A kormányfő emlékeztetett, hogy 2022-ben nemcsak egy parlamenti választás volt, hanem volt egy népszavazás is, ahol a pride kérdésében általában az öncélú szexualitás, a gyermeknevelés, a gyermekvédelem kérdésében, a szokásostól eltérő életformák kérdésében a magyar emberek elmondhatták a véleményüket.
És hárommillió-hétszázezer ember arra, amit a pride leír, a genderre, erre nemet mondott. Néhány tízezer ember kimegy az utcára, mert ők már 2022-ben sem értettek ezzel egyet. Semmilyen népszavazáson soha annyi ember nem vett részt, és nem mondott egy irányba véleményt, mint a családvédelem, a gyermekvédelem és a pride kérdésben
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az eltelt időben nem változott a magyar emberek véleménye, hiszen a Nézőpont Intézetnek a pride előtt publikált felmérése szerint a magyar felnőtt népesség abszolút többsége a gyermekek védelmében kiáll az LMBTQ-közösség felvonulásának korlátozása mellett.
Míg a felnőttnépesség abszolút többsége (51 százalék) szerint a gyermekek védelme érdekében korlátozható a pride-felvonulás, addig mindössze 43 százalékuk van ezzel ellentétes véleményen.
A politikai hovatartozás egyértelmű törésvonalat jelent a kérdésben. Orbán Viktor támogatói egységesen (86 százalék) utasítják el az LMBTQ-közösség nyilvános megjelenítését, ezzel szemben Magyar Péter híveinek négyötöde (80 százalék) szabad folyást engedne a pride-nak.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!