye alól. Az átmeneti időszak elsősorban a lakossági szelektívhulladék-gyűjtés megszervezéséhez szükséges.
Egyes hazai berendezéseknél – a technológiák korszerűtlen színvonala, a füstgáz tisztításának és az égetési technológia folyamatos ellenőrzésének hiányosságai miatt – az EU-követelmények csak korszerűsítéssel vagy teljes kicseréléssel teljesíthetők. Erre 2005. június 30-ig kaptunk átmeneti mentességet.
A szervesanyag-felhalmozódás (például algásodás) miatt veszélyeztetett területekre 2008. december 31-ig, a tizenötezer lakosú települések környezetvédelmi gondjainak előírásszerű megoldására 2010. december 31-ig, a kétezer–tizenötezer közötti lélekszámú helységeket illetően 2015. december 31-ig, illetve – így a hivatalos megfogalmazás – a négyezer vagy annál nagyobb lakosegyenértéknek megfelelő kibocsátású, meghatározott üzemekkel kapcsolatos követelmények teljesítésére 2008. december 31-ig kaptunk átmeneti mentességet, mivel az irányelv végrehajtásának nagy összegű beruházásait az ország csak hosszabb távon képes teljesíteni. Magyarország a feladat megoldására szennyvíz-elvezetési és -tisztítási megvalósítási programot dolgozott ki.
A nagy tüzelőberendezések légszennyezőanyag-kibocsátásának korlátozására mindössze a 2004. december 31-ig terjedő időszak áll rendelkezésünkre a technológia fejlesztésére mind az energiaipari, mind az energiaiparhoz nem kapcsolódó szektorban, például a cukorgyárak esetében.
