Furcsaságok Szlovákiában

Szlovákiában tíz éve államünnep július 5-e, a szláv írásbeliséget megalkotó bizánci szerzetesek, Szent Cirill és Metód napja, s Révkomáromban is tartottak ünnepségeket tiszteletükre. A megemlékezés első fél órájában elhangzott, magyarellenes kijelentésektől nem mentes szónoklatokba egy időközben odaérkező harmincfős magyar csoport tagjai kezdtek bekiabálni. Perceken belül heves szócsata alakult ki. A rendőrség a szlovákiai és magyarországi magyarokból verbuválódott csoportot tisztes távolba szorította a szlovák demonstráció helyszínétől, s többjüket előállította.

Ezúttal a megemlékezés megszervezésére a Szlovák Testvériség és az Új Szlovákia Mozgalom jelezte szándékát, a törvénynek megfelelő módon a városi hivatal tudomásul vette a bejelentést. Egyebet nem tehetett, holott a két szervezet közismerten szélsőséges nézeteket vall, s az idei trianoni évfordulón azzal került a közvélemény érdeklődésének a középpontjába, hogy Rozsnyón tartott csaknem ötórás, a helyiek értékelése szerint neonáci hangvételű felvonulást és nagygyűlést. A városi önkormányzat elítélte a résztvevők magatartását, „a nemzeti és faji békétlenségkeltés szándékát”. A politika azonban hallgatott, sőt a rendőrség hivatalos jelentése és értékelése szerint a rendezvény „incidensek nélkül ért véget”.
Ezen értékelés ellenére július 5-én Révkomáromban már egy órával az emlékünnepség előtt legalább száz városi, állami és rohamrendőr gyűlt össze az Európa Szállóval szemben lévő parkban, néhány tíz méterre a rendezvény jelzett színhelyétől. A helyi szlovákokat nem érdekelte a rendezvény, többen jöttek el a komáromi magyarok közül, vélhetőleg kíváncsiak voltak, kik köpték le a rozsnyói Kossuth-szobor talapzatán elhelyezett trikolóros koszorúkat. Pontban 14 órakor megjelentek az „ünneplők”: katonai alakulatba formálódva, a fasiszta szlovák állam elitalakulatának, a Hlinka-gárdának az uniformisába bújva, a gárda zászlaját és néhány transzparenst magasba tartva mintegy ötven – a helyiek által ismeretlen – fiatal vonult a Cirill és Metód-szobor elé. Tíz-tizenöt közülük félkört alakított, terpeszállásban, hátratett kezekkel fordultak szembe, az újságíróknak, a bámészkodó helyi polgároknak és a rendőröknek szinte sugallva, hogy a félkörön belülieket megvédik minden eszközzel. Pedig akkor még nem volt miért védekezőállásba helyezkedniük…
Döbbenetes – mondta a mellettem álló Petheő Attila, a révkomáromi városi önkormányzat (magyar koalíció párti) képviselője, majd folytatta. „Hogy lehetséges az, hogy a XXI. században az Európai Unió egyik tagországában ilyen látványos neonáci erőfitogtatásra kerülhet sor?”
A szlovák himnusz hangjai alatt megfeszültek a transzparensek, könnyen olvashatóvá váltak a jelszavak: „Harcba, szlovák! Hív a hazád”, „Nem hagyjuk nemzetünket elmagyarosítani!”, „Mi itt itthon vagyunk”. A himnusz elhangzása után aztán az is kiderült, ez utóbbi transzparens arról szól, hogy a szlovákok ősei már a negyedik században itt éltek, sőt egészen a Balaton partján, a hunok sem tudták őket innét kiseperni, Cirill és Metód ezért talált rájuk itt a IX. században, s alkották meg az egyházi szláv nyelvet, és alapozták meg a szlovákok kultúráját, és csak száz évvel később érkeztek a magyarok ide, hogy elvegyék hazájukat.
Ekkor szólalt meg a „Ria, ria, Hungária” felkiáltás. Akkor még csak egy 15 fős, fiatalokból álló csoport tiltakozott ily módon a rendezvény ellen – többségében helyi magyarok. Röviddel később már erősebben hangzott a „Vesszen Trianon”, mert mintegy 25 fős csapat csatlakozott a helyiekhez, mint később kiderült, magyarországi fiatalok voltak. A rendőrség a két csoport közé vonult, amely megpróbálta egymást túlkiabálni, hol az hangzott, hogy „Magyarok, az Urálon túlra”, hol meg az: „A szlovákoknak nincs hazájuk.” A rohamrendőrség a magyar csoportot kiszorította a mellékutcába. A szócsata eközben tartott. Mintegy húsz perc után lendült a magyarok között néhány kéz, és elhangzott a „Heil!” felkiáltás. A rendőrök három fiatalt „emeltek ki” a csoportból, a többit az Európa Szálló irányába szétoszlatták.
„Kénytelenek voltunk közbelépni – mondta lapunknak Ján Stark, a járási rendőrparancsnok. – Tilos a heilezés, a Btk. értelmében bűncselekménynek minősül. A fiatalokat kihallgatjuk, mert tudni akarjuk, miért tesznek ilyet. Azóta kiengedték őket, a »fasiszta eszmék terjesztése« miatt bűnvádi eljárást indítottak ellenük, s a szlovák törvények értelmében hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.”
Közben a Szlovák Testvériség „katonai alakulata” rendőri felügyelet mellett folytatta rendezvényét. A szónokok egymást váltva a „Na sztrázs!” jelszóval üdvözölték hallgatóságukat, akik a Hlinka-gárdában megszokott módon ráismételtek a jelszóra. De ez is csak Petheő Attila városi honatyát zavarta: „Hogy lehet, hogy a rendőrség nem tudja, ez a köszöntési forma a második világháború szlovák „Heil!-je”? Hogyan engedhetik meg a két szláv szent ünnepén az ilyen magatartást? Megengedték. Azt is, hogy a résztvevők „tiszta Szlovákiát” követeljenek maguknak. Így aztán sértetlenül, békésen vonulhattak délután fél négy tájban autóbuszukhoz, hogy hazautazzanak, nem tudni, hová. A városi honatya pedig nem érti, a nemzetközi pártstruktúrákba betagozódott szlovák politikai erők miért hallgatnak.