Háborús bűnös Eszék volt védője?

Sebestyén Imre
2005. 07. 31. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Branimir Glavas, a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) volt magas rangú tisztségviselője, Eszék védelmének első embere 1991-ben és 1992-ben eszéki szerb civilek kivégzését rendelte el.
Tizenöt évet kellett arra várni, hogy a fenti mondat nyilvánosan is megjelenjen a horvát sajtóban. A másfél évtizede ketyegő időzített bomba a hónap derekán robbant, s a Glavas-ügy azóta is az első számú politikai téma Horvátországban, de érthetően nagy érdeklődést váltott ki a délszláv térségben. A többnemzetiségű Eszéken eddig sem volt titok, hogy a háború idején szerbeket – horvát állampolgárokat – tüntettek el, de Horvátországban is csak most jött el az ideje, hogy szembenézzenek a történtekkel. Igaz, ez még itt sem megy olyan simán, mert akik mentenék Glavast, a politikai leszámolások szempontjából láttatnák az ügyet. Anto Nobilo híres horvát ügyvéd szerint nemcsak Eszéken gyilkoltak szerb civileket, hanem másutt is, legtöbbet Vukováron. Glavast pedig szerinte azért vették elő, mert az „eszéki seriff” összeveszett a hatalmon lévőkkel.
Aki vette magának a bátorságot, és kitálalt, maga is részt vett a gyilkosságokban. Nevét csak a napokban ismerte meg a közvélemény, korábban védett tanú volt, de saját apja hozta nyilvánosságra kilétét, mégpedig azért, hogy megakadályozza a további részletek ismertetését Glavas ellen. De akkor már Krunoslav Fehir vállalta nevét, s mint nyilatkozta, csakis a lelkiismerete – és nem más – kényszerítette erre a lépésre.
Az előre megtervezett gyilkosságokat Branimir Glavas eszéki alakulatainak tagjai követték el, a katonáknak pedig azt mondták, hogy veszélyes csetnik terroristákat kell likvidálni. „Engem tizenhat évesen olyan helyzetbe hozott, hogy civileket kellett ölnöm” – mondta a tanú a horvát televízió egyik műsorában. „Este kilencig vertük őket egy eszéki belvárosi garázsban, aztán az egyik régi akkumulátorból kiöntöttük a savat egy edénybe, s megitattuk velük.” Majd kivégezték őket. Az egyiket szökés közben, a másikat a Dráva partján tarkólövéssel.
A horvát Helsinki-bizottság adatai szerint Eszék térségében 1991 végén és 1992 elején legkevesebb 32 civil tűnt el, kétharmad része szerb nemzetiségű. Az eltűntek közül csak egy maradt életben csodával határos módon. Radoszlav Ratkovicsot egy szerb orvossal vitték el kivégezni a Drávához, ám túlélte a fejlövést, s sikerült kiúsznia. Most Újvidéknél él. „Tizennégy évig nem tudtam, ki az, aki képes volt ilyeneket tenni, én egy ártatlan horvát polgár voltam” – nyilatkozta, miután meghallgatta Fehir vallomását, aki maga ismerte be, ő volt az, aki Ratkovicsot is fejbe lőtte.
Branimir Glavas elutasít minden vádat. Maga követeli az ügyek teljes tisztázását, hogy ne kelljen úgymond mások bűneit viselnie. Szerinte Fehirnek a helye a vádlottak padján van, hiszen beismerte: civileket gyilkolt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.