Tbiliszi elővárosában, Vasliszdzsvariban őrizetbe vették a 27 éves Vlagyimir Arutyunján grúz állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy George Bush májusi grúziai látogatása idején kézigránátot dobott az amerikai elnök felé – jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén a grúz fővárosban Ivane Merabisvili belügyminiszter, aki ismertette az ügy részleteit.
A tárcavezető beszámolója szerint Arutyunján szerda este hazaérkezve tüzet nyitott a rá várakozó belbiztonsági emberekre, amikor azok megpróbálták őt őrizetbe venni, és megölte Zurab Kvlividzét, a grúz belügyminisztérium terrorellenes központjának egyik osztályvezetőjét. A belbiztonságiak viszonozták a tüzet, és megsebesítették a férfit, aki megpróbált elrejtőzni, de néhány percen belül elfogták. Vizsgálat indult annak felderítésére, hogy kikkel áll kapcsolatban, és mi motiválta május 10-i tettét – közölte a miniszter.
Tbilisziben május 10-én hajítottak az amerikai elnök felé kézigránátot, amikor az beszédet mondott a Szabadság téren egybegyűlt százezres tömeg előtt. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik képviselője néhány nappal később közölte, hogy a kézigránát éles volt, és veszélyt jelentett az elnökre, az elsütőszerkezet meghibásodása miatt azonban szerencsére nem robbant fel. A grúz Nemzetbiztonsági Tanács titkára előzőleg azt közölte, hogy gyakorlógránátot találtak 30 méterre a dísztribüntől, ahol Bush beszédet mondott.
Arutyunján a szerda esti tűzharcban három helyen sebesült meg, és azóta egy tbiliszi kórházban a lábán megoperálták, nincs életveszélyben. A férfi orvosaival beszélve beismerte, hogy ő volt az, aki gránátot hajított az amerikai elnök felé. A merénylő lakását és pincéjét a rendőrség alaposan átkutatta, és ott nagy mennyiségű, robbanóanyag előállításához használatos biológiai és vegyi anyagot, gyújtószerkezeteket, fegyvereket, kábeleket, gázálarcokat, távközlési eszközöket talált. Volt a lakásban ezenkívül egy orosz katonai egyenruha váll-lapokkal és egy speciális katonai kiképzőkönyv.
A hír kapcsán egy örmény belügyi illetékes közölte, hogy az őrizetbe vett Arutyunjánnak – jellegzetes örmény neve ellenére – semmi köze Örményországhoz. Hozzáfűzte, hogy az incidens kizárólag Grúzia belügye, s az örmény szervek nem vettek és vesznek részt a nyomozásban.
Jó hír: megszűnhetnek a dugók az M7-esen
