Ízes Erdély

K ö n y v e s h á z

Kezdetben volt a klasszikus szakácskönyv: végy egy kiló lisztet, negyed kiló zsírt, három evőkanál sót... és így tovább. A tárgyszerű szövegek mellé esetleg magyarázó rajz készült, hogyan kell a rácsos linzert megformázni. Kép legfeljebb a receptfüzetke borítójára került. Valamikor az 1980-as években jöttek divatba a művészi fotókkal illusztrált szakácskönyvek, sorozatszámra kerültek a boltokba – meg a karácsonyfa alá ajándékként – a levesekről, húsételekről, salátákról szóló színes albumok. Verőfényben úszott a húsleveses tányér, a bogrács hátterében IBUSZ-betyár pózolt, a rántott csirkecomb mellé egy cserép kaktusz került „étvágygerjesztő” köretnek. Azóta már sikeresebben erőltetik fantáziájukat a gasztronómiai könyvek szerzői és szerkesztői, a különféle reform-, bio-, nemzeti és más konyhák ételeit, a divatos borokat szebbnél szebb fényképek segítségével igyekeznek az olvasó asztalára varázsolni.
Mivel sokban hasonlít erre az útikönyvek fejlődésének története is, kíváncsian lapoztuk fel a most megjelent Ízes Erdély című gasztronómiai bedekkert. A hatás lenyűgöző! A könyvben közel háromszáz fotó látható a romániai magyarlakta vidékek mindennapi életéről – valamennyi az evéshez-iváshoz kapcsolódik az étkek előkészítésétől a tálalásig –, és talán egyetlen „rossz kép” sincs köztük. A könyvet fotografáló, író és szerkesztő Kútvölgyi Mihály „régi motoros” már a szakmában, ha jól számoljuk, ez a 24. megjelent munkája, de ilyen szerencsésen még nem találta meg az írott tárgyhoz kapcsolódó illusztrációk tematikáját, színvilágát és főként hangulatát. A kenyérsütés, disznóölés, húsfüstölés és -pácolás, a flekkensütés és kocsonyafőzés tudományát illusztráló életképek, a zöldségek és savanyúságok befőzését és eltevését, a faszénen sült padlizsánból (vinettából) készített hagymás (fokhagymás) krém és a tüzes vaslapon sütött zöldpaprika készítését, a különböző tokányok, ludaskásák, csomboros főzelékek, savanyított levesek megfőzését kísérő mini képriportok olyan hamisítatlanul eredetiek, hogy láttukkor a helyszínen érezzük magunkat. A fehérlő juh- és kecskesajtok, a híres kibédi lila hagyma, a méregzöld ecetes uborka és a puliszka aranysárga színe tüstént megindítja a nyálelválasztásunkat, legszívesebben a helyszínen teremnénk.
Nos, ez az a könyv, amelyről nincs értelme többet írni. Mindent a szemnek! A Timp kiadó sikeres gasztronómiai sorozatának e legfrissebb darabja – a magyar juh-, mangalica-, szürkemarha- és szárnyasételek szakácskönyvei után – telitalálat. Erdély konzervatív táplálkozási kultúrájának olyan értékű dokumentuma, mint mondjuk az építészeti műemlékeket, a faragott sírjeleket vagy a népi mesterségeket bemutató képes albumok. Két székelyföldi utazás között, jobb híján, érdemes elővenni idehaza, és gyönyörködni a sült szalonnával díszített töltött báránycomb meg a tűzön piruló kürtőskalács látványában.
(Ambrus Gizella – Kútvölgyi Mihály: Ízes Erdély. Timp Kiadó, 2005. Ármegjelölés nélkül)