Zajta históriája nem szerepel a mai tankönyvekben, pedig a szatmári falu – karnyújtásnyira a román határtól, pár kilométerre Ukrajnától – maga a történelem. Amit a hűségről tudni kell, benne lapul a település múltjában. Zajta is beleremegett a trianoni diktátum hírére. Mintha nem lett volna elég, amit addig cipelt a vállán. Huszonhét mártírját siratta, férfiember már alig akadt a faluban. (A második háború sem volt könyörületesebb, a tizennyolc bakából csak kettő érkezett haza.) Arányaiban ez a falu adta a legtöbb véráldozatot a hazának.

Gaál Lajos tanítót, a helyi katolikus templom kántorát minden ide kötötte. Igazi lokálpatrióta volt, történelmet ismerő ember. Ha valakit igazán megrendített a diktátum, őt, a hétgyermekes családapát biztosan. Átlapozott minden föllelhető iratot, okmányt, térképet; adatokat gyűjtött, méréseket végzett – és fölfedezte a hibás számítást! Mert nemcsak gyalázatos, de pontatlan is volt a térkép. Elmérték a rablás lázában. Nyomban fölkereste régi barátját, Huszár Károlyt. Az egykori diáktárs, aki a kommün bukása után négy hónapig az ország miniszterelnöke volt, végighallgatta felfedezését a hibás számításokról. Innen kezdve, mint a mesében: egy hónapra rá kimondták a felülvizsgált határozatot: Zajta visszatér!

A falu szélén még ott áll az a határkő, amely a módosítás napján, 1920. július negyedikén – egy hónappal a trianoni gyásznap után – került ide. (Elsőre még a falu túloldalán tette le a követ az antantkatona. Akkor vették el Zajtát az anyaországtól. Meg még negyvenöt vármegyét, a kétharmadnyi országot…) A kántortanító tettére ma kopjafa emlékeztet a régi iskola kertjében. Helyi ember számára ez a község szíve.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Facebook)