Bár tavaly nyáron még hevesen tagadta a szervezésről szállingózó híreket, Bob Geldof végül mégis tető alá hozta az újabb Live Aidet. Az igazsághoz tartozik, hogy az ír zenész – talán a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében – több megtévesztő nyilatkozatot adott az elmúlt esztendőben, így legközelebbi munkatársai kivételével mindenki bekapta a horgot. Egy ilyen szuperkoncert aláásná azoknak az erőfeszítéseit, akiket valóban aggaszt a tragikus afrikai szegénység – hangsúlyozta Geldof, miközben gőzerővel készült az 1985-ös Live Aid megismétlésére. A másik fő szervező, az U2 frontembere, Bono is hasonlóképpen nyilatkozott. Afrika lángokban áll, valódi vészhelyzet van, ezért most nincs helye jótékonykodásról beszélni – szögezte le tavaly nyáron. Ma már jótékony homály fedi ezeket a kijelentéseket, csak egyvalami számít: a mai monstre koncertsorozat lehető legszínvonalasabb megrendezése.
Hosszú ideje sejteni lehetett persze, hogy valami készül. Elsősorban a Band Aid tavalyi feltámadása mutatta a koncertszervezők szándékait. Maga a projekt 1984-ben született meg: ekkor rögzítették a Do They Know It’s Christmas című kislemezt, amely a maga idejében karácsonyi sláger volt Angliában. Ezt követte 1985-ben az amerikai zenészek hasonló kezdeményezése: az USA for Africa akció során felvették a We Are The World című dalt, és ezzel új híveket toboroztak az éhezők elleni harcnak. 1989-ben aztán új zenészek részvételével jött létre a Band Aid II, amelynek bevételéből az etiópiai éhezőkön segítettek. És végül, húsz évvel az eredeti Band Aid után, 2004-ben született meg a Band Aid 20, az eredeti szervezők, Bob Geldof és Midge Ure pártfogásával. Ekkor már sejteni lehetett, hogy készül az újabb nagyszabású koncert. Jelzésértékű volt az is, hogy – igaz, a jogdíjak miatt – húszéves késéssel, tavaly novemberben adták ki négykorongos DVD-n az egykori Live Aid anyagát.
1985 óta sok minden megváltozott a világban, az afrikai szegénység azonban állandósult, sőt azóta még kilátástalanabb lett a helyzet. Sem az akkori, sem a mostani akció nem változtatja meg érdemben a tragikus állapotokat, arra azonban feltétlenül alkalmas eszköz, hogy felhívja a világ figyelmét a fekete kontinenst pusztító éhezésre, járványokra – érvelnek a szervezők. A mai gála létrehívói egyébként nehéz helyzetben vannak, hiszen mindent meg kell tenniük, ha a két évtizeddel ezelőtti Live Aidet túl kívánják szárnyalni. 1985. július 13-án a Londonban és Philadelphiában tartott segélykoncerten mintegy 110 millió dollár gyűlt össze az etiópiai éhezők javára. A fellépők között ott volt Tina Turner, Mick Jagger, Kenny Rogers, a Led Zeppelin együttes életben lévő tagjai, Prince, Bruce Springsteen, Bryan Adams, Sting, az U2 zenekar és még sokan mások. Ráadásul Bob Geldofot Nobel-békedíjra is felterjesztették, ami vitathatatlan társadalmi-politikai elismerést hozott az eseménysorozat résztvevőinek.
A 2005-ös monstre koncertsorozat azonban ennél is magasabbra tör. Mindenekelőtt ingyenes lesz, ami a mai profitéhes világban valóban kuriózumnak számít. Azonkívül több helyszínen, nagyobb szervezéssel bonyolítják majd le a programot: Londonban, Rómában, Berlinben, Párizsban és Philadelphiában rendezik a fellépéseket világsztárok aktív közreműködésével. A szervezők felhasználják a legújabb kor technikai vívmányait, televízión, rádión, interneten, sőt mobiltelefonon hozzávetőleg ötmilliárd emberhez jut majd el az öt koncert. Kevin Wall producer a sajtótájékoztatón egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez lesz a történelem eddigi legnagyobb élő közvetítése. A párhuzamos fellépések közül kétségkívül a londoni Hyde Parkban rendezett koncert viszi el a pálmát. Mivel az előzetes érdeklődés minden várakozást felülmúlt, a jelentkezők között kisorsoltak 150 ezer jegyet. Ismét a korszerűséget jelzi, hogy a jegyigénylőknek sms-ben kellett válaszolniuk a szervezők kérdésére. Aki megnyerte a maga jegyét, felhőtlen boldogságot érezhet, hiszen a mai gála valódi sztárparádét ígér. Mindenekelőtt fellép a negyed százada először erre az alkalomra eredeti formációjában összeálló Pink Floyd, valamint Paul McCartney, Elton John, Mariah Carey, Madonna, Robbie Williams, a Coldpay, Dido, a REM, Joss Stone és a jelek szerint a Status Quo is. Szóba került a kilencvenes évek legendás lánycsapata, a Spice Girls is, de a szenzációnak ígérkező egyszeri fellépést – tekintettel az ügy komolyságára – végül mellőzték Geldofék.
Ahogy azonban ilyenkor lenni szokott, már a kezdés előtt felgyülemlett a feszültség az előadókban, különböző személyes problémák árnyékolták be az előkészületeket. Paul McCartney például kijelentette, hogy ő szeretné megnyitni és befejezni a londoni koncertet, különben nem vállalja a fellépést. Az egykori Beatles 62 éves sztárját állítólag feldühítette, hogy Bono és az U2 szintén kezdeni szeretett volna. Végül a hírek szerint maga Geldof dolgozta ki a kompromisszumos megoldást: a koncert nyitányaként lépjenek együtt színpadra egy régi Beatles-dallal.
A megarendezvény magától értetődően súlyos politikai üzenetet is hordoz, s bár a távlati célokat illetően valóban egységes a világ, a fejlett államok vezetői aligha örülnek az időzítésnek. Bob Geldofék nem tagadják, hogy a G8-országok – Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Kanada, Japán, Franciaország és Oroszország – állam- és kormányfői július elején kezdődő skóciai tanácskozásának kívánnak üzenni a hatalmas fesztivállal. A koncertszervezők bevallott célja a Make Poverty History (MPH – Tegyük történelemmé a szegénységet!) elnevezésű kampány népszerűsítése is, amely azt tűzte ki célul, hogy a fejlett államok engedjék el a harmadik világ tetemes adósságállományát. Az MPH támogatói közé tartozik Bono, Chris Martin és Ewan McGregor, valamint Nelson Mandela, aki az idén februárban Londonban dörgedelmes beszédben ítélte el a világ leggazdagabb államainak tétlenségét. A nyolcvanas évek másik emlékezetes szuperkoncertjén egyébként éppen az akkor még börtönben ülő dél-afrikai polgárjogi harcos kiszabadítása érdekében fogtak össze a világ legismertebb zenészei.
A koncert támogatói közül többen részt vesznek a G8-ak edinburghi tanácskozásán esedékes, immár hagyományos antiglobalista tömegdemonstráción, és nevüket adták a Tony Blair címére küldött e-mail kampányhoz is. A politikai szerepvállalás tehát korántsem áll távol a Live 8 létrehívóitól. Több ponton óhatatlanul találkoznak a különféle globalizmusellenes mozgalmak hasonló követeléseivel, és akár tetszik, akár nem, az egybeesés nemcsak a zene, hanem a politikai fellépés napjává is avatja július 2-át. A kezdeményezés függetlenségéről szőtt elképzelések szétfoszlatását elősegítette maga Bob Geldof is, aki egyik interjújában nem rejtette véka alá, hogy valóságos földindulást vár a fesztiváltól: „Ami húsz éve elkezdődött, az hamarosan politikai fordulóponthoz érkezik. Valós esély van rá, hogy a fiúk és a lányok gitárjaikkal elfordítsák végre a világot tengelye körül.” Nem használt a magasztos célt kitűző koncertsorozat megítélésének, hogy Geldof felszólította a londoni közönséget: akinek nem jut jegy, utazzon Edinburghba, és ott hallassa hangját. Az edinburghi csúcs szervezői azonnal aggályaiknak adtak hangot, mondván: mindenki egyetért azzal, hogy Afrikában életeket kell menteni, de ez nem történhet a skót fővárosban élők életének kockáztatásával.
Sokaknak nem tetszik, hogy a zenészek – úgymond – olyan dologba ártják magukat, amelyhez nem értenek.
Poul Nielsen, az Európai Unió segélyezési biztosa például nem is olyan régen azt válaszolta Bono politikai bírálatára, hogy az énekes tájékozatlan az adóssághelyzet és a segélyezés kérdésében. Túlságosan befolyásolták a nem kormányszintű szervezetek pánikkeltő beszámolói – hangoztatta Nielsen. Valóban már az 1985-ös rendezvény idején felmerült, hogy bár a szervezők és a résztvevők jót akartak, a végeredmény igen kétséges értékűre sikeredett. Az óvatos bírálatokat felerősítette a londoni Daily Telegraph minapi számvetése is. A konzervatív brit napilap emlékeztetett rá, hogy az utóbbi negyven évben csak a különböző nigériai rezsimek hat Marshall-tervnek megfelelő pénzt, mintegy 220 milliárd dollár közpénzt sikkasztottak el. Ennek az összegnek a nagyságát akkor lehet felbecsülni, ha tekintetbe vesszük, hogy ezen időszak alatt az egész afrikai földrész jutott ilyen összegű nyugati segélyhez. Mindez azért fontos – mutat rá a Daily Telegraph cikke –, mert az országnak ugyanakkor 35 milliárd hordónyi olajkészlete van. Ennek ellenére a 130 milliós lakosság kétharmada kilátástalan nyomorban él, egyharmada írástudatlan, 40 százalékának nincs biztonsággal fogyasztható ivóvize. Felvetődik hát az afrikai kontinens politikai elitjének felelőssége, de legalábbis a demokratikus intézményrendszerek működésének, az elosztás mikéntjének, az egymást követő katonai diktatúrák értékelésének időszerűsége is.
Túl a politikán más jellegű bírálatok is érték a Live 8 létrehívóit. Peter Gabriel, a Genesis egykori sztárja például a nagy fesztivállal egy időben részt vesz azon a főként afrikai zenészek szervezte koncerten, amelynek képviselői „túlságosan is angolszásznak” találják a Live 8-at. Maga Gabriel úgy nyilatkozott, hogy megérti Geldofot, amiért világsztárokat mozgósít, de azt furcsállja, hogy csak 10 millió eladott lemez fölött rúghat labdába, aki fel akar lépni a monstre koncerten. „Persze ha kínai vagy latin-amerikai sztárokat hívna meg, az emberek azonnal kikapcsolnák a televíziót… Nem hiszem, hogy Bob eljárása helyes, de megértem őt” – tette hozzá Peter Gabriel.
Akadnak olyanok is a résztvevők között, akik önvizsgálatot tartanak. Elton John például így látja az egykori és a mai fesztivál közötti különbséget: „Amikor húsz évvel ezelőtt megtartották a Live Aidet, én leginkább magammal elfoglalt drogfüggő voltam. Örültem persze, hogy részt vehettem a koncerten, de nem voltam elég érett, felnőtt ahhoz, hogy felfogjam annak a jelentőségét, mit is csinálunk. Most azt hiszem, egy kicsit felnőttem.”
Az ír lovag
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Bob Geldofot jóformán csak az 1985-ös Live Aid előestéjén ismerte meg a világ. A szuperkoncert létrehívója Dublinban született. Muzsikusi pályáját szaxofonosként kezdte, a korkívánalmaknak megfelelően főleg punkot és újhullámos zenét játszott zenekaraival. Legismertebb formációja, a Rats alaposan elfáradt az évtized végére, és Geldof inkább a szólókarrier mellett döntött. Kevéssé ismert, hogy az ír zenész egy időben újságíróként kereste kenyerét. A nyolcvanas évek Live Aid előtti időszakának számára legemlékezetesebb pillanata alighanem az volt, amikor a Pink Floyd A fal című művének filmváltozatában Pink szerepét alakította. Saját elmondása szerint 1984-ben, amikor egy BBC-dokumentumfilmből tudomást szerzett az etiópiai éhínségről, nemcsak mélységesen megrázta az emberi szenvedés, hanem rögtön elhatározta, hogy valamiképpen segít a fekete kontinens nincstelenjein. Fáradhatatlan szervezéssel végül tető alá hozta a világ legnagyobb rockfesztiválját, amiért lovagi címet kapott a királynőtől. Más tekintetben Geldof csak veszített a Live Aiden: házassága tönkrement, a szuperkoncert után jó ideig a karrierjét sem folytatta, és nem kapta meg a remélt Nobel-békedíjat sem.
