Bár nem jegyezték fel, de úgy volt, hogy Leonidász a Thermopülai szorosban, a végső, nagy csata előtt elszaladt a pedikűröséhez. Mondta a háromszáznak, hogy „várjatok egy kicsit, rendbe rakatom a lábkörmeim”, és ment, a háromszáz pedig várt türelemmel, sőt követet szalajtottak Xerxészhez, hogy ő is várjon, mert a főnök pedikűrösnél van, és a Xerxész is mondta, hogy persze, ez érthető.
Nem jegyezték fel, de így volt.
Nem különben Mucius Scaevola, aki mielőtt tűzbe tette volna a jobb karját, hogy elrettentse Porsenát, még gyorsan manikűrözött egyet s kifestette szép pirosra a körmeit, majd rettenthetetlen hangon odaszólt az etruszk királynak:
Még legalább háromszáz római ifjú áll készen arra, hogy idejöjjön manikűrözni és lakkozni!
Porsena pedig annyira megdöbbent, hogy azonnal elhagyta Rómát.
Nem úgy Hannibál, a derék pun, ő, mielőtt átkelt az Alpokon, legyantáztatta a lábát, mert pontosan tudta, mi a fontossági sorrend. Julius Ceasar pedig a gallok elleni hadjárat előtt friss uborkából rakott pakolást az arcára, aminek meg is lett az eredménye, ugyanis Vercingetorix halálra röhögte magát.
Bár nem jegyezték fel, de úgy volt, hogy Dzsingisz kán drag queennek öltözve egyesítette a mongol törzseket, ugyanis azok annyira megrémültek a látványtól, hogy azonnal elfelejtették minden hagyományukat, ősüket és múltjukat, miképpen Nagy Frigyes porosz király a hétéves háborúban minden fontos csata előtt leborotválta a mellszőrzetét, Napóleon pedig csak egyszer, egyetlen egyszer felejtett el rózsaszín bőrtangát húzni, a waterlooi csata előtt, na, meg is lett az eredménye...
Mindezt csak azért meséltem el, hogy egyrészt okosodjatok, másrészt a sok tamáskodó, kákán is csomót kereső, élő fába is belekötő pupák lássa, miről ismerhető fel az igazi hadvezér.
Ruszin-Szendi Romulusz márpedig igazi hadvezér.
Először is régi, dicső családfa az övé, a hét törpe nemzetségből való ő, s bár nem jegyezték fel, de úgy volt, hogy Szundi és Szende frigyéből kelt életre a Szendi-ág, s a dicső évszázadok torkolltak aztán őbelé. A Romuluszba.