De ez nem volt elég.

A magyar polgárok – elsősorban a polgárok azon része, amelyik a valódi rendszerváltáskor még nem élt vagy pelusban ordított – azt mondta, ez így nem jó, ez így nem mehet tovább, jöjjön az új és legyen minden jobb. Sőt! Legyen rendszerváltás!

Lehet persze az is, csak akkor nagy baj lesz.

Álljon itt egy versidézet, az egyik kedvencem, sokat idéztem az elmúlt években, de mindig, újra és újra aktuális, sőt egyre aktuálisabb, s ez annak ellenére így van, hogy ma versidézetekkel operálni TikTok-videók helyett teljesen felesleges, teljesen hiábavaló, de mindig, újra és újra eljönnek azok az idők, amikor a felesleges és hiábavaló és „avítt” és „idejétmúlt” dolgokhoz kell ragaszkodni, mert azokon kívül nincsen semmi sem, csak a rémisztő, szörnyarcú, üvöltő üresség, ami a vérszomjas tömeg képében szeret leginkább mutatkozni. Amúgy erről szól a vers is, Babits verse, a gazda bekeríti házát, s íme a vonatkozó idézet:

Jöhet a vad tánc, tépő, részeg, ál-buján
vetkőzni csontig a virágokat; jöhet
a vak kacaj ápolt növényeinkre; majd
a fehér-csuhás vezeklő, a tél; te csak
maradj a tavaly őre! s ha a jövevény
lenézve így szól: „Én vagyok az Új”" – feleld:
„A Régi jobb volt!” - Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
képégetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit.

Hát tessék, itt van az „új”, s mi, középkori szerzetesek ma még csak egymásnak suttogjuk, hogy a „régi jobb volt”, de eljön az idő, amikor nem kell már suttognunk, mert nyilvánvaló lesz.

És akkor ennyit a rendszerváltásról.

És engedtessék meg nekem egy utolsó megjegyzés, nem tudom, igazam van-e, de azt hiszem, mindez több, mint elképzelhető és sokkal több puszta fantáziánál, így pedig kivonhatjuk vereségünk miatt érzett fájdalmunkból a következőket, és akkor a fájdalom kisebb lesz. Hogy miről van szó? Erről:

Azt gondolom, ha megnyertük volna ötödször is a választást, akkor ma a következő helyzet állt volna elő: nagyjából 440 forint lenne egy euró; tömegek rohamoznák a bankokat, hogy átváltsák a pénzüket, ez pedig kezelhetetlen állapotokat idézne elő, hovatovább bankcsődöket; minden nemzetközi hitelminősítő bevágott volna bennünket eddigre a bóvli kategóriába; Brüsszel mindent megvont volna már tőlünk, pénzt, vétójogot – mindent; a „rendszerváltók” pedig, akik ma is vért innának, törve-zúzva tombolnának az utcákon és a tereken, és lassan csatlakoznának hozzájuk a mieink is.

S hogy miért lenne ez így? Azért, mert a gazdasági háttérhatalmak azt tesznek, amit akarnak, azért, mert a hitelminősítők a politikai és gazdasági háttérhatalmak furkósbotjai, azért, mert a valós gazdasági állapotoknak az égvilágon semmi közük nincs a háttérhatalmak által tetszés szerint befolyásolható árfolyamokhoz és hitelképességi mutatókhoz, és azért, mert Brüsszel, illetve az EU jelenlegi irányítói sem egyebek politikai furkósbotoknál.

Nem állítom, hogy nem lenne jobb ezekkel küzdeni az ötödik ciklus elején, de azért nem lenne fáklyásmenet.

És akkor innen, négy kétharmados felhatalmazással a hátunk mögött üljünk be most a világpolitika és belpolitika, valamint a világgazdaság és a hazai gazdaság „mozijába”, zörögjön a pattogatott kukoricás zacskó, kezdődik az előadás, színre léptek a „rendszerváltók”.

Lássuk a „rendszerváltást”!.