A hadsereg sürgősségi közleményben kérte a Vilnius környékén élőket, hogy késlekedés nélkül húzódjanak óvóhelyre vagy keressenek biztonságos menedéket.
A riasztás körülbelül egy órán át maradt érvényben, ezalatt pedig a vilniusi repülőtér légterét is lezárták. Gitanas Nauseda államfőt és Inga Ruginiene kormányfőt biztonságos helyre vitték, emellett kiürítési intézkedést rendeltek el a Seimas, vagyis a litván parlament épületénél is.
Az orosz–ukrán háború kezdete óta ez volt az első olyan komoly riasztási helyzet, amelynek során egy uniós és NATO-tagország fővárosában élő civileknek és vezetőknek egyaránt menedékhelyre kellett vonulniuk.
A történtek néhány órával azt követően zajlottak, hogy egy NATO-gép megsemmisített egy ukrán drónt Észtország déli térsége felett. Kijev később elnézést kért a „nem szándékos incidensért”, ugyanakkor annak körülményeit nem ismertette.
A növekvő feszültségre egy másik esemény is utalt: a brit hadsereg szerdán arról számolt be, hogy előző hónapban két orosz vadászgép „ismételten és veszélyes módon” elfogott egy brit felderítő repülőt a Fekete-tenger térségében. A brit védelmi tárca szerint az egyik Szu–35-ös annyira megközelítette a fegyvertelen RAF Rivet Joint gépet, hogy működésbe léptek a fedélzeti vészrendszerek, és az automatikus irányítás is kikapcsolt.
A tárca hangsúlyozta, hogy a brit gép nemzetközi légtérben teljesített szolgálatot, mégpedig a NATO keleti védelmi műveleteinek részeként.
Nagyon megrémültek a helyiek
A Vilniusban élő Maryia Malevich arról beszélt, hogy a riasztás hallatán megijedt.
A kollégáimmal lementünk az alsóbb szintre, és nagyjából fél órát vártunk ott
– mondta, hozzátéve, hogy csak ezt követően érkezett értesítés a veszély elmúltáról.
Semmilyen felkészítésünk nem volt, nem tudtuk, hogyan kellene reagálni. És még most sem tudjuk pontosan, mi történt.
Egy másik helyi lakos, Iuliia Dudkina másként élte meg a helyzetet. Elmondása szerint nem ijedt meg, mert Izraelben élő barátainak rendszeresen kell óvóhelyre menniük, férje viszont aggódott.
Nagyon nyugtalan volt, és megkért, hogy vigyem magammal a kutyánkat, és menjek le a mélygarázsba. Így is tettem
– mondta Dudkina. „Rajtam kívül senki nem volt lent, ezért azt gondolom, valójában nem sokan estek pánikba.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!