Az egyházi heraldika szeszélyes ábrázolásai

A Jel című spirituális és kulturális folyóirat júniusi számában Polgár Marianne közöl cikket az egyházi heraldikáról. Az egyházi címerek – mint a szerző írja – az okiratok pecséttel történő hitelesítése miatt terjedtek el, mivel „a középkori általános analfabetizmus ugyancsak szükségessé tette, hogy a könnyebb felismerhetőség érdekében a pecséteken a tulajdonos személyes jelképe is megjelenjen”. Főpapok számára kötelező volt a pecsét, illetve a rajta megjelenő címer elkészíttetése. Ugyancsak a főpap címerével ékes zászló alatt vonultak az általa felsorakoztatott katonák. Maguk a főpapok ugyan csak ritkán vettek részt az ütközetekben, bár szomorú emlékű ellenpélda is akad: Mohács. A főpapi címerek az idő múlásával változtak. „Hazánkban először 1365-ben Kálmán győri püspök címerén jelenik meg a püspöksüveg (még a sisakon szerepel), majd 1423-ban Marcali Dózsa László csanádi püspök pajzsán, 1441-ben pedig Mezőlaki Péter csanádi püspök pecsétjén látható. A pásztorbot és a kereszt szinte egy időben jelenik meg a címereken…” A szeszélyes ábrázolásokat a pápák szabályozták, X. Ince 1650-ben a bíborosokét, majd VII. Sándor 1659-ben 21 szabályt alkotott. „Kialakul és előírás lesz, hogy a papi címerek egyúttal az egyházi hierarchiában elfoglalt helyet, rangot is jelöljék.”
A magyar főpapok, akik – kevés kivételtől eltekintve – nemesi származásúak voltak, felhasználták családi címereiket is, ha pedig tagjai voltak valamelyik szerzetesrendnek, címerüket annak jelképével is kiegészítették. „A ma élő és szolgáló főpapjaink – zárja cikkét a szerző – választott címereket viselnek, címerképeiket az egyház történetéből, liturgiából és a Szentírásból vett szimbolikus képekkel látják el. Igen gyakori a kereszt, a Krisztus-monogram és a Mária-attribútum.”