Discovery: még keresik a hiba okát

Hírösszefoglaló
2005. 07. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még nem tudják, miért mondta fel szolgálatot az a műszer, amelynek hibája miatt el kellett halasztani a nemzetközi űrállomásra (ISS) készülő Discovery űrsikló múlt szerdára tervezett indulását, noha már több száz mérnök keresi a baj okát – adta hírül a CNN.
Miként megírtuk, órákkal a start előtt, amikor már a hét asztronauta is a fedélzeten volt, a NASA azért fújta le az űrutazást, mert az űrrepülőgép egyik üzemanyagszint-érzékelője érthetetlen jelzést adott. Nem sokkal azután, hogy a külső üzemanyagtartályt feltöltötték folyékony hidrogénnal, az üzemanyagszint csökkenését jelezte.
A biztonság kedvéért az űrsiklót négy azonos feladatú érzékelővel szerelték fel, s a másik három hibátlanul jelzett. Ha azonban az űrrepülés idején még egy érzékelő elromlana, a program szerint leállnának a hajtóművek. Ebben az esetben a Discovery nem érhetné el a kívánt pályamagasságot, s korántsem biztos, hogy sikerülne megbirkóznia a kényszerleszállás feladatával. Az indulás elhalasztása tehát korántsem írható a fölös óvatosság számlájára.
A hibakeresés könnyebb lenne, ha az űrsiklót visszagördítették volna a kilövőállványról a szerelőcsarnokba, de ezzel értékes idő veszne el. A Discovery számára ugyanis július 31-ig áll rendelkezésére az úgynevezett indítási ablak. Ha addig nem startolhat, az ISS pozíciója legközelebb szeptember 9-én lesz megfelelő a fellövéshez. A NASA azonban azt reméli, az űrrepülőgép már július 26-án útra kelhet. A Discovery indítását az idén tavaszra tervezték, de technikai gondok miatt minduntalan elhalasztották.
A floridai Kennedy űrközpont hangárjában nagy értékű berendezések várnak arra, hogy eljussanak az ISS-re, ezért a NASA-nak az ISS továbbépítésében érdekelt 16 partnerét már erősen aggasztja a késlekedés. Különösen Japánt, amely már hárommilliárd dollárt ölt az ISS fejlesztésébe – írta a Reuters.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.