Hosszú, széles „scala”

Az irodalmi alap, Gutiérrezé inkább volt fricska a nobilitásokkal zsúfolt hűbéri világ felé: végül is a nemes hölgy egy cigány szerelmét választja a félelmetes gróféval szemben. Cammarano összerántott szövegkönyve sokkal kevésbé társadalomkritikus – Verdi zenéje egy cseppet sem. Ma pedig, ha mégoly ragyogó szereposztásban is kínálják elénk a magasságos Metropolitanből a Trubadúrt, már nem kutatjuk a cigánykórus romaságát. Kit érdekel, elsőrangú gálaopera, élvezni kell, nem élve boncolni. Kéne.
Kijön Mr. Levine, és az óraműpontos, ámbár ettől kissé száraz Met zenekart oly könnyed mozdulatokkal dirigálja, mintha a Szerelmi bájital következne, nem egy horrorral tűzdelt rémdráma. Nem ringatom magam abba a hitbe, hogy Amerikában mindenki laza, de Jimmy tipikusan, amerikaian laza.
Leonórát Marton Éva adja. Pályája irigylésre méltón tágas csúcsán éri a szerep. Bírja a caballetta finom futamocskáit, a drámai sztrádahang számára oly kellemetlen ösvénystaccatókat is. „Odafent” pedig veszi az extatikus akadályokat. 1988-ból iskolázza le a világot, helyes és üdvös testtartás dagadó kebellel hallgatni őt.
Pár neveletlen amerikai csak’ belerondít a csodába: trubadúrra vadászó Luna grófunk baljós zenéjébe tapsol – mintha idétlen tévésorozat zajgépének ült volna a négyemeletes operaházba, nem egy kisebb vagyonért (érkezik Mr. Milnes). Ők túl lazák. Amikor pedig nem csalás, nem ámítás, az életnagyságú Mr. Pavarotti is megjelenik, sokszorta többen tartják fontosnak jelezni, hogy tudják, ki az a testes ember ott.
(Zárójelben: utóbbi sztár hangja együttesekben direkt az örökkévalóságnak szól: hallhatatlan… A hírhedt stretta magas C-jét dicséretesen kivágja, ám karcsú tenorja számára inkább az a Bájital volna balzsam, nem e fújós, vastag zene.)
Aki viszont tapsot sem érdemel, az Mr. Melano. Ő képzelte a darabot egyetlen „scala”-ra. Kopár lépcsők megint, ahol az énekesek csak klepetus és Achilles-ín távtartásával foglalatoskodhatnak holmi szituációs játék helyett – és nincs se kellék, se egy szöglete a térnek, amely segítene.
Nem csak hosszú, széles is a „scala” a Metben: Verditől, Martontól Melanóig húz szét.
(Verdi: A trubadúr/Levine – Deutsche Grammophon DVD)