Hogyan kezdődött a Kereszténydemokrata Néppárt újjáélesztése, és önnek ebben milyen szerepe volt?
– A párt szervezése két úton indult el. A Barankovics-párt (Demokrata Néppárt) volt képviselői, Keresztes Sándor, Ugrin József és Matheovits Ferenc már 1988-ban foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy felélesszék a pártot. Keresztes Sándor akkor az Új Ember szerkesztőségében dolgozott, de újságíróként ott volt Giczy György és Tóth Sándor is. Tehát Keresztes Sándor irányításával elkezdődött valami. Ugyanebben az épületben Goják János teológiaprofesszor, a Magyar Kurír című egyházi lap főszerkesztője szervezte a pártot velem és Rosdy Pállal. Eldöntöttük, hogy gyorsan cselekszünk, de Keresztes Sándor óva intett bennünket, hogy nem kell semmit elsietni, csak megfontoltan lépjünk. Tény, a Kereszténydemokrata Néppárt a történelmi pártok közül a legkésőbb jelentkezett a nyilvánosság előtt, az összes többi párt már zászlót bontott, szervezte a párttagokat, csak mi tétlenkedtünk. Keresztes azt is mondta, várjunk még, mert nem egyeztetett Pozsgayval. Tiszteltem, becsültem Pozsgay Imrét, de nem értettem, miért kell nekünk vele egyeztetni. Végül is Grigássy Lászlóval 1989. június 23-ára, a Nagy Imre temetését követő szombatra meghirdettük a KDNP országos zászlóbontó, tagtoborzó nagygyűlését.
– Közben tagja volt a Magyar Demokrata Fórumnak.
– Horváth Bélával az I. és XII. kerületi MDF alapítói voltunk. De amikor nyilvánosságra hozta a Magyar Demokrata Fórum a népnemzeti, keresztény, liberális programját, én már akkor eldöntöttem, hogy inkább a KDNP-ben politizálok, mert ott egyértelműbb lesz a kereszténydemokrata, keresztényszociális vonal.
– Mi történt a zászlóbontásnál?
– A nagygyűlést Keresztes Sándor és Füzessy Tibor meg akarta akadályozni, túl korainak tartották. A meghívókat magam gépeltem, és Magyarország öszszes nyugati nagykövetének elküldtem. Ezek után a követségi gépkocsik sofőrjei megkerestek válaszlevéllel Alsóhegy utcai lakásomban, hogy a nagykövet urak elfogadták meghívásunkat. Természetesen nem akartuk az idős keresztény politikusokat kihagyni, hanem csak gyorsítani szerettük volna az eseményeket. A KDNP országos nagygyűlésén, a József Attila Gimnáziumban (cisztercita gimnázium) felszólalt Keresztes Sándor, Ugrin József és Matheovits Ferenc, de a politikai programbeszédet én tartottam.
– Mi volt politikai programbeszédének a lényege?
– Az, ami a keresztény állameszme lényege, és egyetlen mondattal meghatározható: bonum commune, azaz a közjó megvalósítása. Elmondtam, hogy a kereszténység vállalása semmi esetre sem azt jelenti, hogy bármelyik egyház pártja lennénk. Tevékenységünket és programunkat a keresztény világnézetre építjük. Pártunk demokrata jelzőjénél rámutattam, hogy célunk a valódi reformok és igazi demokrácia elérése az egyenlő esélyek megteremtésével. A néppárt fogalmáról kifejtettem, hogy a kereszténydemokrácia politikai szervezete nem kíván osztály- vagy rétegpárt lenni. A nép egészének a javát akarjuk szolgálni. Végül kijelentettem, hogy a Kereszténydemokrata Néppártnak a konstruktív ellenzékiséget kell vállalnia. Meg kívánjuk őrizni a magyar kereszténydemokrácia integritását, önálló arculatát.
– A rendszerváltókkal történt előző beszélgetéseimben is többször visszatérő gondolat volt, hogy az újonnan induló pártokba jócskán befészkelték magukat a pártállam ügynökei. Önök ezt ki tudták szűrni?
– Hogyan és mivel? Mindenesetre Keresztes Sándornak felhívtam a figyelmét arra, hogy addig rendben van, amíg régi Barankovics-pártiak csatlakoznak a KDNP-hez, de amikor újak szeretnének felvételt nyerni, talán meg kellene nézni, honnan jönnek, kik ők. Akkor derült ki Füzessy Tiborról, hogy még aktív csoportvezető ügyész a Legfőbb Ügyészségen. És oda akkor vették fel a Szénási-időszak alatt, amikor engem még kazánfűtőnek, de portásnak sem alkalmaztak volna ugyanazzal a diplomával és papírokkal.
– Ezzel mit akar mondani?
– Nem szeretnék pereskedni…
– Később, a parlament második ciklusának végén derült ki Keresztes Sándor ügynökmúltja. Ez hogyan érintette?
– Nincs jogom elítélni Keresztes Sándort. Azt viszont nem értem, miért vágyott a legmagasabb pozíciókba. De hagyjuk… Kezdetben a pártunk megszervezése is gyermeteg volt. A szervezőbizottság általában különböző szállók halljában találkozott. Füzessynek volt autója, mindig gépkocsival érkezett, és a tárgyalás után ő vitte haza Keresztes Sándort Budafokra. Ezzel olyan érdemeket szerzett Sanyi bácsinál, hogy rögtön a jobbkeze lett. Mondogatta Sanyi bácsi: azért szeretem Tibort, mert olyan nyugodt. Többen viszont azt gondoltuk a rendszerváltás hajnalán, hogy itt nem elsősorban nyugalom kell egy keresztény gyökerekkel rendelkező párt újjáélesztésénél, hanem dinamikus szervezés, programalkotás. A tagfelvételeknél mindent a KDNP első elnöke, Keresztes Sándor döntött el. Ennek más következménye is volt. Amikor az első szabad választáskor huszonegy mandátummal – hét százalék – bejutottunk az Országgyűlésbe, csak azért lett ilyen kevés képviselőnk, mert öt megyében nem tudtunk jelöltet állítani, vagyis a választókörzetek huszonöt százalékában nem voltunk jelen. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bár én voltam a kampányfőnök, de Keresztes Sándor elvette tőlem a szervezést, és Füzessy kezébe adta a jelöléseket.
– A keresztény egyházak segítettek a választás sikerében?
– Nem vagyok híve, hogy az egyházak politizáljanak, de természetüknél fogva orientálták a választókat. Főként a papság legalsó rétegei, a vidéki plébánosok, káplánok segítettek sokat. Ezt természetesnek vettem.
– Minek alapján kötöttek kormánykoalíciót az MDF-fel és az FKGP-vel?
– Nagyon jó kapcsolatunk volt a Magyar Demokrata Fórummal, különösen Antall Józseffel. De a legfőbb bajnak azt tartottam, hogy a választási győzelem előtt nem volt programegyeztetés, nem volt megállapodás, nem volt szerződés. Keresztes Sándornak ugyan az volt a követelése, hogy a két párt vezetője, ő és Vörös Vince, a kisgazdák elnöke államminiszter lehessen. Erre Antall minden sértő szándék nélkül annyit mondott, hogy nem nevetteti ki magát Európa előtt.
– Gyakorlatilag a KDNP úgy ment a koalícióba, hogy nem volt szerződése?
– A jobboldali győzelem után már változott a helyzet. A koalíció kérdése a KDNP választmánya és intézőbizottsága elé került. Az elnök végig azt hajtogatta, hogy támogassuk kívülről a koalíciót, miután nem ő kapta meg az államminiszterséget. Végül úgy döntöttünk, hogy részt veszünk a koalícióban. Kaptunk egy miniszteri tárcát, Surján László lett a népjóléti miniszter. Nem sokkal később Surjánt pártelnökké választottuk, Keresztes Sándor pedig nagykövet lett a Vatikánban.
– Ezek voltak a rendszerváltás első mozzanatai. A KDNP mit tudott érvényesíteni programjából?
– A kereszténydemokratákat szürke pártnak nevezték, ennek ellenére határozott álláspontja volt három témában. A köztársaságielnök-választásnál szerettünk volna ragaszkodni ahhoz, hogy a nép válassza meg a köztársasági elnököt. Ne pártpaktum, elitpaktum következménye legyen, hogy ki lesz a Magyar Köztársaság elnöke.
– Úgy tudom, a KDNP nem nyilvánított különvéleményt.
– Sajnos csak csöndes véleménye volt. Nem voltunk harcos, attraktív párt. De a másik kérdésben a csendes határozottságunkból nem engedtünk. Ez volt az igazságtétellel kapcsolatos törvényjavaslatunk. Én voltam a párt egyik vezérszónoka a parlamentben. Azt mondtam, ha nincs kollektív bűnösség, akkor nincs kollektív bűnbocsánat sem. Nem lehet arra hivatkozni, hogy borítsunk fátylat a megtorlás esztendeire. Egyéni felelősségvállalást követeltem megfelelő bírói vizsgálattal. Mert nemcsak az a bűnös, aki meghúzta a ravaszt, a hóhér, aki a kötelet az áldozat nyakára tette, hanem az is bűnös, aki a politikai üldözötteket hamis feljelentésekkel, hamis bizonyítékokkal, koncepciós bírói ítéletekkel a börtönbe vagy az akasztófára juttatta. Azt is el kell ítélni, aki ilyen módon szolgálta a rendszert. Joga van a társadalomnak megtudni az igazságot, enélkül nincs rendszerváltás.
– Ebben a munkában részt vett Gáspár Miklós kereszténydemokrata képviselő és Jobbágyi Gábor jogászprofesszor is.
– Igen, és még Pálos Miklóst is idevenném. Az igazságtétel végrehajtását mi törvényességi alapon, határozottan képviseltük.
– Miért bukott meg?
– Az MDF gyengesége miatt. Ha én vagyok a kormányfő, akkor nem adom ki ezt a sarkalatos törvényjavaslatot albérletbe pártpolitikusoknak, hogy ők nyújtsák be. Ez volt a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényjavaslat. Ezt a törvényjavaslatot sem szavazta meg az MDF. A KDNP ezek után a langyos középszert választotta, visszahúzódott.
– Azért azt ne felejtsük el, hogy az Antall-kormány, a kormánykoalíció vezető ereje, az MDF nehéz helyzetben volt! Itt állomásoztak még a szovjet csapatok, a taxisblokád után voltunk.
– Valóban, de a szovjet csapatok kivonultak, és azután sem történt semmi. Nem akarok visszafelé mutogatni, de azért bukott meg 1994-ben a kormánykoalíció, mert ígéreteinek néhány fontos részét nem teljesítette. Ide tartozott az ígért tavaszi „nagytakarítás”, ami elmaradt, ugyanis egyetlen embert sem vontak felelősségre tetteiért, azokért a károkért, amit okozott a magyar népnek. Ennek következményei hamar jelentkeztek, mert a nemzeti oldal csúfos vereséget szenvedett 1990-ben, az őszi önkormányzati választásokon.
– Antall József ragaszkodott a jogállamiság megteremtéséhez. Pontosan ő nem tehette volna meg, hogy a demokrácia alapszabályait felrúgja.
– Igen, de a jogállam első kötelessége a jogtalanságok megszüntetése. Jogtalanság volt, hogy a rendszerváltás után azok az emberek jutottak vezető pozícióba, a gazdaságban a privatizáció útján óriási vagyonokhoz, akik a legtöbb gazdasági kárt és szenvedést okozták az országnak. A csehek miért tudták megtenni, hogy öt évre kizárták a politikai életből a volt kommunista funkcionáriusokat? Európa egy szót sem szólt.
– Mi volt a harmadik fontos kérdésköre a KDNP-nek?
– A földkérdés, a reprivatizáció. A magyar parasztság számára a föld birtoklása, megművelése mindig kulcskérdés volt. Még a Rákosi-rendszer is kimondatlanul elismerte, hogy a föld nem tartozik azonos tulajdoni kategóriába, mint akár a gyár, az üzem, a ház vagy egy bolt. Bár a gyárakat, az üzemeket, a házakat, a boltokat elvették jogos tulajdonosaiktól, de a földet nem államosították. Viszont a parasztot addig sanyargatták, ütötték, kényszerítették, amíg önként be nem lépett a termelőszövetkezetbe. Így kerültek a paraszti gazdaságok a téesz tulajdonába. Ebben az volt a határozott álláspontunk, hogy a parasztok hiánytalanul kapják vissza földjeiket.
– A kárpótlás ezt megoldotta, nem?
– A földjüket nem kapták vissza, csak lehetőséget arra, hogy kárpótlási jegyükkel licitálva juthassanak földjükhöz. Sokszor földszerző bandák kezébe került a föld, és olcsón felvásárolt kárpótlási jegyekkel kisemmizték az idős gazdákat. Abban, hogy nem lett reprivatizáció, nem csupán a kormány volt felelős, hanem az Alkotmánybíróság is, mert kimondta: a föld ugyanolyan tulajdoni kategória, mint bármi más. Ez helytelen döntés volt. A kárpótlási módszer senkit sem elégített ki, csak az ügyeskedők jártak jól. Végül is a KDNP legsarkalatosabb politikai követelései nem teljesültek. Én azt hittem még 1990-ben, hogy itt valódi rendszerváltás lesz, tisztába tesszük a múltat, mert anélkül nem lehet sem a jelent, sem a jövőt építeni. A KDNP is lehetőséget kapott, mert egy ezerfős pártból néhány év alatt húszezres taglétszámú párt lett, amely visszaadta a hitet az embereknek, hogy van megújulás.
– Mégis a többi történelmi párthoz hasonlóan kis párt lett belőle. A KDNP 1998-ban már nem jutott be a parlamentbe.
– A párt tragédiáját az okozta, hogy 1995-ben belső elégedetlenség miatt vezetőváltás történt, és megválasztották Giczy Györgyöt elnöknek, Füzessy Tibort alelnöknek. A korábbi vezetés ebbe nem nyugodott bele. Két pólusa lett a KDNP-nek, az egyik a parlamenti frakció, a másik pedig a párt elnöksége. A kettős hatalom megosztotta és tovább gyengítette a pártot. Pereskedések kezdődtek a hatalmi jogosítványokért. Engem, Gáspár Miklóst és Füzessy Tibort mint a párt bomlasztóit kizártak a parlamenti frakcióból.
– Nem az volt a baj, hogy Giczy György a keresztény, jobboldali pártot balra, az MSZP felé vitte?
– Erre Bartók Tivadar, a párt akkori főtitkára vette rá. Bartók aztán 2001-ben – mint a KDNP elnöke – csatlakozott a Centrumpárthoz. Giczy tehát teljesen a befolyása alá került, végül már a gazdasági ügyeket is rábízta. Tovább ezt már én sem nézhettem tétlenül. 1998 őszén lemondtam minden funkciómról, és kivonultam a politikából. A pártomnak sikerült ledarálnia magát.
– Megkeseredett ember?
– Sorsomat tudomásul vettem. Negyven év alatt elviseltem a kényszermunkát, a mellőzöttséget. Azért vagyok megkeseredett, mert a történelem még egy ilyen lehetőséget nem fog nekünk megadni. A vértelen forradalom után igenis lehetett volna radikális rendszerváltást csinálni.
origo.hu
Jobbról előzni tilos, de mutatjuk a kivételeket!
