Nem engedhetjük, hogy a vidéki Magyarország a rendszerváltás és az uniós csatlakozás vesztese legyen” – ezzel a mondattal kezdődik Glatz Ferenc akadémikus, a nemzeti föld- és vízgazdálkodással foglalkozó stratégiai bizottság elnökének egy hete közzétett felhívása, amely a Párbeszéd a vidékért címet viseli. A Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke „együtt gondolkodásra” hívja fel a politikusokat egy új, ciklusokon átívelő vidékpolitika kidolgozásáról, mondván, „mind a hagyományőrző konzervativizmus, mind a vállalkozást ösztönző liberalizmus, mind a társadalmi esélyegyenlőségért küzdő szociáldemokraták” megtalálhatják tennivalójukat ebben a halaszthatatlanná vált munkában. Glatz Ferenc nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy asztalhoz ülteti a parlamenti pártok képviselőit.
– Nem a politikával van baj, hanem azzal, ha a szakkérdéseket is alárendelik a pártpolitikának, a pártpolitikai érdekeknek. Ez sajnos rányomta a bélyegét az elmúlt évek vidékpolitikájára is. De ez nem csak magyar jellegzetesség. Több mint 13 éve veszek részt különféle európai munkabizottságokban, és látom, tapasztalom, hogy a pártpolitika és a szakszerűség kívánatos egyensúlyának megteremtése mindenhol nehéz. Azt én például nem látom gondnak, hogy a mindenkori ellenzék kritizál, hiszen ez a dolga. A gond az, hogy elsikkadnak a hoszszú távú stratégiai szempontok. De ez is európai betegség… Amikor az Akadémia elnöke lettem 1996-ban, azt mondtam: legyünk a nemzet tanácsadó testülete, amely a hosszú távú kérdésekkel foglalkozik, és figyelmezteti a pártpolitikusokat mind a lehetőségekre, mind a veszélyekre. Most, hogy az Akadémián továbbra is a stratégiai kutatásokat vezetem, látom, hogy milyen meglepetésekhez, „idegeskedéshez” vezet, ha mégis stratégiai kérdésekkel kerül szembe a politika. A mostani gazdatüntetés pozitív hozama, hogy végre a hosszú távú kérdésekre terelődik a figyelem: arra, hogy ki kell mozdulni a belvárosból ahhoz, hogy eredményes országos politikát csináljunk. Mezőgazdaságban, egészségügyben, művelődésben egyaránt – szögezte le az akadémikus.
Glatz Ferenc mint meggyőződéses civil arra vállalkozott, hogy összetoboroz egy részben kutatókból, részben gyakorló gazdászokból, részben pedig civil szervezetek képviselőiből, polgármesterekből, falugazdászokból álló csapatot. Ennek a feladata, hogy megfogalmazza az új vidékpolitikai alapelveket, de immár nemcsak a stratégia, hanem a megoldások szintjén. Mint mondta, jelenleg is vannak különféle vidékfejlesztési programok, de az ő tapasztalatai szerint azok nem eléggé rendszerszintű szemlélettel készültek. Ugyanis a vidék problematikájában minden mindennel összekapcsolódik, ahogyan az agrárium sem szűkíthető le csak élelemtermelésre. Az élelemtermelés és a környezetgazdálkodás gondjai csak egymással összefüggésben oldhatók fel: – Ha nincs jó állattenyésztés, nem lehet feletetni a szemes terményt, és nincsenek gondozott kaszálók. Ha nincsenek kaszálók, tönkremennek a domboldalaink. Nálunk, Zebegényben 1990 előtt több marhatenyésztő élt. Én is vásároltam tőlük a tejet, a friss borjúhúst. Akkor lekaszálták a réteket, csodálatos volt a Börzsöny. Most nincs egy gazda se, és az unokáimat nem tudom kivinni hozzánk a parlagfű miatt, mikor virágzik. De ne feledjük el: a vidék nem azonos az agráriummal. Ugyanakkor az agrárium nem azonos csak az élelemtermeléssel, abba beletartozik a környezetgazdálkodás is. És egyik sem létezhet vidékfejlesztési koncepció nélkül. Hiszen megfelelő infrastruktúra, informatikai háttér nélkül nincs se jól működő agrárium, se környezetgazdálkodás. Ha nincs falusi iskolarendszer, nincsenek munkahelyek, nincs megtartó erő. A gazdatüntetés azt is megmutatta, hogy hiányzik az egységes vidékfejlesztési koncepció. Az ország 40-50 százalékát kitevő vidék gondjaival végre tartósan, rendszerszerűen kellene foglalkozni, országos, sőt Kárpát-medencei, mondhatjuk úgy is, európai horizonttal. Ez viszont nem megy úgy, hogy négyévente – ha új politikai erő kerül hatalomra – lenullázzuk mindazt, ami addig történt.
Glatz Ferenc elmondta: az új vidékpolitikai program kimunkálásában számít a természet- vagy éppen társadalomkutató értelmiségiek, a helyi közösségek igazgatásában dolgozó szakemberek, valamint a szociálisan elkötelezett egyházi személyek közreműködésére. Mint fogalmazott, a vidékpolitika nem tárcaügy, hanem olyan alapvető szemléletmód, ami a kormányzati politika egészét meg kell, hogy határozza.
A tervek szerint megfogalmaznak egy vidékchartát, és még a nyári parlamenti szünet előtt le fogják tenni a javaslataikat a kormányzatnak. – Én most arra a sokak által lehetetlennek ítélt feladatra vállalkoztam, hogy egy asztalhoz ültetem a különféle pártok képviselőit, hogy fogadjanak el egy vidékfejlesztési törvényt, ami legalább 2013 végéig kötelező érvénnyel, a pártpolitikai változásoktól függetlenül meghatározza a magyar vidékpolitikát. A pártok vállaljanak kötelezettséget, hogy végrehajtják azt. Bízom benne, hogy sikerül, mert hatéves akadémiai elnökségem alatt meggyőződtem róla: a Fideszben, az SZDSZ-ben, a szocialisták között és az MDF-ben is nagyon sok távlatosan gondolkodó, okos politikus van. Mindegyik oldalon találni olyan embereket, akik az ügyet nézik, akik a szakmájukat szeretik, akik képesek túllépni azon a korláton, amit a pártpolitika szükségszerűen jelent. Ez a szemlélet garantálhatja a vidék megmaradását. Nem szabad elfelejteni: ha gazdag a város és szegény a vidék, akkor az egész közösség teljesítőképessége csökken. Glatz Ferenc rámutatott: beláthatatlan veszélyeket hordoz, ha a városiakat szembeállítják a vidékkel. Ugyanis a sors közös, kezdve attól, hogy a városi ember jó minőségű, vagy olcsó, de silány élelemhez jut-e, hogy ki tud-e menni a természetbe regenerálódni testben-lélekben.
– Az informatika, az egész termelési infrastruktúra oda hat ki, hogy a kulturális és a gazdasági hatalom rendkívüli módon koncentrálódik a megalopoliszokban – mint például Londonban, Párizsban, Budapesten. A vidék mindenhol lemarad az életminőségben. Éppen azért döntöttek úgy az európai kormányok, hogy a vidék kultúra- és népességmegtartó erejének növelése, a természeti környezet megóvása elsőbbséget élvez. A tőke szabad áramlását nem lehet akadályozni, de ellensúlyozni lehet a hatásait. Azt is tudják, hogy a tőke érdeke is az, hogy a társadalom, amibe befektet, kiegyensúlyozott legyen. Ezért mindenhol, Angliában, Németországban, Franciaországban is aktív vidékfejlesztés folyik. Én azt sürgetem, hogy nálunk is így legyen. Isten ments, hogy a befektetőket elriaszszuk, hiszen a magyar mezőgazdaság tőkehiányos, de ellensúlyozzuk a tőke káros hatásait. Olyan okos költségvetési politikára van szükség hosszú távon, ciklusokon átívelően, ami világos preferenciákat fogalmaz meg a vidékfejlesztéssel kapcsolatban, és elsőbbséget ad a vidéki támogatásoknak – közvetve – például vállalkozásösztönzés terén – és közvetlenül is. A vidék már rég nemcsak paraszti közösséget jelent, hanem iparosok, tisztviselők, értelmiségiek lakhelyét, közösségeit is, s ezek egymásra épülnek. Ha elvándorol a paraszt, nem lesz a fogorvosnak páciense, a tanárnak diákja, és ők is elvándorolnak… Kiürül a vidék. A gondokat nem lehet egyszerű technokrata szemlélettel orvosolni, hogy építsünk utat és az majd automatikusan idevonzza az embereket, az infrastruktúra fejlesztése önmaga korántsem hordja magában azonnal és automatikusan a közösség jobblétét, fejlődését. Az egyetlen lehetőség a „paraszt-polgár” réteg megteremtésének, újjászületésének segítése vállalkozást segítő akciókkal – ez lenne a megoldás a vidék gondjainak tartós orvoslására. Ezt a megállapítást sokan nem veszik jó néven tőlem, de én elszánt „borsóhányó” vagyok, és bízom benne, hogy a falak egyszer megrepednek – fejtette ki Glatz Ferenc, aki elmondta, Darányi Ignácot azért tartja a legnagyobb agrárminiszternek, mert világosan látta: a „polgár-paraszt” réteg „kitermelése” megfelelő birtokpolitikát, infrastruktúrát, hitelkonstrukciókat, piaclehetőséget, és nem utolsósorban iskolarendszert, gazdaiskolázást kíván, és ezeket az előző századfordulón erős kormányzati politikával meg is teremtette. Ironikusan tette hozzá a tanár úr, hogy az erről szóló dolgozatait elküldi politikus kollégáinak, bízva abban, hogy ötleteket meríthetnek belőle:
– A „polgár-paraszt” több lábon állt, tökéletesen tisztában volt a piac törvényeivel, a helyi termelési adottságokkal, fogyasztási és értékesítési szövetkezetekbe tömörült. Nos, ezeket a paraszt-polgárokat tették tönkre 1949 után egy félresikerült gazdasági koncepció alapján. És utána jött a negyven év kitérő, most éppen az a legnagyobb baja a magyar gazdának, hogy nem hiszi el: a szövetkezet nem azonos a téesszel, nem az ördögtől való találmány, hanem egy Nyugaton kitűnően működő rendszer, ami éppen a gazdálkodók konkrét érdekeit szolgálja – hangsúlyozta Glatz Ferenc.
– Tájékozódtam a minisztériumban is, a gazdák követelései jogosak. Meg kell kapniuk a 25 százalékos uniós támogatást és a 30 százalékos nemzeti önrészt is. Ha decemberre ígérték, akkor bizony decemberben. És akkor még itt van ez az áfa-visszatartási cirkusz is… Megértem az embereket, hogy fel vannak háborodva. A mezőgazdaságban éppúgy tervezés van, mint a termelés más szféráiban – és az, hogy valaki márciusban még ne tudja, mire számíthat, az egyszerűen elképzelhetetlen. Ez nem ellenzék és kormánypárt kérdése, ez szakkérdés. Elfogadom, hogy a késlekedés egyik oka, hogy sok nyomtatvány rosszul volt kitöltve, tény az is: európai mércével a magyar agrárnyilvántartás létszáma nevetségesen alacsony. De a magyarázat és az értékelés két dolog. El lehet fogadni a magyarázatot, de attól a helyzet értékelése még nem változik. Sürgősen meg kell oldani a problémákat.
Annak a felvetésnek a kapcsán, hogy az agrárpolitika a nagybirtokos lobbicsoport érdekérvényesítési törekvései mentén sodródik, pillanatnyilag az európai reformmal menetelünk szembe, Glatz Ferenc kifejtette, az agrárium érdekérvényesítési képességeit erősen korlátozta, hogy a szervezetek elaprózottak voltak, nem tudták megfogalmazni, egyeztetni kérdéseiket. Most viszont, a gazdatüntetés során egy új, agrár-érdekérvényesítési fórum is megszületett.
– Sokakkal beszéltem innen is, onnan is, és a legtöbb visszajelzés arról szólt: most tárgyalnak azokról a kérdésekről, amelyekről egy éve, öt éve, vagy akár tíz éve kellett volna. Most egy sor olyan kérdés került napvilágra, ami nem volt eredetileg a gazdatüntetés tárgya. De ettől nem kell idegesnek lenni. Ennek a széles körű szakmai egyeztetésnek, ami most teljesen spontán módon jött létre, mindig működnie kellene. Folyamatosan, éppen azért, hogy a gazdáknak ne kelljen az utcára vonulniuk. Egyébként a gazdatüntetések Európában mindennaposak, csak ott nem feltételezik a másikról, hogy rosszindulatú. Nekünk sok kitűnő szakemberünk van, de valahogy mégsem jön ki az egészből semmi. Ezen az állapoton szeretnénk segíteni a szellemi erők összefogásával. A javaslatcsomag konkrét lesz, kitérnek többek között a Homokhátság, a Balaton, a Nyírség, a Dél-Alföld gondjaira, ivóvíz-ellátási problémákra – mondta Glatz Ferenc.
Gondolkodni van min, hiszen – ahogy az akadémikus felhívta rá a figyelmet – 2015-re népességrobbanást prognosztizálnak a világban, reális lehetőség, hogy az eddig felesleget termelő uniós mezőgazdaság terményei eljuttathatók lesznek az élelemhiánnyal küzdő távolabbi régiókba, így a termőterületek, a mezőgazdaság értéke, jelentősége a nem is olyan távoli jövőben alapvetően megváltozik. A különlegesen jó adottságokkal rendelkező Kárpát-medence szerepe is átértékelődhet. A kis- és középméretű gazdaságok tönkremenetele, a megabirtokok térhódítása, a magyar vidék dél-amerikanizálódásának veszélye kapcsán Glatz Ferenc elmondta: veszély van, de a helyzet nem olyan sötét:
– A legnagyobb gond az, hogy a fenntartható fejlődés erkölcsi és ökológiai alapjait már kitalálták tudományosan, de az ökonómiai alapja még nincs kész. Ez világprobléma. De mi, akik egy átalakuló társadalomban élünk, ennek hiányát sokszorosan érezzük. Ezért szükséges, hogy a különféle koncepciókat ütköztessük, e nélkül nincs kibontakozás…
Glatz Ferenc úgy véli, bár vesztettünk időt, de még nincs késő. Az uniós csatlakozással megnyílt lehetőségeket okosan kihasználhatjuk, hogy egy élhető világot teremtsünk. Ehhez azonban túl kell lépni a pártpolitikán. Ha nem tesszük meg, tényleg jöhet a baj.
Glatz Ferenc 1941. április 2-án született Csepelen. A ferencvárosi Fáy gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE bölcsészkarán folytatta tanulmányait. 1968-ban a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében kutató, 1988-tól az intézet igazgatója lett. 1989–90-ben a Németh-kormány művelődési minisztere. 1990-ben megszervezte az Európa Intézetet. 1996-tól 2002-ig az MTA elnöke. Jelenleg többek között a stratégiai kutatások programbizottságának és programtanácsának elnöke, és a Földhasználati és Vízgazdálkodási Stratégiai Nemzeti Bizottság elnöke. Díjai: Österreichische Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst (1990, I. fokozat), Széchenyi-díj (1995), Kisebbségekért Díj (1996), Herder-díj (1997), Interfaith Gold Medallion (1998), Olasz Köztársaság Elnöke Ezüst Érem (2003), Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztje (2003), Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat, 2004).
