A mammon rabszolgái

A Fidesz valójában nem is konzervatív, hanem neoliberális (!) párt, Orbán Viktor pediglen neoliberális politikus – állította legutóbbi kiáltványában a magát függetlennek valló Baloldali Értelmiségiek Társasága (BÉT). A leleplező dokumentumot olyan szellemi despoták írták alá, mint Szalai Erzsébet, Galló Béla, Krausz Tamás és Tamás Gáspár Miklós. Szerintem a balgondolkodók nagyjából annyira függetlenek, mint Vitéz László Kemény Henriktől. Saját a hangjuk, saját a népszerűségük, de mindig van bennük egy kéz. Most bólogatunk, baloldali értelmiségiek. Most fejet csóválunk, baloldali értelmiségiek. Most csipkedjük a kormányt, itt és itt, ennyire meg ennyire, vigyázva, hogy meg ne ártson neki. Most és most és most (ez konstans feladat) Orbánt szidunk.
A Fidesz nemzeti-keresztény álarca mögött tehát globalista-kozmopolita démon lakik. Kinek szól ez az üzenet?
A baloldali politika enyhén szólva nem a reneszánszát éli itthon és Európában, miközben mind többeket vonz a konzervatív eszme haladó változata. Az értékközpontú gondolkodók sorban fedezik fel, hogy a szolidaritás elve, amelyet ifjúkori naivságukban a szoclib eszmerendszernek tulajdonítottak, mégiscsak a keresztény-konzervatív oldalon van otthon, ezért szivárognak át a jobbközépre. Következésképp a konzervativizmus bírálata egyre kevesebbet hoz a politikai boszorkánykonyhára. Így hát a BÉT – taktikusan, nyilván a lejárató program részeként – megtagadja Orbán Viktortól, hovatovább a Fidesztől a konzervatívságot.
Tamás Gáspár Miklós, az eszmezsonglőr – aki hol a legjobb magyar újságnak nevezi a Magyar Nemzetet, hol idézőjelbe teszi a címét – egy ízben odáig ment az általa képviselt antikirekesztésben és toleranciában, hogy a Népszabadságnak kinyilatkoztatta: jobboldali értelmiség nem is létezik. Hát az „egyedül létező” ballib gondolkodóktól igazán természetes, hogy ateista létükre ők akarják megmondani, milyenek legyenek a keresztények, ultraliberális létükre, hogy milyen legyen a jobboldal, kozmopolita létükre, hogy mi a nemzeti identitás. Úgy tesznek, mintha azért aggódnának, hogy a jobboldal el ne veszítse önazonosságát. Ez szép, klasszikus liberális gesztus lenne, ha nem lenne merő és ócska komédia.
Az általuk bírált neoliberális szemléletet ugyanis éppen néha szégyellt kenyéradóik képviselik: egyfelől az SZDSZ, másfelől az identitászavarába tébolyodott, posztkommunista MSZP. E szemlélet szerint az emberek valós igényei a piaci keresletben mutatkoznak meg. A piacról ezért ki kell vonulni minden állami ellenőrzésnek, hogy ott az érvényesülhessen, aki ezeket az igényeket a legjobban képes kiszolgálni. Ez szerintük a szabadság és egyenlőség. És a testvériség? A neoliberális testvériség csupán a gazdagokkal és hatalmasokkal, harácsolókkal és spekulánsokkal vállalt szolidaritás. A neoliberális gazdaság ugyanis – gyorsan és óhatatlanul – embertelenné válik és monopolizálódik. A keresletet hazug reklámkampányok diktálják; mindenki mindent megvesz, az élete árán is, ezért aránytalanra nő a kereskedelem, amelyet az ipar kétségbeesett gagyiözönnel igyekszik utolérni. S persze a pénz és a bank válik a legnagyobb hatalommá, ezért az anyagi és szellemi javakat termelő munkának egyre kevesebb, a pénz mozgatásából hasznot húzó tevékenységnek egyre nagyobb a respektje.
A neoliberálisok istenét így nevezik: azonnali profit. Ez az értékrendjük centruma, mindent ezzel és ehhez mérnek. A neoliberális állam azért nem csinál rendet a piacon, mert nem érdeke a kiskereskedők, a gazdák, a lokális értékek védelme. Nem érdekli a nemzet, a haza és a hagyomány, megállapítja egy ajakbiggyesztéssel, hogy ezekre nincs kereslet. Viszont jogokat terjeszt ki a prostitúcióra, a drogkereskedelemre és bármely fizetőképes devianciára (a deviancia többnyire sajnos fizetőképes). A neoliberális mammonimádó boldogan áldoz fel a mammon oltárán családot, gyermekeket és egyházakat. Mit sem tesz viszont az ellen, hogy a külföldi tej olcsóbb a külföldi érdekeltségű magyarországi áruházakban, mint a magyar, és fogalma sincs, miért kellene nyolctehenes alföldi családokat támogatnia, amikor támogathatja a multinacionális tőkét is.
E nézet első szólója hazánkban Medgyessy Péter volt, aki pénzügyminiszterként, majd gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettesként már a rendszerváltás előtt abban látta a haladás zálogát, hogy eltologasson a külföldi tőke útjából minden akadályt. Bele se villant abba a neoliberális eszébe, hogy nini, kialakult itt egy tehetséges és tettre kész honi kisvállalkozói réteg, építsük rá az új gazdaságot. Ez a réteg azóta jórészt tönkrement, van viszont multinacionális cégek és bankok által irányított piacgazdaságunk, amelyben a magyar vállalkozókat, ha kicsik, ha nagyok, hihetetlenül kemény és igazságtalan adók terhelik – és az adóreformnak nevezett aljas és ostoba Gyurcsány-kampányfogás dacára fogják terhelni továbbra is –, egyszerűen azért, hogy egyes hazánkban állomásozó mamutcégek, amelyek szinte rabszolgasorban tartják magyar dolgozóikat, óriási adókedvezményeket élvezhessenek.
Az a konzervativizmus, amely gazdaságszemléletében neoliberális, meghasonlott önmagával, megtagadta saját hagyományát, és nem állhat meg az ő országa. Ezért bukott Angliában a tory párt. Bukjon is. Az Orbán vezette Fidesz többször is jelét adta, hogy nem ebbe az irányba megy. A baloldal, ahol túlteng az értelmiség, eleddig az ellen tiltakozott leghangosabban, ha Orbán a neoliberalizmust kritizáló megjegyzéseket tett. Amikor azt mondta, érdemes magyar árut vásárolni, a baloldali értelmiségiek gazdasági sovinizmussal vádolták, Bolgár György egyenesen 599-es ügynöknek gúnyolta. Februári országértékelő beszédéről a Századvég tanulmánya így szól: „… a beszéd a neoliberális dogma államszerepre vonatkozó legélesebb kritikáját adja”, ugyanis Orbán Viktor többek közt kijelentette, hogy a Fidesz munkaalapú és nem spekulációalapú gazdaság megteremtésére törekszik. Ezt a balliberális Tóta W. Árpád egyenesen antiszemita megnyilvánulásként értékelte, mondván, a pártvezető által emlegetett spekuláns „származását ne is firtassuk” (észre sem vette a szerencsétlen, hogy ő zsidózik, nem Orbán).
Igaz, van baloldali globalizációkritika is. A vad és buta globkritmozgalom Európában épp a szélsőbal (és -jobb) terméke. Lényege a tagadás, lázadás a fennálló renddel szemben. De ha valaki azt mondaná neki, ne törd be a kirakatokat, hanem legyen meg a te akaratod, képtelen lenne megmondani, mi az akarata. Ezzel szemben a konzervativizmus, az értékekhez való ragaszkodás ésszerű alternatívát kínál. A konzervatív ember nem szélsőséges, a keze nem verekedni, hanem dolgozni való, az esze nem arra, hogy rágalmakat agyaljon ki, hanem hogy visszataláljon a dolgok értelméhez. A konzervatív gazdasági szemléletnek tisztában kell lennie azzal, hogy a helyi értékek megőrzésére, családbarát gazdaságra, a hazai termékek védelmére, a mezőgazdaság felemelésére, a kisvállalkozások terheinek könnyítésére van szükség. Arra, hogy ne legyünk német, francia, angol stb. gyarmat. Úgy legyünk része Európának, mint értékeire büszke és érdekeit érvényesíteni képes nemzet.
Nem pedig úgy, mint nevetséges csatlós, aki mert kicsi lenni – ahogy Medgyessy és Kovács meghirdette és Gyurcsány megvalósította. A neoliberális hatalom röpke három év alatt tönkretette Magyarországot. Hát ebből az állapotból kellene és ebből fogunk – nem lesz könnyű – kilábalni, hiába mocskolódnak az álfüggetlenek.